Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-217

217. országos ülés 1903 márczias 2-án, hétfon. 263 melynek sem czélját, sem arányát nem tudjuk, micsoda fenyegető veszély tenné most indokolttá. Ezt ugyan Tisza István beszédében pedzette valamennyire, de illetékes helyről, a magyar kormány részéről, ebben a tekintetben semmiféle nyilatkozatot nem hallottunk. Azt mondja gróf Tisza István képviselő ur, hogy sok még a tennMaló abban a tekintetben, hogy a nemzet és a hadsereg közt az a kölcsönös rokonszenv és kölcsönös bizalom fejlődjék ki, a mely minden félnek egyformán érdeke és a mely a hadsereg harczképessége szempontjából is óhajtandó. Sokszor hallottam már a hadsereg és a polgárság közti összhangot. Salacz kéjrviselő ur polgármester korában bizonyosan elmondta azt a két felköszöntőt, a melyet méltán megvárunk minden hMatalos bankett alkalmával a polgármester uraktól. Az egyik szól legalkotmányosabb urunk és királyunkra, a kit az Úristen az emberi kor legvégső határáig éltessen, (Élénk éljenzés.) a másik pedig szól a hadsereg és a polgárság közti egyetértésre és ennek ápolására. A hadsereg és a polgárság közti harmónia tehát létezik a polgármesteri felköszöntőkben és létezik a kormánypárt vacsoráin elhangzó felköszöntőkben, de a valóságban nem létezik; vagy ha mégis létezik, hát létezik olyan formában, a mint létezett az Uruguay-köztársaság és Magyarország között a kölcsönös egyetértés és baráti viszony, a mely a ház boldog emlékezetű elnökét arra indította, hogy ha Uruguay-államról nem elég tiszteletteljes modorban esett szó, felszólította az illető képviselőt, hogy ne mondjon olyan kitételeket, a melyek a köztünk lévő barátságos viszony megzavarására alkalmasak lennének. Létezik tehát barátságos viszony a katonaság és polgárság között is, de csakis ilyen értelemben, mert a polgárság a katonasággal ép oly keveset törődik, mint a katonaság a polgársággal. A katonaság és polgárság csak egy esetben szokott egymáshoz közeledni. Erről azonban eszembe jut az én régi tiszteletes uramnak, Szondy Lászlónak az élcze, a ki azzal szokott bennünket a lakomáknál megakasztani, mikor a nyúlpecsenye került az asztalra,, hogy »no fiuk. mikor megy a hegy a nyúlnak ?« Természetesen, a mikor a villa hegyével keresztülszúrják. A katonaság és a polgárság is csak ekkor közeledik egymáshoz, mert a polgár nem megy máskor a katonához, mint a mikor a katonaság villa-, illetve kardhegye közeledik a polgárhoz, vagyis a mikor eszükbe jut a tiszt uraknak egy kis csapot ütni a polgárok bőrén, a mint az Győrött és Komáromban igen stílszerűen történt. Lesz alkalmam különben beszédem második részében erre kiterjeszkedni, hiszen beszédem tulajdonképeni czélját az fogja képezni, hogy rámutassak azokra a társadalmi bajokra, a melyeket hadseregünk jelenlegi szervezete mellett észlelhetünk. Most még foglalkozni kívánok azon beszéddel, a melyben az a kifejezés is használtatik, hogy az ellenzék oly szervezeti változásokat követel, a melyek mindenesetre hosszabb időt igényelnek. Ezt a kifejezést használta ma Sréter Alfréd képviselő ur is és használja a kormány is mindig, a mikor valamely dolgot el akar odázni, a mikor valamely kötelesség teljesítése alól ki akar bújni. Még a kikötés büntetését is tanulmányozni kell, (Derültség a baloldalon.) holott ehhez csak egy rendeletre van szükség, a melyben kimondatnék, hogy a kikötés büntetése ezentúl ne alkalmaztassák. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A zászló, a jelvény kérdése gyors és helyes megoldást és nem tanulmányozást igényel. Ezen kérdések megoldásához nincs hosszú időre szükség, rövid idő alatt megoldhatók ezek, csak egy kis jóakarat kell hozzá. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Gr. Tisza István ur azonban azt mondja, hogy szerezzük meg magunknak előbb a többséget és akkor hMatkozhatunk arra. hogy ez a nemzeti akarat; de addig, a míg e partementben az ő többségük akarata dönt, addig az a nemzet akarata, a mely itt alkotmányos formák között létre jön. Tökéletesen igaza van gr. Tisza Istvánnak. Ez a fikezió tartja fenn Magyarországon ez idő szerint a magyar nemzeti akaratot. Tökéletesen igaza van abban, hogy ma ez a.nemzeti akarat Magyarországon csak alkotmányos formák között nyilatkozik meg, ámde ezek a formák léleknélküli üres keretek, a melyeknek nincs semmi tartalmuk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A politikai szükség vitte őseinket arra, hogy szövetkezzenek a szomszéd állammal? Nem! A mi őseink nem a szomszéd állammal szövetkeztek, a mi őseink csak az uralkodóházzal szövetkeztek; nem is tartozik reánk a szomszéd állam, csináljon az, a mit akar; nekünk csak a fejedelem személye kell, mi csak a fejedelmi családdal kötöttünk szerződést és nem a szomszéd állammal. (Ugy van! a szélsöba loldalon.) Igaza van gróf Tisza Istvánnak abban, hogy iszonyú drága árat fizettünk azon reménységért, hogy a fejedelem személye alkalmas lesz nemzetünk és szabadságunk megvédelmezésére; iszonyú drága árat fizettünk azért a reménységért és tegyük hozzá, ezért ahiu reménységért. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem akarom felszaggatni azokat a sebeket, a melyeket századok óta ütöttek a nemzet testén, de kijelentem, hogy csak irigyelni tudom azok helyzetét, a kik oly könnyen tudnak feledni. Én azonban nem tudok könnyen felejteni; én csak akkor tudnék feledni, ha azokat a rossz tetteket, azt a tenger-sok szenvedést és bánatot, a mit e viszony termett nekünk keserű, fanyar gyümölcsök gyanánt, jó tettekkel tudnák fedezni, mert a rossz tettek emlékezetét nem lehet erőszakkal kiölni az ember lelkéből és a rossz tettek emlékezetét csak a jó tettek, a jó cselekedetek emléke és az ezek nyomában fakadó önkéntelen