Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-192

192. országos ülés 1903 január 28-án, szerdán. 69 dileg birál is valamit, tudjuk nagyon jól azt, van idő, a mikor, felesleges dologra is több pénzt ad ki, mint egyébkor szokott. Mikor teszi ezt az egyed, az ember? Akkor, ha valami ked­ven ez ideájának akar hódolni, ha valamit szeret, ha valami megnyerte az ő tetszését, szMét. T. ház! Vájjon a mi hadseregünk meg­nyerte-e a nemzetnek szMét? Elérte-e a mi hadseregünk azt, hogy mi magyarok épen ugy, mint a külföld államai, hadseregünket egy be­czézett, valami ideális dolognak tartsuk, a melyre áldozhatunk? Ellenkezőleg tudjuk azt, hogy a legkisebb, de legjogosabb nemzeti kívánalmaink­nak sem tesznek eleget. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nagyon gyenge érv! Udvary Ferencz: T. ház! Az ellenzéknek az óhaja, a midőn nemzeties érzésről beszél, rendszerint azzal lesz letárgyalva, hogy ilyes­mikkel győzni nem lehet. Pedig nem ugy van. Miért van az, hogy az egyszerű ember, a nép legegyszerűbb rétegeiben is, csodálkozik azon, hogy ő, a ki magyar ezredben szolgált, ott ma­gyar vezényszót nem hallott, nem érti, hogy magyar ezredekben nem hallja nemzeti nyelvét ? Igaz, hogy erre a t. hadügyi kormányzat azzal felel meg, hogy a hadseregnek egységes vezénylete szempontjából mintegy létkérdés az egynyelvű kommandó. Bocsánatot kérek, de erre a katonai gyakorlati életből egy-két példá­val fogok szolgálni. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk a történelemből — és a honvédelmi miniszter ur talán legjobban fogja tudni — hogy Gustoz­zánál 1866 június 24-én a Casano del Sole és Sommacampagna magaslatok ellen küzdött csa­tározásokban Albrecht főherczeg parancsára a négy magyar baka-ezredet magyar szóval és a Rákóczy-indulóval vezényelték a tűzbe. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Ezek az emberek, a kiket akkor is hosszú időn át mindig a német kom­mandóra tanítottak, íme egypár rövid magyar szó hallatára, egy olyan induló mellett, a mely a szMükhöz nőtt, mentek és győztek. (Igaz! Ugy van! Élénk tetszés a néppárton és a szélsöbaloldalon.) De minálunk ma a gyakorlati élet is fé­nyes tanúbizonyságot nyújt, hogy igenis lehet­séges, bár közös véderővel is, de külön-külön nyelvi kommandók mellett ügyesen gyakorlatot csinálni. Pl, Szegeden a 90-es években a közös hadsereg és a honvédség egyetemben alakí­tott egy kombinált ezredet. Ezt különben min­den gyakorlatnál látjuk. Az első és második zászlóalj közös katonákból állott, a harmadik pedig honvédségből. Természetes dolog, a ve­zényszó német volt, de a legénységnek direkt, közvetlen vezényszava a honvédségnél magyar volt; nos, és igen nagy eredménynyel exercziroz­tak. De itt van Bruck-Ujfalu lövőiskolája, a hova, tudjuk nagyon jól, hogy a hadseregnek minden fegyverneme, a közös hadseregből és a honvédségből is, be van vezényelve lőgyakorla­tokra. Hogyan állítják ottan össze a szaka­szokat? A közös katonaság és a Landwehr kommandója a kombinált századoknál német, a magyar honvédeké magyar, és mégis gyönyörűen gyakorlatoznak, a mint azt mindenki, a ki mint katonatiszt megfordult ezen gyakorlóhelyen, lát­hatta, íme tehát itt van a bizonyíték arra nézve, hogy igenis, kMihető az a szerény, de jogos óhaja a magyar népnek, hogy a magyar ezredekben meg­legyen a magyar kommandó. (Élénk helyeslés a néppéirton és a szélsöbaloldalon.) De, t. ház, ha visszatekintünk a történe­lemre, igazán jogosan kérdezhetjük, hogy ez az egységes nyelv miért olyan nagyon szükséges ? A történelemből mindenki tudja, hogy Wa­terloonál Napóleont, a ki majdnem a félvilágot meghódította, olyan hadsereg tette tönkre, a melynek parancsszava, vezényszava semmi esetre nem volt egységes, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Emlékezzünk vissza, hogy mit tanultunk König­grätzről. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) König­grätznél az egységes kommandó messze elhang­zott és egy kis chlumi köd elég volt arra, hogy Piückwärtsconcentrirung-ot csináljanak. (Ugy van! Ugy van! Tetszés a szélsöbaloldalon.) T. ház! Miután a szóbanforgó törvényja­vaslat ellen ugy véradóra, valamint annak rész­ben nemzeties jellegére vonatkozólag kifogásai­mat kifejeztem, gazdasági szempontból vissza kell térnem a kétéves szolgálatra. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) A kétéves szolgálatra azt mondják, hogy drága. Csináljon a hadügyi kormány oly terve­zetet, hogy ne legyen drága. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Az ő szakmá­juk, tehát az ő dolguk; a mi kötelességünk csak az, hogy óva intsük őket oly költekezéstől, a mely immár elviselhetlen. Minő előnyöket nyújt a kétéves szolgálat? A ki a kaszárnyaéletet kissé ismeri, a ki figye­lemmel kisérte az ujoncz sorsát a kiképzéstől a szabadságolásig, az, azt hiszem, helyesnek fogja a következőket elismerni. A legény, attól kezdve, a mikor besorozták katonának és hazamegy a falujába, ujjongva és legénykedve, hogy »hop császári«, átalakul, fejébe száll a dolog, azzal már józanul beszélni nem lehet. Ezt tanulja az egész idő alatt a katonaságnál is. Igaz, hogy a laktanyában kissé lehűtik és észretéritik és ké­sőbb átgyúrják. Az első két esztendőben meg­tanulja az ujoncz mindazt, a mi szükséges ahhoz, hogy katonává váljék. Különösen az első év, katonanéven u. n. bundás-esztendő, meggyőzi őt arról, hogy bizony az nem tündérvilág, hanem dolgoznia kell. A második esztendőben éri el a katona tulajdonképeni nívóját. De mi történik a harmadik esztendőben? A hadfi tudatára éb­red annak, hogy parancsolnia is szabad. (Zaj. Elnök csenget.) Mert az ujonezokat ugy nevelik, hogy egy-egy öregebb katonát adnak melléjök, ugy, hogy az az öreg katona most már páran-

Next

/
Thumbnails
Contents