Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-211

211. országos ülés 1903 február 20-án, pénteken. 99 békében pedig előkészüljön a katonai szolgálatra ; de hogy szakácsnak, suszternek, szabónak lehessen valakit alkalmazni azért, mert védköteles, ebben semmi jogosultság nincs. Tessék azt elvégeztetni rokkant, arra alkalmas polgáremberekkel, vénasszonyokkal, azok is megcsinálják azt, nem pedig katonákat vonni el az ő fontosabb hMatásuktól. Ekképen ki fog telni a 19.000 ember, sőt még marad is. (Igazi Ugy van! a •szélsőbaloldalon.) És azután mi szükség van arra a sok mindenféle haszontalan parádéra, a mi mind embert von el hasznos, katonai szempontból hasznos munkától, a gyakorlatoktól? Mi szükség a sok mindenféle díszőrségre, vakparádéra, mindenféle küldönczre? Annyi van, hogy egyik a másikától mozdulni is alig tud. Tessék berendezni a katonaságot takarékos és józan számitás alapján és akkor nem fognak a mostani létszámban hiányt szenvedni. (Helyeslés a szélsöbahldalon.) A honvédelmi miniszter ur legutóbbi beszédében azt mondotta, hogy az a teheremelkedés, a mely ebből a javaslatból származni fog, olyan csekély, ,kogy egy fillér adóemelésre sem lesz szükség. Én nem tudom, a t. honvédelmi miniszter ur komolyan hiszi-e azt, a mit mondott. Lehet, hogy ő komolyan hiszi, mert azt hiszem, hogy nem igen aspirál arra, hogy őt valami kitűnő fmanciernak tartsák; azt már kijelentette, hogy a jogászságra nem aspirál. Engedelmet kérek, ezt egy kicsit bátor állitásnak tartom. Tegyük fel, hogy beválik a miniszter urnak az a jóslata, hogy nem fog nagyobb költségtöbbletet okozni ez az uj szervezet húsz millió korona évi kiadásnál, a melyből Magyarországra körülbelül hét millió esik. Igaz, hogy hét millió korona nem látszik valami nagy összegnek; azonban vegyük tekintetbe, hogy ime, már be van terjesztve a tisztviselők fizetésének felemelésére vonatkozó javaslat, a mely kerek számitásban szólva 18 millió korona évi kiadási többletet okoz és a mely elől elzárkóznunk nem lehet, nem is akarunk; (Igaz! Ugy van! a szélsöbahldalon.) vegyük figyelembe azt, hogy a közigazgatás rendezése már sokáig nem halasztható, mert ez az egyszerűsítés, a mit most kaptunk, az ugyan furcsán vált be, ugy, hogy mindenütt panaszkodnak, hogy a mostani erőkkel lehetetlenség kijönni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbahldalon.) A közigazgatás rendezése pedig igen nagy áldozatok nélkül nem lesz eszközölhető. El lehetünk készülve, hogy ez is 15—16 millió korona évi kiadási többlettel fog járni. És nem odázható el sokáig, már csak azért sem, mert hogyha mi most felemeljük az állami tisztviselők fizetését, a többiek pedig, a törvényhatóságok és községek ugy maradnak, a hogy most vannak, akkor még nehezebb lesz megfelelő erőket kapnunk a közigazgatáshoz. Az a baj most is, hogy már valamirevaló emberek nem is vállalkoznak ilyen hMatalra. (Igaz! Ugy van! a szélsöbahldalon.) Most a különbség még nagyobb lesz az anyagi javadalmazásban, és még kevesebben fognak arravaló elemek erre a pályára lépni. Tehát az lesz az eredmény, hogy az adókat emelni kell, mert máskép nem lehet fedezni a kiadásokat. Hiszen látjuk a zárszámadásokból, hogy azok a nagy többletek bizony már nagyon összezsugorodtak. Pedig nálunk az adóemelés már teljesen lehetetlen, sőt többet mondok, a mai nMón sem lehet sokáig fentartani, mert a nemzet fizetési képessége már kimerült. (Igaz! Ugy van! a szélsöbahldalon.) Hogy az ország védelméről gondoskodni kell bármily áldozat árán is, ezt mondani könnyű és hangzatos; mindenesetre szépen hangzik, hogy első az ország üdve, a többi azután mind háttérbe kell, hogy szoruljon. Azonban ennek is megvannak a maga határai, mert egy teljesen tönkrement nemzet nem fogja magát megvédelmezni ; hiszen miért harczoljon valaki olyan állapotokért, a melyeket nincsen oka szeretni, tehát nincs oka fenmaradásukért vérét ontani ? Az az egynéhány ezer ember, a ki jólétben úszik, nem fogja az országot megmenteni! (Ugy van! Ugy van! a szélsöbahldalon.) Nézetem szerint — a mint már korábban is kifejeztem — lehet gondoskodni az ország védelméről megfelelően, jobban, mint jelenleg, a nélkül, hogy a költségek szaporodjanak. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon természetes, hogy nem a mai rendszer szerint, hanem az észszerű, takarékosan berendezett keretrendszer szerint. Egyik igen t. képviselőtársam, Hentaller Lajos, érdekes beszédében azt a nézetét fejezte ki, hogy legjobban megfelelne a mi igényeinknek az u. n. miliczrendszer. Hát én ezt a nézetét nem osztom, A milicz-rendszer egy meghaladott álláspont, a mely tudtommal Európában már csak Svájczban van meg. De hát Svájcznak könnyű, mert az először semleges áliam, másodszor pedig hegyek által van körülvéve és természetes határok által megvédelmezve. Hogy ez a miliczrendszer nem igen illik be a mai hadszervezet keretébe, annak világos példája az, hogy már maguk a svájcziak sincsenek vele megelégedve. Igaz, hogy Svájcznak háborúja már régen nem volt, de 1870—1871-ben, a német-franczia háború alkalmával, határai közelében folyván a háború, kénytelen volt mozgósitani, és ez a mozgósítás bizonyos tekintetben próbául szolgált arra, hogy miképen ütne ki a dolog háború esetére. Leszek bátor felolvasni a Bundesrathnak erre vonatkozó jelentését. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »A csapatok kiképzése nagy hiányokat mutat. A tiszteknél hiányzik ugy a gyakorlati, mint az elméleti képzettség, a legénységnél pedig még az elemi is. Még a vezérkarnál is hiányok mutatkoztak, és nagyobb mozdulatoknál mindenféle nehézségeknek kellett volna előállani. Voltak zászlóaljak, melyek minden 13*