Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-217

252 217. országos ülés 1903 Gajáry Géza: Ezzel el lehet érni valamit, de nem obstrukczióval. Trubinyi János jegyző: Benedek János! Benedek János: T. képviselőház! (Ralijuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon. Zaj a jobboldalon.) Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, méltóz­tassanak helyöket elfoglalni. Benedek János: T. képviselőház! (Ralijuk! Halljuk!) Előttem szólott igen t. képviselőtár­samnak szelid lelkületét ismerem azokból a bájos és kedves kis dalokból, a melyeket ő »Magyar •Szívből* czim alatt bocsátott közre. Nem vonom kétségbe azt sem, hogy akkor, a mikor ő nótákat költ, azt magyar szívből teszi és azt sem, hogy a mikor a magyar parlament­ben fölszólal, ez is magyar szívből jön tőle. Csakhogy magyar szív és magyar szív között különbség van. Tudtommal Simon bán és Mikhál bán egyformán magyar szívű emberek voltak, de Petur bán is magyar szívű volt. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Azok szelid lelkületű, élet­tapasztalatokban megtört emberek voltak, a kik aggságuk napjaiban már csak a békét, a nyugal­mat keresték, és nem szerették, hogyha az ő kalkulusaikat és azt a szép világrendet, a mely­ben ők még egypár évig gyönyörködni szerettek volna, valaki előttük felkavarja és felzavarja, és épen ezért a lázongó szívű fiatalokat csendesí­tették, csitítgatták. Nekem is meggyőződésem, hogy a túloldalon ülő t. képviselőtársaim is mind a magyar haza érdekében igyekeznek cselekedni a maguk felfogása, a maguk gondolkodása szerint. Csakhogy az a világnézet különböző lehet vér­mérséklet, különböző lehet temperamentum és különböző lehet egyéni felfogás szerint. Én azt hiszem, hogy, ha onnan a Lloyd-klubnak az ablakából, egy kényelmes karosszékben helyt fog­lalva kitekint az előttem szólott igen t. képvilűtár­sam, egészen máskép látja a világ sorát, mint a hogy látja pl. egy, most a közös hadseregbe be­sorozott szegény magyar baka, ha idegen ve­zényszó mellett, a melyet az ő füle még nem szokott meg, a melyet ő még nem tanult meg, a Dunapart mellett el kell sétálnia. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Az a magj'ar fiu, a kit ott kezdenek a magasabb dresszura titkaiba be­avatni, máskép nézi e nemzet állapotát, mint előttem szóló t. képviselőtársam, a ki a körü­lötte levő világból — mint méh a virágból — csak mézet szív a maga életbölcsesége, sztoikus nyugalma számára. Ellenben az az agyon­gyötört magyar fiu a hadseregben megtanulja azt, a mi a magyar szívtől idegen — mert ebbe csak szeretetet csepegtetett az Isten — megtanulja a gyűlöletet a haza ellenségei irá­nyában. (TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) Azt mondja előttem szólott t. képviselő­társam, hogy ő azért szólalt fel, mert fáj lelké­nek az, hogy elvesznek azon értékek, a melyek a nemzet számára visszahozhatatlanok. Nos hát ezért küzdünk mi is; mert épen abban a had­seregben vesznek el azon értékek, a melyek a márczitis 2-án, héttőn. magyar nemzet számára mindörökre visszahoz­hatatlanok. Félti a vihartól az országot, fél, hogy a vihar felhői olyanok lesznek, melyekből esetleg vész kerekedhetik, mely lesújthat és tönkre te­heti eddigi alkotásainkat. Hát én nem félek a vihartól, s Tompa Mihály sem féltette e nem­zetet a vihartól, hanem inkább a szellő sutto­gásától, a mely olyan, mint a kígyó sziszegése, és a hízelgő szótól. (Igaz! Tjgy van! a szélsö­baloldalon.) Én meg attól a szellőtől se félek, a mely most nem a vihar erejével, hanem a suttogó szellő lágyságával terjeszkedik, a mely az osztrák urakházából lengedez Magyarország felé, és a mely nagyban hasonlít ahhoz a szellőhöz, a melyből 55 esztendővel ezelőtt vihar keletkezett, a mely azonban nem minket, hanem azokat seperte el. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De féltem a magyar nemzetet attól a széltől, a mely szél az ő hajójának vitorlái közé nem kedvezően fuj, illetőleg csak félteném, hogyha nem volnék meggyőződve arról, hogy a magyar nép felkerekedő önérzete ezt a szelet el fogja seperni. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbalol­dalon.) Valóban bámulnom kell az előttem szó­lott t. képviselőtársamnak szívbeli igaz nyugal­mát és békéjét, midőn a magyar nemzetet a nem­zeti gyors és rohamos haladástól félti. Az a jóízű kaczaj, a melyly el e képviselőháznak Nesz­tora és a nemzeti és demokratikus törekvéseknek e házban legrégibb veterán harczosa, Madarász József t. képviselőtársunk ezt a felfogást fogadta, felment engem ennek további kritizálása alól. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Azt mondja az előttem szólott t. képviselő­társam, hogy nekünk a véderőtörvénynek beter­jesztésénél főleg arra kell törekednünk, hogy szem előtt tartsuk mindkét ország érdekét. Én előttem az én országom érdeke lebeg első sorban, (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Madarász József: Szégyen itt más ország­érdekéről beszélni! Benedek János: Mindaddig, a mig nincs ki­elégítve az én érdekem, nem törődöm szövetsé­gesem érdekeMel. Különben én csak akkor le­hetek jó és alkalmas szövetségese másnak, ha előbb a magam szénája van rendben, de mi­előtt az rendben volna, felesleges törődnöm szomszédom érdekeMel; (Egy hang a szélsöbal­oldalon: A ki mindig ellenséges indulattal van irántunk!) olyan felesleges munka ez, a melyet a magam részéről átengedek igen t. képviselő­társamnak és a vele egygondolkozásuaknak. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Olyan dolgokat vegyitett a t. képviselő ur abba az igazi poéta lélekből fakadó, szinte homéroszi naMsággal előadott, különben igen kedves beszé­débe, a melyeket nem tapasztalhat ebben az or­szágban senki sem. Eeszélt pl. arról a túlsúly­ról, a melyet a magyar nemzet az osztrák és magyar monarchiában elfoglal és a melyet kény-

Next

/
Thumbnails
Contents