Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-212

118 212, országos ülés 1903 február 21-én, szombaton. érdek követeli-e, hogy az osztrák-magyar monarchia nagyhatalmi állása csorbítatlanul fenmaradjon ? (Elénk felkiáltások a szélsőbal oldalon: Nem!) Azok után, a miket a nagyhatalmi állás defmicziójára vonatkozólag gróf Andrássy Gyula t, barátom előadott, nekem ezen fogalom tisztázásához igen kevés szavam van, (Egy hang a szeísobaloldálon: Egy húron pendülnek!) Igen, egy húron pendülünk, ha ugy tetszik. En a magam részéről készséggel kijelentem, hogy annak a beszédnek, a melyet gróf Andrássy Gyula t. barátomtól itt hallottunk, minden szavát készséggel aláírom. (Nagy zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) Nessi Pál: Nagyon szomorú! (Zaj.) Gr. Tisza István: Nagyhatalmi állás alatt a mai világban nem szabad többé azt a pretenziót érteni, a melyre voltak igenis példák a múltban, hogy t. i. nagyhatalom az, a mely mindenbe beleavatkozik, a mely minden európai kérdésben hallatja szavát és esetleg minden európai bonyodalomba belevonatja magát. Az utolsó tipikus kifejezése ennek a nagyhatalmi pretenziónak III. Napóleon, a kinek ismeretes az a mondása, hogy Prancziaország beleegyezése nélkül egy ágyúnak sem szabad Európában elsülni. Krasznay Ferencz: Meg is járta vele! Gr. Tisza István: Nagyon helyesen mondja t. képviselőtársam, hogy megjárta vele, hisz erre akarok én is rámutatni. (Halljuk! Halljuk !) Hogy ez a nagyhatalmi politika mit eredményezett Erancziaországra nézve, azt nagyon jól tudjuk és azt hiszem, hogy ennek a nagyhatalmi politikának és aspirácziónak utolsó képviselője volt III. Napóleon, mert az utóbbi időkben a legerősebb nagyhatalmak részéről is más pretenziót nem hallottunk és nem hallunk soha, mint hogy döntő szavuk legyen azokban a kérdésekben, a melyek saját érdekeit érintik. (Ugy van! a jobboldalon. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Kréta! Kina!) Nem involvál tehát a nagyhatalmi állás semmiféle beavatkozást más kérdésekbe, mint azokba, a melyek az illető hatalomnak érdekkörét érintik, de igenis involválja azt, hogy ezen érdekek mellett olyan katonai erőt állithasson sorompóba, a mely katonai erő lehetővé tegye az érdekek megóvását saját erejére támaszkodva, minden idegen tutelától függetlenül. [Helyeslés a jobboldalon.) Ha pedig olyanná lesz az európai államok konstellácziója, hogy szövetségi viszonyt alkothat egy nagyhatalom érdekeinek megóvására, akkor is ennek a szövetségnek olyannak kell lennie, a melyből nemcsak erőt kap, de a melybe erőt is visz az illető hatalom, hogy azután ennek a szövetségnek ne gondnokság, ne gyámság alatt_ levő, de egyenjogú, egyenrangú tagja legyen. (Élénk tetszés és helyeslés a jobboldalon.) Az tehát a kérdés, kell-e nekünk magyaroknak saját nemzeti érdekeink szempontjából, hogy a mi monarchiánk ilyen imponáló katonai hatalommal birjon? (Felkiáltások a szeísobaloldálon: Nem kell!) Ha csak egy rövid pillantást vetünk is a magyar történelemre, meg kell, hogy kapjon az a jelenség, hogy ez a maroknyi magyar nemzet a maga ezredéves történelme alatt, mondhatni folytonosan, olyan világtörténelmi problémák elé állíttatott, a melyek erejének a legmagasabb fokig való kifejtését tették szükségessé. Az a hely, a hová őseinket az isteni gondviselés vezette, világtörténelmi nagy összecsapások szintere volt. Nagy erők mérkőzése esik e pontra, a melyekben nemzetünknek akarva, nem akarva, saját létének fentartása szempontjából ki kellett a maga részét vennie. A nyugatnak és a nyugat kultúrájának utolsó védbástyája volt Magyarország hosszú évszázadokon keresztül. Először is a bizanczi császárság, a bizanczi kultúra, a bizanczi szolgaság, majd utóbb a mind fenyegetőbbé váló török veszedelem ellen, (Zaj a szeísobaloldálon. Halljuk! Halljuk! jobb felől.) száz hosszú esztendőn keresztül képes volt a magyar nemzet kizárólag saját erejével Európát megvédeni a töröktől. Pap Zoltán: Most is azt akarjuk, hogy igy legyen! Gr. Tisza István: Utoljára azok az óriási csapások, a melyek a XVI. század elején a magyar nemzetet érték, meg kellett, hogy érleljék a meggyőződést a magyar nemzetben az iránt, hogy ezen egyenlőtlen küzdelemben el kell pusztulnia, ha állandó szövetséges társat nem talál. Krasznay Ferencz: Talán az osztrák fogja ebben segíteni ? (Folytonos zaj. Halljuk! Halljuk!) Gr. Tisza István: A politikai szükség vitte rá őseinket arra, hogy a fejedelem személyében állandó kapcsolatot keressenek a nyugati határokon levő államcsoporttal. Erre vezethető vissza a Habsburg-ház uralomra-jutása Magyarországon, e szövetséghez ragaszkodtak őseink szívós kitartással századokon keresztül, daczára annak, hogy iszonyú drága árat kellett e szövetségért fizetni. (Igaz! Ugy van! a szeísobaloldálon. Felkiáltások jobb felöl: Halljuk! Halljuk!) Iszonyú drága árat mondtam, mert a magyar nemzet és királyai hosszú századokon át nem tudták egymást megérteni. Ugron Gábor: Idáig sem értették meg a nemzetet! Gr. Tisza István: Mélyreható politikai ellentét volt . . . Pap Zoltán: Most is ugy van! (Helyeslés a szeísobaloldálon. Halljuk! Halljuk! jóbbfelbí.) Gr. Tisza István: ... a király és nemzet között. (Felkiáltások a szeísobaloldálon: Ugy van most is!) Az a hatalom, a melyet szent István koronájával ruházott a nemzet királyára, számos esetben a nemzet ellen használtatott fel, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Most is • agy van !