Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-215

186 215. országos ülés 1903 tät seines Regiments zuwenden un derén Wesen umso gründlicher zu erfassen verstehen, als die Tüchtigkeit des Soldaten zum Theile durch die richtige Yerwertung seiner nationalen Eigenschaften bedingt ist.« Gabányi Miklós: Persze nekünk muszáj mindenféle nyelven tudni, francziául, németül, még törökül is. (Derültség.) Szemere Miklós: Ebből a szakaszból én részben méltatását vélem látni a Savoyai Eugénféle elveknek. Azokat a jeles katonákat, a kik a közös hadsereg intézményét tartják a legjobbnak, legelőnyösebbnek a seregünk harczképességére, azokat névszerint nem idézem, és elég, ha anynyit mondok, hogy igy gondolkozik az egész elité osztrák-magyar tábornoki kar, — és illusztrálja az intézményt bőven maga egész hadseregünk. Ha azonban valaha a jövendőben nemzeti önálló magyar haderő állíttatnék fel, a mi ma sokak előtt falra festett mumus, de hiszen mindenre van példa, arra is, hogy nemzeteknek önálló seregeik vannak, (Halljuk! Halljuk!) akkor két dolgot kikerülni alig lehetne : először, hogy vigan szavazná meg a parlament mindig a költségeket, akár a pénczélos ágyúkat is, mert senkMel sem könnyebb bánni, mint a magyarral, meseszerű könnyű! (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Másodszor, ha a sereg — a mitől az Ég óvjon — vereséget szenvedne, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) nem mondhatnák, mint mondották mindig a múltban, hogy megverték az osztrákot, de be kellene tudni magunknak a szerencsétlenséget, el kellene vállalni a felelőséget, és igyekeznünk kellene a csorbát kiköszörülni, a vasat megnádolni és becsvágygyal — a mi nem hiányzik — reorganizálni. Az én szerény impresszióm az egész hadsereg-kérdésről az, hogy lehet egy nemzeti sereg rossz és egy tisztán az uralkodó személyén csüngő hadsereg jó, vagy megfordítva, a szerint, hogy milyen az organizácziója, szelleme — a mibe beleértem a jó katonai fegyelmet is — hogy milyen a harczképessége, és hogy milyen a vezérlete; bár megjegyzem, hogy ujabban valamMel kevesebb fog függni a vezérektől és aránylag több a katona egyéni kvalitásától. Hosszú distancziára a sereg minősége fog dönteni. Azt hiszem továbbá, hogy a hadsereg delikát és egyszersmind legfőbben járó kérdésébe. a harczképességi szemponton kMül nálunk egy piczike parányit belejátszott ugy Savoyai Jenő idejében, mint 1867-ben is a politika. Politizálni pedig erről a thémáról nem kívánok. Az egész ügy nem is egyedül a mi hatáskörünkbe tartozik, sőt intézkedik benne a hadak legfőbb ura, a magyar király — és ebben megnyugszom. (Helyeslés jobbfclöl.) Ha hadseregünk harczképességét emelni akarjuk, akkor az agrár és merkantil erények mellett legelői a hadi erényeket kell a február 27-én, pénteken. magyarba beleoltani; (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Van abban elég!) a polgárokat ifjú kortól igy nevelni; csak akkor lehet a nemzet valóban erős és hatalmas. (Ugy van! Helyeslés jobbfelöl.) Ezen az alapon lehet aztán álmodni a magyar imperializmusról, ha tetszik, NagyMagyarországról is; de hadi erények nélkül ez önámitás, fülbemászó gascognade. Hosszú, nehéz munka egy nemzetet az internaczionális küzdelmekre előkészíteni. Kell hozzá kitartás és keménység, de győzni csak ezek árán lehet. Mi magyarok tegyük ezt duplán, mert egyedül állunk a világban, és csak saját karunkra, saját fejünkre és szMünkre támaszkodhatunk. (Elénk helyeslés.) Áttérek, t. ház, a hadi erények legelsejére, a modern népek harczképességének alapkövére, a mi a pontos czéllövésben és a találásban áll, (Halljuk ! Halljuk!) Honvédelmi szempontból nem meghalni kell a hazaért, de élni és az ellent eltalálni! És többet ér hadi szempontból egy törpe, púpos, a ki talál, mint egy athléta, egy Herkules, a ki fegyverrel bánni nem tud és hibázik. (Helyeslés.) Semmi nem emeli ma jobban a hadi önérzetet egy seregben, mint a fegyver kezelésének, a czéllövés tudásának büszke érzete. (Igaz! Ugy van!) Nézzük a búrok önvédelmi harczát, vagy a tiroliakat, a kik már száz év előtt a Sachsenklemme-t tudták első Napóleonnak produkálni az akkori primitív eszközökkel. Mikor már az ellenséggel áll a sereg szemben, akkor nincs többé sárga zsinór, vörös zsinór és porte-épée kérdése, akkor lőni kell tudni és a ki nem talál, legyen bár 77 őse, legyen laptulajdonos és akadémiai tag: rossz katona. A hadsereg győzelme itt fordul meg. Erre kell a nevelés és a training. Találni kell tudni. Óvakodjunk ennél a kérdésnél minden érzelgéstől és akkor fogjuk legjobban szolgálni hazánkat. Mert a mint a majomszeretet nem a valódi anyai szeretet és az ultramontánizmus, meg a bigotteria nem vallásosság, a sovinizmus még nem hazafiság. (Ugy van! jobb felöl.) Állandó szövetségeseink, Németország és Olaszország nagy gondot fordítanak a czéllövészetre és mindkét államban nagy segítségére vannak a hadseregnek a számos és régi lövészegyletek. Poroszországban a hadi kormányzat igyekszik a katonaságot mozgó, sőt eleven czélokra is lövetni. Ilyen kísérletezésekről sokat hallottam. Nálunk is teszik, de kevesebbet. Hogy milyen komolyan veszi a porosz hadügyminisztérium a czéllövést és mindent, a mi vele összefügg, legjobban illusztrálja egy csekélység, a mit elmondok. A porosz hadügyminisztérium már 1891-ben 100.000 márka dijat tűzött egy olyan vaktöltésre — Platz-Patroné, — a mely lehetőleg ugy ! rúgjon ugy durranjon és annyi füstöt adjon a