Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-219

219. országos ülés 1903 márczius í-?in, szerdán. 30á az, hogy a jegyzőnél voltak ezek a bárczák letéve és kötelesek voltak a választók a jegyzőnél jelentkezni, hogy átvehessék ezeket az igazolványokat. (Mozgás a baloldalon.) Mi volt ennek az értelme? Egyrészt az, hogy megvolt az alkalma annak a jegyzőnek még az utolsó pillanatban is befolyásolni az illetőt, megkérdezni a pártállása iránt, hogy azután vagy terrorizálás által, vagy bármiféle más, általa a helyszínén ismert állapotok szerint alkalmazható módon lehetőleg befolyásolja. Nem volt még ez sem elég, hanem nagyon sokaktól megtagadták az igazolvány kiadását, mert egyáltalában nem voltak hajlandók a Győrffy-párthoz átszegődni, és nagyon soknak azt mondották : menjen a plébánoshoz, vagy pedig az illető vezető emberhez, a ki az illető községben volt. Akkor, mikor a választási elnök a czédulákat kiosztás végett — tegyük fel, hogy helyesen járt el — odaadja a jegyzőnek, annak először nem szabad megkérdezni azt, hogy az illetőnek mi a pártállása, másodszor pedig nem szabad megtagadnia tőle az igazolvány kiadását. De ezenkívül volt még ott visszaélés. T. i. a mikor jelentkeztek az illetők az átvétel végett, nagyon gyakran már az ő nevük ki volt pipálva annak jeléül, hogy átvették és átadták az igazolványt hasonnevű egyéneknek, a kiknek nem volt szavazati joguk, és ezáltal az illetőnek a választási helyiségbe való bejutását megakadályozták, a hol pedig egyedül konstatálható, hogy melyiknek van törvény szerint választói jogosultsága; s ettől is meg voltak fosztva. Ha ilyeneket tapasztalunk, hát igazán bámulatos népünknek türelme, hogy az ilyen alkalmakkor nem tör ki belőle az elkeseredés és az ilyen választási elnökön példát nem statuál. Rakovszky István: Le kell lőni! Madarász József: Megérdemelné! Kovács Pál: A kortestanyák az egész kerületben a községházán voltak. Nem tudom, hogyan egyeztethető össze már ebben a tekintetben a t. miniszterelnök urnak múltkori kijelentése ezen tényleges állapotokkal és én azt hiszem, hogy ebben a tekintetben talán retorzióra számithatunk, mert egyéb tekintetben már megingott a bizalmam, de egész alaposan. A községházán ült a bíró és az ő vezetése alatt ettekittak a választók, sőt Menaságot, a kerület legfelsőbb végében fekvő községet a Győrffy-párt tiszta kormánypárti községnek szerette volna megszerezni, és a maga táborába akarta vinni azt a néhány embert is, a ki mert az ottani bírónak terrorizmusával szembeszállni, a ki a miniszterelnök ur szemében valószínűleg a legmintaszerübb bíró, mert az egész községet a szó szoros értelmében tökéletesen terrorizálja és hatalmában birja. Daczára annak, hogy megtudták, hogy Menaság inog, hogy az embereket még valamiképen befolyásolják és a községnek összetartását ebben a tekintetben biztosítsák, kitaláltak egy kitűnő eszmét, a mely igazán jellemzi a Győrffy-párt gondolkozásmódját. Egy nagy fehér zászlót küldöttek oda és azt a községházának nagytermében helyezték el, hogy azokat, a kik esetleg eltántorodhatnának az ellenzékhez, ezen zászlóra rámutatva rábírják arra, hogy szintén kormánypártiak legyenek és hogy megmutassák, hogy Menaság tisztán és egyedül kormánypárti Pap biró urnak jóvoltából. T, ház! Ilyen választási jelvénynek elhelyezése a községházán, a mikor ez ilyen színben tűnik fel a választóközönség előtt, azt hiszem, szintén nem szabad . . . Kubik Béla: Természetes! Kovács Pál . . . mert ez óriási mértékben befolyásolja a közönséget. De másrészt — a mint az előbb mondottam — jellemző Győrffy pártjára nézve, a kiről a múltkor az igen t. igazságügyminiszter ur olyan jellemzően előadta a maga véleményét, hogy ez fehér zászlóval mer bármely községből a választás színhelyére bevonulni. Pozsgay Miklós: Fekete-sárgával vonuljon ! Rakovszky István : Feketével! Kovács Pál: Már az elindulás alkalmával prMátim értesültem, hogy a Győrffy-pártnak minden tekintetben kitűnő hírszolgálati összeköttetései vannak. Ez a hírszolgálat egy elfogott táviratban kulminált, a melyből azután sok mindenféle egyéb következtetést lehetett levonni. Azokból a fogadtatásokból, a melyekben az egyes községekben részesültünk, — köztük kimagasló fénypont az a lövés, a mely Darányi Ferencz t. képviselőtársamra tétetett, (Felkiáltások a néppárton: Gyalázat!) — ezekből, t. ház, nyilvánvaló, hogy szervezett bandával állottunk szemben, a mely lehetetlenné akarta tenni azt, hogy a szólásszabadság bármiféleképen is érvényesülhessen, és hogy azok a választók ki legyenek téve a kormánypárt teljes önkénykedésének. Minden községben találkoztunk ilyen szervezett bandával. Egyet magam is észrevettem; a többiről majd képviselőtársaim fognak beszámolni. Menaságon, t. képviselőház, a községi biró körülállittatta magát egy egész sereg legénynyel, ezeket a választókon kMül szintén itatta abból a czélból, hogy neki vak eszközei legyenek. És akkor, a mikor a képviselőjelölt és mi fel akartunk szólani, olyan éktelen lármába törtek ki, »le vele« és mindenféle egyéb kiáltásokba a közigazgatási hatóságnak, a bírónak a vezetése alatt, hogy én azt hiszem, hogy ez szintén az alá foglalható, a mit a t. miniszterelnök ur kijelentése szerint megengedhetőnek nem tart, hogy t. i. a választás irányításába folyjon be a közigazgatási tisztviselő. Szintén mellékes, de jellemző adatként hoztam fel azt, hogy a mikor Menaságon jelentkeztünk, akkor a szolgabíró a községháza előtti téren a programmbeszéd tartását eltiltotta azon