Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-192
192. országos ülés 1903 január 28-án, szerdán. 85 sem menti, mert nem mondott eljárásának elfogadható kimentésére semmit sem, daczára annak, hogy én hozzá intézett interpellácziómhan igyekeztem hangban, magatartásban azt a mértéket megtartani, a melyet parlamentben szem elől téveszteni, sohasem szabad és a melyet a miniszterelnök ur akképen honorált, hogy álláspontja gyöngeségét érezvén, nekem rontott és azt mondta, hogy ez csak vád és frázis. Ezt én nem mondtam a miniszterelnök urnak ; most azonban már azt mondom, hogy a mikor nem tud megfelelő választ itt adni interpellácziómra, a mikor nem tud hMatkozni a belügyminisztérium azon rendeletére, a mely különben nem is létezik, tehát a tényeknek meg nem felelő dolgot mond a miniszterelnök ur, akkor igenis a sajtószabadságról elmondott elmélete, az alantasaMal való dicsekvés, hogy azoknak működésében az ő szelleme szokott érvényesülni : mindez csak hangzatos, üres fráziB. (Zaj jobbfelöl.) Ellentétben áll ezzel különben a miniszterelnök urnak már többször a ház színe előtt kifejtett azon magatartása, a melyiyel ő kormányzati, különösen belügyi igazgatási működésére oly önérzetesen hMatkozik, nagyon sokszor ellentétbe jő ez az ő alantasainak munkálkodásával. Hogy e tekintetben mentegetőzni kMan az igen t. miniszterelnök ur. és most is azt mondotta, hogy ő ma hallja először ezt a két rendeletet, ebből én azt látom, hogy ebben a kérdésben igenis deferál az igen t. miniszterelnök ur, mert ebben a kérdésben, a hozzá intézett interpelláczióban kifejtett tényállással és a ház asztalán levő adatokkal szemben érzi a maga álláspontjának gyengeségét és tarthatatlanságát és épen azért mondja azt, hogy most hallja először ezeket a dolgokat. Széll Kálmán miniszterelnök: Xem azért, hanem mert igy van! Benedek János: Én ezt magam részéről örvendetesnek tartom, nagyon örvendek, hogy igenis hű kMan lenni a miniszterelnök ur a maga szavaihoz, a melyeket a sajtószabadságra vonatkozólag hangoztatott és hogy restelli, még vonakodik ugyan megmondani, de belsejében már elitélte és helytelenítette közegeinek azon eljárását, a melyiyel a sajtószabadságot és a Kossuth iránti kegyeletet egyszerre sértették meg. Az szintén nem áll, mintha a vidéki hírlapírók küldöttsége tisztelgett volna a miniszterelnök urnái az utczai elárusitás korlátozása tárgyában, mert ott a vidéki hírlapkiadóknak küldöttsége tisztelgett, a mi két különböző dolog. A vidéki hírlapkiadók küldöttségét tisztán a maguk szakiparának, a maguk mesterségének érdeke és érdekének megóvása vezette, azonban tudtommal a vidéki hirlapirók, t. i. a hírlapírással foglalkozó emberek ezt magukévá nem tették, mert én írással foglalkozó embert nem ismerek — ha ismernék, nem tartanám méltónak arra, hogy a magyar hírlapirodalom szolgálatában álljon — a ki a magyar sajtótermékek terjesztésének korlátozását a maga részéről helyesnek tartaná. Azért van ügyész, van vizsgálóbiró, azért van közigazgatási és büntetőjogi mindenféle rendelkezés, hogy a sajtó visszaélését megtorolják utólag, de előleges czenzurát ne gyakoroljon sem a belügyminiszter ur, sem pedig ne gyakoroljanak alantas közegei. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Azonban rendszerré vált már az, hogy a közigazgatási ellenőrzés örve alatt a közigazgatási hatóságok valóságos sajtó-czenzurát gyakorolnak. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Épen ma akartam elmondani a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz azt az interpellácziómat, a melynek keretében megemlékeztem volna arról, hogy midőn a m. kir. tudomány-egyetemi törvényszéki orvostani intézet visszaéléseiről, az ott előfordult botrányokról, a hullapofozásokról, meg hullafosztogatásokról legelőször lerántotta a leplet egy kőnyomatos újság, a »Független Hírmondó«, a mely addig éveken keresztül élvezte az utczai elárusitásnak kedvezményét is, nyomban megvonatott tőle a további utczai elárusitás joga. Hogy aztán mi lett a következménye a dolognak, azt majd el fogom mondani a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézendő interpellácziómban, de ez is azt mutatja, t. ház, hogy igenis a közigazgatási hatóságok egészen önkényesen a dolog érdemébe hatoló sajtóczenzurát szoktak tartani, és e szerint gyakorolják abbeli jogukat, hogy valamely sajtóterméknek megadják-e az utczai árusítási engedélyt, vagy sem. (TJgy van! a szélsobaloldalon.) Miután a belügyminiszter urnak mostani nyilatkozata egy cseppet sem alkalmas arra, hogy a közhatóságoknak ezeket a túlkapásait, a sajtószabadság korlátozására vezető ezen intézkedéseit a jövőben megfékezzék, sőt én a miniszterelnök urnak ezt a mostani nyilatkozatát, a melyiyel nem mentette ki eléggé a belügyminisztériumnak téves és helytelen eljárását, nagyon veszedelmes preczedensnek tartom; épen azért a miniszterelnök ur válaszát tudomásul nem veszem. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! Azt mások Ítélik meg rendszerint, — és igen helyesen van igy — hogy valakinek álláspontja, vagy állítása gyenge vagy nem gyenge-e, frázis-e. nem frázis-e . . . Benedek János: Én először sohasem mondottam ! Széll Kálmán miniszterelnök: . . . hát én a felett most nem akarok vitatkozni, hogy a t. képviselő ur álláspontja gyengébb-e, vagy az enyém erősebb-e. Ezt én a házra bizom. Csak azt az egyet emelem ki, hogy én a t. képviselő úrral szemben frázist nem is emiitettem. Én csak azt mondtam, hogy ezek vádak. (Ellenmondás a szélsobaloldalon.)
