Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-217

262 217. országos ülés 1903 márczius 2-án, hétfőn. mondott az igen t. miniszterelnök ur. Épen ebből a beszédből mást lehet kiértelmezni, mint a mit kiértelmezett Széll Kálmán miniszterelnök ur, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Rákosi Viktor: Ezért fordít hátat a Deákszobor a szabadelvű pártnak! (Ugy van! Tetszés a szélsöhalóldálon.) Thaly Kálmán: Azt mondja nekik: ördög a ti vezéretek! Benedek János: De hogy a védrendszernek azon megállapítását, a mely 1868-ban létrejött, egy végleg befejezett műnek maga annak egyik legnagyobb alkotója, Deák Ferencz sem tartotta, mutatja épen ezen beszédnek egyik része is, a melyben a következőleg nyilatkozik (Halljuk ! Halljuk! a szélsöhalóldálon. Olvassa): »Miként alakulnak egykor Európa helyzetei és az országok viszonyai, az a jövő titkai közé tartozik, de nekünk főként a jelen helyzetet, ennek szükségeit kell tekintetbe vennünk Ennek mellőzésével egyedül a jövőre nem építhetjük megállapodásainkat. Lehet, hogy azon védrendszer, mely most elénk terjesztetett, hiányosnak fog egykor tartatni, s tetemes változásokon menend keresztül. Az idő fogja kimutatni czélszerüségét vagy hiányos voltát. Poroszország példája ugyan kedvező tanúságot tesz e rendszer elvei mellett, ha azonban czélszerütlennek bizonyítaná be azt a tapasztalás, lehet idővel azon változtatni és azt az akkori viszonyokhoz alkalmazni.« LátnMaló tehát, t. képviselőház, hogy . . , Pap Zoltán: Visszafelé fejlesztették ! Benedek János: . . . maga Deák Ferencz is abban a véleményben volt, hogy igenis a nemzet fejlődésének, a nemzet igényeinek megfelelő módon a hadsereget is alakítani kell a szerint, a mint azt a helyzet megköveteli. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt a helyzetet pedig nemcsak a külső alakulások mutatják meg számunkra, hanem mutatja azt a nemzet belső fejlődése is. A nemzet nemcsak egy néptömeg, a mely egy bizonyos földterületen él, a nemzet nemcsak egy geográfiai fogalom, a nemzet egy szerves lény, egy élő organizmus, (Ugy van! a szélsöhalóldálon.) a mely alá van vetve a szerves lények fejlődése minden törvényeinek, (Ugy van! a szélsöhalóldálon.) a mely gyermekkorából ifjú korába, ifjú korából férfi korába lép. És ha mi az újjászületésnek abból a korából, a midőn a magyar szabadság csecsemője újjászületett, de el akarták ölni a Herodesek, mégis meg tudtuk menteni, ós 67-ben, mint ifjút láthattuk felemelkedni nemzetünket, akkor természetes, hogy az ifjú szabadság azon mámora, a mely 1867-ben erőt vett az egész nemzeten, a mely uj erőt lövellt a régi korhadt szervezetekbe, kell, hogy fejlődjék tovább, kell. hogy megtegye hatását a nemzetre, azon élő organizmusban, a mely nem stagnálhat, s vissza nem fejlődhetik, mert, hogyha békóba szorítjuk, mint a hogy bele szorítják a kinaiak az ő asszonyaik lábát gyermekkorukban, ez a láb elnyomorodik, annak természetes szépsége ki nem fejlődhetik, természetes erejének birtokába soha nem jöhet, épugy ez az alkotás azoknak a nemzeti czóloknak, feladatoknak soha meg nem felelhet, a melyekre pedig a belső erejénél fogva hMatva volna. (ÉlénJc helyeslés a szélsöhalóldálon.) A nemzet nagy bölcsének elméjében az ő alkotása nem tűnt fel ugy, mint egy örök időre szóló alkotás, hanem igenis, ő maga adott utasítást arra, hogy a nemzet fejlődésével, a nemzet igényeinek, szükségeinek növekedésével változtatni kell ezen alkotáson is, hogy ugy kell illeszkednie a nemzeti hadseregnek a nemzet fejlődéséhez, mint a hogy a ruha illeszkedik a fejlődő testhez; mert hogyha nem illeszkedik hozzá, akkor a fejlődő nemzet szét fogja rúgni, le fogja vetni magáról azt a ruházatot, a mely őt csak lenyűgözi és békóba szorítja, (Elénk helyeslés a szélsöhalóldálon.) Már voltam bátor hMatkozni gróf Tisza István t. képviselőtársam beszédének egy paszszusára azon tisztelettel, a melylyel én az ellenvélemények iránt is mindenkor viseltetem és a melynek tanúbizonyságát szolgáltattam beszédem elején Sréter Alfréd t. képviselőtársam beszédére adott válaszomban. Én tehát ebből a szempontból leszek bátor egy pár megjegyzést tenni gróf Tisza István t. képviselőtársam azon érveire, a melyek ebben a házban még czáfolatot nem nyertek. (Halljuk! Halljuk! a szélsöhalóldálon.) Azt mondta gróf Tisza István t. képviselő ur, hogy az a bizonyos vörös fonál, a mely rendesen végig szokott minden dolgon húzódni, jelen esetben az a felfogás, hogy mi függetlenségipártiak, vagy ellenzékiek azt mondjuk, hogy ez a hadsereg nem a nemzet czéljaira, hanem idegen czélokra, idegen érdekek részére fog felhasználtatni. Én, t. ház, mindent hallottam már ennek a törvényjavaslatnak az indokolására, csak még azt nem, hogy azért szükséges haderőnket növelni, mert ez nekünk valamelyes érdekünkben áll. Gróf Tisza István t. képviselő ur a keleti állapotokra utalt. Én nem foglalkozom világpolitikával, nem is vagyok beleavatva ezeknek a dolgoknak a misztériumába, ép ugy, mint a mi magyar kormányunk nincsen abba beleavatva. (E érik helyeslés a szélsöhalóldálon.) Ha én nem vagyok beleavatva, t. képviselőház, azokba, ebből az országra semmi kár nem háramlik, mert ezeknek a dolgoknak eldöntése nincsen reám bizva, de hogy a magyar kormánynak nincsen befolyása a külügyekre, az már nagy baj az országra nézve és én szerettem volna hallani a magyar kormánynak érvelését abban a tekintetben, hogy a haderő nevelése azért volna szükséges, mert bennünket valamelyes ktilellenség fenyeget. (Egy hang a szélsöhalóldálon: Még az interpellácziókra sem válaszolnak!) Én ugy tudom, nem látok legalább semmiféle vihart, a mely kívülről fenyegetne bennünket, és így a hMatkozás arra, hogy ezt a létszámemelést, a