Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-192

66 192. országos ülés 1903 január 28-án, szerdán. Udvary Ferencz: . . . ugy szükségtelenné válnék az uj véradó követelése. Hisz a gyakorlati életben látjuk, hogy igen sok katonatiszt van, a ki egyenruhában járkáló szolgáját polgári ruhába öltözteti, mert maga is resteli, hogy azok, kiket katonai szolgálatra soroztak be, az előszobákban lakájok gyanánt cselédminőségben szolgáljanak vagy esetleg a promenádokon száraz dajkák legyenek. (Helyeslés a baloldalon.) Természetes dolog, hogy ez egy kis pénzbe kerülne, mert azért a 16 koronáért, a melylyel jelenleg a katonai kincstár kártalanítaná azt a katonatisztet, a ki lemondana a tiszti szolgálatnak természetbeni kiszolgáltatásáról, polgári cselédet nem tarthatna magának. De nagyon helyes lenne ez az intézkedés, mert elvonná azt a kMáltságot, hogy a bajtárs cseléd legyen a bajtársnál. Adjunk inkább nagyobb váltságot, mert ezzel megoldjuk azt a nehéz kérdést is, hogy az a számos és különben derék és katonaviselt ember, a ki kenyér nélkül marad s ácsorog az utczán, de azért épen olyan jól tudja a katonai fegyelmet, mint a kin rajta van a katonai egyenruha, alkalmat nyerjen arra, hogy ilyen tiszteknél szolgálatot vállaljon. (Helyeslés a baloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Jelentkezhetik önként ma is! Udvary Ferencz: A hadügyi kormányzatnak is megvan ám a maga bölcs irányzata és megtalálja a módját annak, hogy mily esetleges rendszabályokkal vagy törvényjavaslatokkal lehetne elérni azt, hogy azok az emberek biztosítva lennének a béke idejében a tisztek számára. Meg is lehetne könnyíteni ezt az eljárást, hisz nem arról van szó ma, hogy ez a csekély költség a nemzet háztartásában differencziát csinál, hanem 12 ezer emberről van szó, tehát véradóról. Ezeknek a tiszti szolgáknak ellátását megkönnyithetné a hadügyi kormányzat olyképen, hogy ellátásukat ugyanolyan állami egyedárban adná nekik, mint a hogy most a katonaság kapja. (Zaj a baloldalon.) Lehetséges, hogy eme javaslatnak törvényerőre jutását az ellenzék tiltakozó akcziója sem tudja megakadályozni, mert a többség törvényerőre fogja emelni. Feltéve, de meg nem engedve, hogy ez megtörténik, mindenesetre ajánlatos lenne a t. hadügyi kormányzatnak figyelmét a hadkiegészítő parancsnokságok kontingentálására is kiterjeszteni. Tudjuk azt, hogy a felső magyarországi vármegyékben rengeteg azon katonaköteles egyének száma, a kik törvényes, de legtöbb esetben törvénytelen úton-módon surrantak át a határon és a kik itt e hazában véradójuknak eleget nem tesznek. Tudjuk azt is, hogy az ujonczozás alkalmával szinte csodálkozva látja a bizottság, hogy a 70—80 hadköteles helyett a biró és a jegyző megjelenik egy-két átabota legénynyel és hogy nem tudják a kontingenst kiállítani. Azokban a vármegyékben pedig, a melyekben a megélhetési módok még megvannak, a hol még a népet a viszonyok nem szorították a kMándorlásra, a hol a jó anyaföld még ád ennMalót, jobban tudják kiegészíteni a kontingenst, tehát a hiányzó kontingenst ebből egészítik ki. így történik az igazságtalanság azokkal a póttartalékosokkal, a kiknek különben azzal kedvezett volna a szerencse, hogy a póttartalékba jutnak, mégis hároméves szolgálatra lesznek bevonva. Ha a kontingentálást az egyes vármegyék specziális viszonyaihoz arányitanók, ezt a kérdést is jobban meg lehetne oldani és igazságosabban lenne elosztva a véradó. Tudomásom van arról is, hogy számos család él a külföldön, különösen Amerikában, a melyek fölkeresnek bennünket leveleikkel, üzeneteikkel, hogy azt a hazát, a melyet ezelőtt 10—20 évvel elhagytak, de ma már visszasírnak, felkereshessék, ide visszatérhessenek. Ezek az emberek azonban nem mernek visszatérni Magyarországba, mert nagyon jól tudják, hogy fennálló törvényeink szerint ők ma katonaszökevények és tudják, hogy milyen súlyos büntetés vár rájuk és hogy hazájuk viszontlátása nekik többé örömet nem szerezne. Ugy tudom, hogy ő Felségének a régebbi időben azt a javaslatot terjesztette elő a kormány, hogy adjon kegyelmet azoknak az embereknek. Ez nagyon helyes. Nem volna czélszerütlen, azt hiszem, ha a t. hadügyi kormány most is tenne az iránt lépéseket, hogy a koronának tudomására hozná, hogy mennyi apa és családfő van kinn Amerikában, külföldön, a kik maguk helyett ma ujabb népet, ujabb generácziót hoznának haza és fiaikban, gyermekeikben sokkal több katonát adnának. Ezáltal azonban nem akarom mintegy szentesittetni azt, hogy szabad legyen a törvényt megszegni és majd a király kegyelme visszasegít még egyszer. Nessi Pál: Ehhez érezni is kellene! Udvary Ferencz: A legutóbbi időben a kormányzatunk által még az ellenzék részéről is többé kevésbbé helyeselt kMándorlási javaslatban ugyan részben láttunk egy ilyen czélzatot arra, hogy a felső-magyarországi legénység, illetőleg ifjúság, a mely védkötelezettsségének még eleget nem tett, e hazában visszatartassék, hogy megnehezittessék a védköteleseknek az e hazá• ból való kMándorlás. Ez helyes intézkedés, de mégis ugy lehetne ezt módosítani, hogy egyáltalában ne kapjanak a védkötelesek a kMándorlásra engedélyt. Igaz, hogy ez drákói szigor lenne; de ha már annyira kell idehaza az ujonczlétszámnak felemelése, — a kormányzatnak szigorúnak kell lenni. A mikor a t. honvédelmi miniszter ur Bécsből visszatért és az előbbi, ezen törvényjavaslatot megelőző és az ugyancsak idevágó törvényjavaslatot kicserélte, a mely a póttartalékosokra vonatkozólag oly súlyos áldozatot rótt volna e nemzetre, akkor már kijelentette az ellenzék, hogy csakis abban az esetben kíván e felett egyáltalában diskusszióba