Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-218

296 218. országos ülés 1903 márczius 3-án, kedden. külügyi hMatal, mint az orosz miniszterelnök nyugalomra intette a balkán népeket, különösen pedig Bulgária és Belgrád kormányát, hogy tartózkodjanak minden mozgalom tovább fejlesztésétől. Ez ugy van. A látszat kedvéért megtörtént a nyugalomra való intés, és Bulgária és Belgrád kormánya tett is intézkedéseket erre, de azért az izgatás és forradalmi készülődés ép ugy folyik, ha lassabban és titokban is, mint azelőtt, mert Bulgária alattvalói megfogadták az ottani miniszterelnök szavát, a ki legutóbb a kamarában azt mondta: Oroszországnak Bulgáriát illető politikájáról ezután pedig minél kevesebb szó essék, mert ez nagy kárára lehetne Oroszországnak. Nem azt mondotta, hogy ne tegyenek semmit, hogy szüntessék be a további izgatásokat, hanem azt, hogy ne beszéljenek róla és titokban folytassák az izgatásokat, a mit meg is cselekszenek, sokkal nagyobb mértékben, mint eddig. Pichler Győző: Goluchowski. Széll Kál mán miniszterelnök: Ugyan! Csávolszky Lajos: Azt mondja a miniszterelnök ur: Mi tökéletesen egyetértünk az orosz kormánynyal és egyetértő politikát jkövetünk a Balkán-félszigeten az orosz kormánynyal. Tökéletesen igy van. Ha ez az egyetértés azt jelenti, hogy mi mindenben engedünk, hogy Oroszország csinálja a politikát, mert Oroszország ott az ur, mi pedig asszisztálunk neki, akkor tökéletesen helyes az egyetértés. Mi uszályhordozóMá szegődünk az orosz politikának a Keleten és ez a hires nagyhatalom, a melyre milliárdokat költünk éveken keresztül, már arra sem képes, hogy itt a Keleten, a szomszédban, a hova ezer és ezer érdek köt bennünket, Magyarország, illetőleg a két állam érdekeinek megfelelő politikát követhessen, Oroszországnak adtuk át a vezérszerepet, és abban a reményben, hogy hiszen majd következik az osztozkodás, és az osztozkodásból nekünk is jut valami koncz, uszályhordozójává lettünk az orosz politikának. így jutottunk Boszniához is. 1877-ben megakadályozhattuk volna az orosz-török háborút és nem lett volna ur az orosz a Balkán-félszigeten. Nem tettük, mert előre meg lett igérve Bosznia, és most, midőn megkaptuk Boszniát, egy uj Boszniára fáj a foga a bécsi kabinetnek. Lehet, hogy már meg is ígérték neki, mert különben lehetetlennek tartom, hanem volna már igérve előre, hogy ez a két állam igy szőröstülbőröstül oda vesse magát Oroszország körmei közé. Azt mondja a miniszterelnök ur: A mi politikánk a státusquó és a béke^fentartása. A miniszterelnök ur bizonyára ismeri Nagy Péter czár végrendeletét. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem olvastam. (Felkiáltások jobbfelül: Neki megvan!) Csávolszky Lajos: Nagy Péter czár végrendeletének egyik passzusa igy szól: Az osztrák uralkodóház megnyerendő a törökök ellen. A féltékenységet neutralizálni kell azáltal, hogy a foglalásokból rész jusson neki is, a mely rész azonban később szépen elvétetik tőle. Nagy Péter orosz czár végrendeletének eddig minden pontja a megvalósulás felé megy és meg fog valósulni a végrendeletnek ez a pontja is. Nekünk, ha a miniszterelnök urnak a szavai komoly tényt konstatálnának, hogy t. i. a mi érdekünk az, hogy ott a státusquót és Törökország integritását fentartsuk, egészen más politikát kellett volna követni. Nekünk meg volt adva a politika. Ha mi Törökország integritását és a Balkán-félsziget népeinek önállóságát, szabad fejlődését és függetlenségét tűztük volna ki czélul, akkor nekünk Törökországgal és a Balkán-félsziget államaMal kellett volna szövetkeznünk, nem Oroszországgal, a melynek épen az a czélja, hogy Törökország integritása megsértessék és a birodalom feldaraboltassék. Láthatjuk már Törökország sorsát előre. Előttünk van a kép, a mely hMen megmutatja Törökország jövő sorsát. Szomorú példa ez arra, hogy hová jutnak nemzetek, a melyek elhagyják önmagukat, szomorú példa ez arra, hogy hová jutnak nemzetek, a melyek a korszellemmel haladni nem tudnak, a melyek alapját nem a népek kielégítése, jóléte, függetlensége és jogainak tiszteletben tartása képezi; szomorú példa arra, hogy hová jutnak államok, a melyeknek nincsenek erős akaratú, nagy elhatározásu államférnai, szomorú példa arra, hogy hová jutnak államok, a melyek ügyeit kisemberek vezetik, és a kiknek önzése, szolgalelküsége által hagyják magukat vezetni. Ez volt Lengyelország sorsa hajdan, ez lesz Törökország sorsa most, és ha Isten végtelen könyörületessége és kegyessége ki nem ragad bennünket a tespedésből és aléltságból, ez lesz Magyarország sorsa is. Ettől aggódva, irtózva és félve, nem veszem tudomásul a t. miniszter ur válaszát, hanem kérem a t. háztól ennek a fontos és aktuális kérdésnek napirendre tűzését. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Csak néhány rövid megjegyzéssel kell kisérnem azokat, a miket a t. képviselő ur mondott. Azzal kezdi a t. képviselő ur, hogy én beszéltem arról, mi a mi politikánk, de nem fejtettem ki, hogy ez a politika megfelel-e érdekeinknek ? Gondolom, mikor kifejtettem ennek a politikának a lényegét, a mely ellen a t. képviselő ur sem tudott felhozni egyebet, mint azt, hogy nem hiszi, hogy megvalósítható, a t. képviselő ur általmegerőtlenitve nem lettem. Midőn kifejtettem, hogy a státusquó fentartásának alapján állunk, hogy az ottani nemzetek és államok teljes szabad fejlődését szimpátiával kisérjük, de Törökország integritásának fentartását valljuk politikánk egyik elvéül, még pedig ugy, hogy egy hatalom se jöhessen túlsúlyba és ne nyomulhasson előre a másik rovására, akkor, gondolom, azt a politikát fejtettem ki, a mely a monarchia