Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-221

382 221. országos ülés 1903 márczius ti-án, pénteken. hogy a jövőben meg fogja valósítani? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A magyar tiszteknek a magyar seregben való elhelyezését már 1868-ban elrendelte a király. E rendeletet mai napig sem hajtották végre. Ha az uralkodó, parancsát csak ennyire respektálják a hadseregben, honnan vegyük a megnyugvást, hogy a a honvédelmi miniszter ur igéretét jobban fogják respektálni ? Ne méltóztassék ezeket ígérni, hanem tessék a magyar nemzet e jogos kívánságainak teljesítését elrendelni és a törvényjavaslatba beilleszteni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A mig azonban ennyi sem történik, eltekintve attól, hogy képes-e a nemzet ezen ujabb terhek elviselésére, legalább is szerénytelenség ujabb áldozatokat követelni e nemzettől. (Igaz! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Még egy dolog van azonban, a melyre nézve a t. miniszter ur Ígéretet sem tett, habár pártom e körülményre a t. miniszter ur figyelmét felhívta. Újból akarom felhívni a miniszter ur figyelmét arra az óriási nemzetgazdasági hátrányra, a mely abból éri az országot, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó polgárok fiai a katonai szolgálat következtében a legsürgősebb nyári idő tartama alatt három éven keresztül el vonatnak attól, hogy maguk és családjuk részére kenyeret keressenek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Súlyos ez, különösen az utolsó évben, a mikor a szolgálatból kiszabadult katona késő ősszel, tehát oly időben megy szabadságra, a mikor kenyérkeresetre már nem lehet kilátása. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A miniszter ur méltányosságára hMatkozva, kérem, hogy e dolgot szintén vegye fontolóra és találjon módot arra nézve, hogy a ki királyát és hazáját hMen szolgálta, a katonai borjú levetésekor koldustarisznyát ne legyen kénytelen nyakába venni. Európa népei az utolsó 30 év alatt teljesen nemzeti alapra helyezkedtek, csak nálunk akarják a nemzeti érzést lenyűgözni. A tapasztalás azt mutatja, hogy a nemzeti hadseregek a legerősebbek és a nemzeti függetlenségnek leghatalmasabb tényezői. Ámde mondhatja-e azt a honvédelmi miniszter ur, hogy az ujabb katonai terhek elvállalása a nemzeti függetlenség megvédése czéljából szükséges? Azt hiszem, a miniszter ur volna a legelső, a ki a nemzeti függetlenség hangoztatása ellen tiltakoznék, mint oly törekvés ellen, mely a mai katonai szervezet alapelveibe ütközik. Erős magyar nemzeti hadsereg erőssége volna az országnak nemcsak háborúban, de békében is. Ámde a közös hadsereg fejlesztésére fordított minden áldozat semmMel sem viszi előbbre a nemzet érdekét és törekvéseit, sőt minden arra fordított vér- és pénzáldozat nemzeti függetlenségünk határozott veszedelmét jelenti. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nincs a világon egyetlenegy ország, a hol a hadsereg fejlesztése és az erre hozott áldozatok nem a nemzeti tekintély megóvására és erősítésére szolgálnának, csak a közös hadsereg az egyedüli, a melyben a nemzeti érzés ápolása bűn, és a melynek szelleme tőlünk idegen. Más országban talán jogosult lehet még törvénytelen áldozatokat is követelni a nemzet számára, mert ezzel mégis a nemzeti szervezet hatalmas tényezőit részesiti, habár jogtalan előnyökben más tényezők rovására. Nálunk azonban a terhek fokozásával csak idegen czéloknak rendelnénk alá nemzeti czéljainkat és szükségleteinket. Szomorúan tapasztaltuk a múltban is, hogy a nemzeti hadsereg fentartására és fejlesztésére hiába áldoztuk vérünket és vagyonunkat, mert az abban rejlő erőt nem annyira az ország érdekeinek megvédelmezésére, mint inkább nemzetellenes érvek végrehajtására használták fel. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Előttem felszólaló t. képviselőtársaim meggyőző érvekkel hangoztatták, hogy a magyar nemzet, sohasem mondott le az önálló magyar hadseregről, sőt még azok is, a kik a kiegyezést megalkották, az 1867 : XII. t.-cz.-ben kifejezést adtak abbeli nézetüknek, hogy a nemzet önálló államiságának leglényegesebb feltételét az önálló magyar hadsereg képezi. A pragmatika szánk czióval elvállalt kölcsönös védelmi kötelezettségnek meg lehet felelni teljesen különálló és nem egyformán szervezett haderővel. Ennek természetes folyománya, hogy akkor nem lenne szükség delegáczióra és quótára. Daczára azonban annak, hogy 1867 óta minden alkalommal hangoztatni hallottuk a fokozatos fejlődés frázisát, arról kellett meggyőződnünk, hogy az remény csalóka lidérczfény marad, mert az elmúlt 36 év alatt még csak halvány árnyékát sem látjuk azon törekvésnek, hogy nemzeti irányban való fejlődés megvalósítása érdekében történt volna valami. (Igaz ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Láttuk azonban azt, hogy a fokozatos fejlődés helyett fokozatos visszafejlődés történt és minden eddigi kormány és többség érzéstelen maradt a nemzet kMánságai és érdekei iránt. Azoknál, a kik a kiegyezés megalkotásában közvetlenül részt vettek, még menthető tévedést képezhetett és menthető jóhiszeműség lehetett, hogy akkor, mikor az alkotmány visszaállításának lehetővé tétele érdekében, legalább a jogfentartás hangoztatása mellett a közös intézmények felállítását elfogadták, még lehetett hMatkozni arra, hogy ez az első lépés a nemzet jogainak érvényesítésére. Ez a törvényjavaslat azonban nemcsak hogy közelebb nem vezet bennünket az óhajtott czél felé, hanem ellenkezőleg alkalmas arra, hogy a már amúgy is teljesen elkobzott jogainknak még a maradványát is semmMé tegye, nemzeti önállóságunkat és önérzetünket teljesen elenyésztesse és megalázza. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A törvényjavaslat indokolása nem győzhet meg senkit sem arról, hogy az ujonczlétszám felemelés szükséges, sőt az abban felhozott érvek egyenesen tarthatatlanok. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt állítja ugyanis