Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-221
366 221. országos ülés 1903 márczias 6-án, pénteken. Most mintha megérezték volna a t. képviselőtársak, hogy a 10-ik parczellám jön; és ezt elmondom, még ha jobhan megharagusznak is, mert szent igaz. A 10-ik parczellába osztottam a még fenmaradt azon 120 kormánypárti képviselőt, a kik azért szavaznak meg mindent, — tudja meg az egész ország, különösen választókerületeik — mert ők a húsos fazéktól el nem terelhetők; olyanok, mint az éhes varjú, csóka vagy holló, hogy mikor valahol éreznek valamit, Összekárogják egymást, nem hagynak nyugtot egymásnak, nem engedik egymást a zsákmányhoz. Ezek az urak olyan emberek, a kiknek ha vagyonuk van is, fülig adósok és csak is ugy tarthatják fenn magukat, hogy képviselők, különben csőd alá jutottak volna. Vagy olyanok, a kiknek egyáltalában semmi vagyonuk nincs. Ezek meg kell, hogy szavazzanak mindent, mert ha elesnek a képviselőségtől, nem tudnak hova fordulni, vénségükre kenyér nélkül maradnak. Ezek azok — el vannak szórva az egész táborban — a kik ha a miniszterelnök ur jobbra fordul, rögtön kiáltanak: Ugy van! Ugy van! és ha balra fordul, megint ugyanígy kiabálnak. Ez az a 120 — tudja meg a választó-kerületük — a kik mindent megszavaznak. Most a mélyen t. házelnök úrhoz fordulok és kérem őt, szálljon le abból a széditő magasságból, még pedig ide a szélsőbal és a néppárt közé, mert a mélyen t. elnök ur ellenzékibb a kormánypártnál, és adja be vétószavát ezen törvényjavaslat ellen. Az ország várja tőle, és az a latban sokat fog nyomni; mig ha ezt nem teszi a mélyen t. elnök ur, — bocsánatot kérek, — akkor én nagyon csalódtam benne. Vagy 12—13 év előtt a mélyen t. elnök urat Sárköz-Újlakon, a mikor Istenben boldogult Vécsey József kegyelmes úrhoz látogatóba jött, én egy alkalommal a tűzoltóság és a falu élén fogadtam. (Derültség.) Két községet világíttattam ki, üdvözöltem őt és a nagy gr. Széchenyi Istvánhoz hasonlítottam. Ha nem teszi ezt a mélyen t. elnök ur, visszavonom azt, a mit akkor mondtam. (Derültség.) De nem most vonom vissza, hanem majd a czMillista tárgyalásánál; addig időt adok a mélyen t. elnök urnak, hogy méltóztassék megtenni kötelességét. Most pedig önökhöz fordulok, t. 50 gróf, báró és dúsgazdag képviselőtársaimhoz. Most egyszer nézzenek le a földre. Ott fogják találni a szegénj' népet egész meztelenségében. Tekintsék meg s ha megtekintik, szálljanak magukba, s akkor biztosan nem fogják megszavazni ezt a törvényjavaslatot, sőt le fogják vétetni a napirendről. Most még csak gr. Batthyány Lajos első magyar honvédelmi független magyar miniszterelnöknek, a félistennek, a vértanúnak unokáihoz és rokonaihoz: a Batthyányiakhoz szólok. Ha már nem tudták megelőzni gr. Zichy Jenő mélyen t. képviselőtársamat a szabadelvű pártból való kilépéssel, lépjenek ki most onnan, mert ha nem lépnek ki, az a fél-isten, az a vértanú, megfordul a sírjában. Már most megbocsát a t. képviselőház, hogyha — a mint az előbb mondtam is — a törvényjavaslat mellett felszólalt képviselő barátaim beszédeit egy kicsit bonczkés alá veszem. Kezdem pedig legelőször is báró Solymossy Ödön t. képviselőtársamon, ő szólalt föl legelőször ebben a tárgyban. 0 az igaz, hogy jóformán mókázott, tréfált csak, mert beszélt a lópuczolásról és az abrakos tarisznyáról, meg azt akarta beigazolni, hogy az a hároméves katonai szolgálat kevés, hanem több ideig kell szolgáltatni, különösen a lovast, mert különben nem lehet őt kitanítani. Hát én annak az ellenkezőjét vallom. Én azt mondom, hogy a gyalogságnál untig elég egy év, a lovasságnál pedig untig elég két év. Ennek bebizonyítására csak azt hozom fel, hogy ha az ifjúságot már otthon tanítgatják egy kicsit, az iskolákban vagy hol, untig elég egy esztendő. De most már rátérek arra, a mit állított. Azt mondta, hogy a lópuczolás milyen nagy dolog, hogy nem elég arra három esztendő, hogy a huszár ezt kitanulja. Hiszen az igaz, elmondta, hogy a lovat a jobb füle hegyétől a bal hátulsó lábának patkója aljáig meg kell takarítani és a bal füle hegyétől a jobb hátulsó lábának patkója aljáig, mert még a körmét is puczolni kell. De megfeledkezett arról, hogy a lovat az Isten a magyar ember kedvéért teremtette, a magyar pedig választott népe az Istennek. Az a magyar ember, a ki otthon van és bár soha sem volt huszár, a kefe, vakaró segélyével egy fél óra alatt blankra tisztit egy lovat. Azt is mondja, hogy lovasnak nehéz kitanítani. Hát emlékszem arra, mikor még a német is azt mondta rólunk, hogy: auf der Puszta wohlgebohren, lebt der Ungar ohne Sorgen. Az igaz, azt mondta, hogy der Betyár, de én igy mondom. Hát a magyarnál van-e jobb lovas ? De azt kell megkülönböztetni, hogy nem a tehenészt meg a juhászt kell huszárnak besorozni, hanem a csikóst, a ki otthon is lóval foglalkozik. Beszélt az abrakos tarisznyáról. Hát bocsásson meg, t. képviselőtársam, az a katonaló ur, az nem abrakos tarisznyából, hanem pompás jászlakból eszik és iszik márvány- vagy kőmedenczébó'l. Hiszen én is voltam katona, — kár, hogy nincs itt, — azt akartam neki mondani, mint Kriegskammerad in Eriedenszeiten, még pedig Eischamentnél három napig a lóiskolában, hát én megnéztem, miből evett a katonaló. Pokróczra töltötte a huszár az ételét, vagy evett vele a gyepen együtt. Az igaz, hogy háborús időkben tarisznyának kellene lenni, de most a magyar-csékei választásnál is kérdeztem a huszároktól, mint áll a dolog és azt mondták, hogy háborús időben abból kellene etetni, de
