Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-218
288 218. országos ülés 1903 izben — figyelmeztetést intézett akkor, a mikor t. barátaim itt a 49-es álláspontot emlegették, mint olyant, a mely a nemzeti jogok megtagadásának természetes következménye. Én tehát azt hiszem, ha a mi igen t. elnökünk nagybecsű figyelmét el nem kerülte volna, az Andrássy Gyula gr. t. képviselőtársunk által mondott szavak valódi értelme, ugy nem mulasztotta volna el őt is figyelmeztetetni, hogy fontolja meg szavait, mert ez tulajdonképen 49-es, ez lázitó beszéd. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert ha ugy áll a dolog, hogy minekünk egy szomszéd állam belső viszonyainak orvoslására kell meghoznunk azt az óriási áldozatot, hogy megtagadjuk nemzeti hadseregünknek, hadügyünknek keretéhen legszentebb jogaink érvényesülését: akkor nekünk erkölcsi és becsületbeli kötelességünk mindent elkövetni arra, hogy ezt a kapcsolatot mindenesetre széttépjük. (Elénk tetszés és helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon-) Holló Lajos: Ha az igaz, igaz ez is! (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Lovászy Márton : Nem követem gr. Andrássy Gyula képviselő urat e térre, hanem megelégszem azzal, hogy tagadom — és azt hiszem, sikerülni fog bebizonyitanom, hogy nem alap nélkül — ennek az állitásnak valódiságát. Utalhatnék a honvédség példájára. Hogy van az, hogy a mikor mi a honvédséget nemzeti, sőt — tovább megyek — föderalisztikus alapon szerveztük, — hiszen annak a hadseregnek egy része horvát — akkor Ausztriában egyetlen hang sem emelkedett fel az iránt, hogy az ottani Landwehr is föderalisztikus és nemzetiségi alapon szerveztessék ? Másodszor, azt kérdezhetem én az igon t. képviselő úrtól, hogy ha már ennek a czélnak az érdekében igénybe vették a magyar nemzet óriási áldozatát, elérték-e ezt a czélt? Hiszen már jobban nem dühönghet a nemzetiségi viszály odaát Ausztriában, mintha hogy most dühöng. (Ugy van! a baloldalon.) És itt egy nagyon figyelemreméltó tényt vagyok bátor a t. túloldalnak figyelmébe ajánlani és ez az, hogy ennek az odaát dühöngő nemzetiségi viszálynak mindenféle formáját megismertük. Láttuk azt megnyilvánulni utczai tüntetésekben, parlamenti obstrukczióban, zajos és a parlamenti méltóságot valóban lesülyesztő jelenetekben. Láttuk e nemzetiségi viszályt forogni belső kérdések, a hMatalos nyelv, az iskolák és gimnáziumok kérdése körül és láttuk most egy formáját a nemzetiségi harcznak, a mely abban állott, hogy Prágában a cseh betevők megrohanták azt ottani német szellemű intézetet és betéteik tömeges kMételével igyekeztek azt tönkretenni. {Ugy van! a baloldalon.) Szóval mindenféle formáját láttuk már ennek a nemzetiségi küzdelemnek, de egyik formája sem érintette a hadsereg szolgálati nyelvét. Más kérdések azok, a melyek odaát Ausztriában a lelkeket mozgatják és én meg vagyok arról győződve, hogy, ha az a nemzetiségi kérmárczius 3-án, kedden. dés elhatol odaát a hadseregbe és követeli a hadsereg nyelvének és szellemének megváltoztatását, akkor követelni fogja azt akkor is, ha mi azt akadályozzuk. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nagyon gyengén áll tehát a czélszerüségnek ez a kérdése, a melyet önök folyton elibénk dobnak. De ha volna is érvük e mellett, nem kötelességük-e a czélszerüségnek másik, az éremnek ellenkező oldalát is tekinteni és kutatni, vájjon nincsenek-e igen súlyos czélszerüségi okok, a melyek a magyar hadseregnek magyar lábra való állítását követelik ? (Igaz ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) HMatkozhatom e tekintetben a trónbeszédre, a mely azt mondja, hogy a magyar nemzeti állam kiépítésének munkája nem tűr szünetelést, nem tűr halasztást. Kérdem: van-e sürgősebb, halaszthatatlanabb feladat egy nemzeti állam megszilárdítása érdekében, mint azon nemzet számára nemzeti jellegű haderőt teremteni? (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Kérdem : mi az egyik legfőbb oka annak, hogy nemzetiségi viszonyaink nem tudnak megállapodni és megszilárdulni? Nem az-e, hogy az az idegen ajkú nemzetiség épen a magyar államiság egyik legfőbb megnyilvánulásában, a hadseregben, nem látja a magyar nemzeti szellemet ? Nem a czélszerüségnek igen fontos követelménye-e az, hogy mikor nemzeti intelligencziánknak igen nagy részét nem tudjuk elhelyezni, mikor nyakunkon van egy óriási proletár-intelligenczia, a mely nem mehet a hadsereghez azért, mert ott meg kellene tagadnia nemzeti érzéseit, megnyittassák a nemzeti intelligencziának, a diurnista hMatalokban tengődőknek egy szép, egy dicsőséges hadi pálya? Vájjon ezeket a czélszerüségi szempontokat mily jogon mellőzik, miért nem vetik latba azokat és miért nem igyekeznek a mérleget felállítani és megállapítani, hogy a serpenyő melyik oldala súlyosabb ? E helyett ugy tüntetik fel a dolgot, mintha mi e törekvéseinkkel, a melyek valóban a nemzet lelkéből fakadnak, a trón és a dinasztia ellen ápolnánk nem tudom miféle aspirácziókat. Hát én nagyon kérem a t. képviselő urakat, különösen Tisza István t. képviselő urat, hogy ne védelmezzék meg ellenünk a trónt, ne védelmezzék meg ellenünk a magyar királyt. Ha ennek a küzdelemnek, a melyet mi itt folytatunk, jelszóra volna szüksége, bátran választhatnám jelszóul: pro rege, a magyar királyért, a magyar királyi koronának régi fényéért, épségéért, díszéért és ragyogásának helyreállításáért! Holló Lajos; Szemben a császárral és a császári hatalommal! Lovászy Márton: Mi azt akarjuk, hogy arról az ősrégi magyar krályi koronáról, a melyhez képest az újdonsült osztrák császári korona csak parvenü .. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Figyelmeztetem a t. kéviselő urat, hogy nem szabad ő Felsége másik koronájára ilyen kifejezést alkalmazni. (Nagy zaj a szélsöbaloldalon.)
