Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-192

192. országos ülés 1903 január 28-án, szerdán. 69 dileg birál is valamit, tudjuk nagyon jól azt, van idő, a mikor, felesleges dologra is több pénzt ad ki, mint egyébkor szokott. Mikor teszi ezt az egyed, az ember? Akkor, ha valami kedven ez ideájának akar hódolni, ha valamit szeret, ha valami megnyerte az ő tetszését, szMét. T. ház! Vájjon a mi hadseregünk megnyerte-e a nemzetnek szMét? Elérte-e a mi hadseregünk azt, hogy mi magyarok épen ugy, mint a külföld államai, hadseregünket egy beczézett, valami ideális dolognak tartsuk, a melyre áldozhatunk? Ellenkezőleg tudjuk azt, hogy a legkisebb, de legjogosabb nemzeti kívánalmainknak sem tesznek eleget. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nagyon gyenge érv! Udvary Ferencz: T. ház! Az ellenzéknek az óhaja, a midőn nemzeties érzésről beszél, rendszerint azzal lesz letárgyalva, hogy ilyesmikkel győzni nem lehet. Pedig nem ugy van. Miért van az, hogy az egyszerű ember, a nép legegyszerűbb rétegeiben is, csodálkozik azon, hogy ő, a ki magyar ezredben szolgált, ott magyar vezényszót nem hallott, nem érti, hogy magyar ezredekben nem hallja nemzeti nyelvét ? Igaz, hogy erre a t. hadügyi kormányzat azzal felel meg, hogy a hadseregnek egységes vezénylete szempontjából mintegy létkérdés az egynyelvű kommandó. Bocsánatot kérek, de erre a katonai gyakorlati életből egy-két példával fogok szolgálni. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk a történelemből — és a honvédelmi miniszter ur talán legjobban fogja tudni — hogy Gustozzánál 1866 június 24-én a Casano del Sole és Sommacampagna magaslatok ellen küzdött csatározásokban Albrecht főherczeg parancsára a négy magyar baka-ezredet magyar szóval és a Rákóczy-indulóval vezényelték a tűzbe. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Ezek az emberek, a kiket akkor is hosszú időn át mindig a német kommandóra tanítottak, íme egypár rövid magyar szó hallatára, egy olyan induló mellett, a mely a szMükhöz nőtt, mentek és győztek. (Igaz! Ugy van! Élénk tetszés a néppárton és a szélsöbaloldalon.) De minálunk ma a gyakorlati élet is fényes tanúbizonyságot nyújt, hogy igenis lehetséges, bár közös véderővel is, de külön-külön nyelvi kommandók mellett ügyesen gyakorlatot csinálni. Pl, Szegeden a 90-es években a közös hadsereg és a honvédség egyetemben alakított egy kombinált ezredet. Ezt különben minden gyakorlatnál látjuk. Az első és második zászlóalj közös katonákból állott, a harmadik pedig honvédségből. Természetes dolog, a vezényszó német volt, de a legénységnek direkt, közvetlen vezényszava a honvédségnél magyar volt; nos, és igen nagy eredménynyel exercziroztak. De itt van Bruck-Ujfalu lövőiskolája, a hova, tudjuk nagyon jól, hogy a hadseregnek minden fegyverneme, a közös hadseregből és a honvédségből is, be van vezényelve lőgyakorlatokra. Hogyan állítják ottan össze a szakaszokat? A közös katonaság és a Landwehr kommandója a kombinált századoknál német, a magyar honvédeké magyar, és mégis gyönyörűen gyakorlatoznak, a mint azt mindenki, a ki mint katonatiszt megfordult ezen gyakorlóhelyen, láthatta, íme tehát itt van a bizonyíték arra nézve, hogy igenis, kMihető az a szerény, de jogos óhaja a magyar népnek, hogy a magyar ezredekben meglegyen a magyar kommandó. (Élénk helyeslés a néppéirton és a szélsöbaloldalon.) De, t. ház, ha visszatekintünk a történelemre, igazán jogosan kérdezhetjük, hogy ez az egységes nyelv miért olyan nagyon szükséges ? A történelemből mindenki tudja, hogy Waterloonál Napóleont, a ki majdnem a félvilágot meghódította, olyan hadsereg tette tönkre, a melynek parancsszava, vezényszava semmi esetre nem volt egységes, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Emlékezzünk vissza, hogy mit tanultunk Königgrätzről. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Königgrätznél az egységes kommandó messze elhangzott és egy kis chlumi köd elég volt arra, hogy Piückwärtsconcentrirung-ot csináljanak. (Ugy van! Ugy van! Tetszés a szélsöbaloldalon.) T. ház! Miután a szóbanforgó törvényjavaslat ellen ugy véradóra, valamint annak részben nemzeties jellegére vonatkozólag kifogásaimat kifejeztem, gazdasági szempontból vissza kell térnem a kétéves szolgálatra. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) A kétéves szolgálatra azt mondják, hogy drága. Csináljon a hadügyi kormány oly tervezetet, hogy ne legyen drága. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Az ő szakmájuk, tehát az ő dolguk; a mi kötelességünk csak az, hogy óva intsük őket oly költekezéstől, a mely immár elviselhetlen. Minő előnyöket nyújt a kétéves szolgálat? A ki a kaszárnyaéletet kissé ismeri, a ki figyelemmel kisérte az ujoncz sorsát a kiképzéstől a szabadságolásig, az, azt hiszem, helyesnek fogja a következőket elismerni. A legény, attól kezdve, a mikor besorozták katonának és hazamegy a falujába, ujjongva és legénykedve, hogy »hop császári«, átalakul, fejébe száll a dolog, azzal már józanul beszélni nem lehet. Ezt tanulja az egész idő alatt a katonaságnál is. Igaz, hogy a laktanyában kissé lehűtik és észretéritik és később átgyúrják. Az első két esztendőben megtanulja az ujoncz mindazt, a mi szükséges ahhoz, hogy katonává váljék. Különösen az első év, katonanéven u. n. bundás-esztendő, meggyőzi őt arról, hogy bizony az nem tündérvilág, hanem dolgoznia kell. A második esztendőben éri el a katona tulajdonképeni nívóját. De mi történik a harmadik esztendőben? A hadfi tudatára ébred annak, hogy parancsolnia is szabad. (Zaj. Elnök csenget.) Mert az ujonezokat ugy nevelik, hogy egy-egy öregebb katonát adnak melléjök, ugy, hogy az az öreg katona most már páran-