Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-191
191. országos ülés 1903 január 27-én, kedden. 57 seregét: önkény telén keserűséggel kiáltunk fel: »Miért érdemli meg ez az ország az idegen tisztek kardcsörtetését, és mMel érdemli meg azon nagy inzultust, a melya nemzet önérzete ellen abban foglaltatik ?« (Elénk tetszés, éljenzés és taps a szélsobaloldalon.) Endrey Gyula: Meghódított tartománynyal szoktak így bánni! Holló Lajos: T. ház ! Minden követelményt, a mely a magyar ezredeknek magyar tisztekkel való ellátásából folyik, tartózkodás és minden hiány nélkül kell, hogy felállítsuk. így azt a követelményt, hogy a magyar tisztek kizárólag Magyarországon lévő, magyar tannyelvű intézetekben neveltessenek; azt a követelményt, hogy minden magyarországi tiszttől az állam nyelvének ismerete megköveteltessék, hogy magyar honossággal birjon. Mindezek oly elengedhetetlen követelmények, a melyekből semmit elvenni, de a melyekhez talán semmit hozzáadni sem szükséges. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) A másik követelmény az állam nyelvének a hadseregben való elismerése. (Helyeslés a balés a szélsobaloldalon.) Ha minden állami intézményünkben respektust tudunk szerezni az állam nyelvének és az állam törvényeinek, lehetetlenség, hogy legyen egy szervünk, a nemzet által fizetett és fentartott szerv, a melyben az állam nyelvének a jogát nem lehet keresztülvinni. (Elénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsobaloldalon.) És kinek a kedvéért mondjunk le erről? Talán lemondjunk Ausztria kilencz milliónyi népének kedvéért, a mely azt akarja, hogy az egész monarchiának, mindkét államnak összes nemzetei az ő nyelvét fogadják el egy fontos szervezetben? Vagy talán az osztrák császári udvar kedvéért, mely bármilyen tiszteletreméltó műveltséggel, históriai és családi tradicziókkal bir, mégis idegen a magyar koronához. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Az osztrák császári hatalomnak, dinasztiának és udvarnak a magyar trónhoz, a magyar követelményekhez, a magyar eszmékhez semmi köze. És felhívom mindenkinek figyelmét, hogy ha a most meginduló küzdelem áthatja, legalább tudósításokban vagy hírben, a mi országunk határait, ha Európa szine elé megy az, hogy miért küzd a magyar parlament és a magyar nemzet — azért, hogy a hadszervezetben az ő nyelve és államisága érvényesüljön — és hogy ezzel szemben áll ma, a XX. században, az anarchizmusnak és más veszélyes tanoknak korszakában, az a csekély számú dinasztia, a mely nem becsüli meg anynyira egy ország békés trónjának a birtokát, (Elénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsobaloldalon.) hogy annak nyelvét és intézményeit fogadja el, hanem önmaga kényszeríti rá nyelvét és műveltségét arra a nemzetre: akkor egész Európa bámulva és meglepetéssel fogja ezen küzdelmet tudomásul venni, bámulni fog azon, hogy egy 19 milliónyi nemzet ezt tűrte eddig, HÉPVH, NAPLÓ. 1901 —1906. XI. KÖTET. és csak most következett el annak az ideje, hogy ezen jogoknak érvényt tudjon szerezni. (Helyeslés, tetszés és éljenzés a bal- és a szélsobaloldalon.) A harmadik követelmény az állam jelvényeire vonatkozik. Az állam jelvényei tán értéktelen, talán jelentőségtelen dolgok sokaknak szemében, mert annyira meg nem fogható azoknak becse és értéke, bogy azokat talán máshoz hasonlítani sem lehet, mint ahhoz a másik értéktelen dologhoz, a melyet pedig annyira becsülünk, hogy életünket adjuk érte: az egyéni becsülethez. A nemzet becsülete mely az ő jelvényeihez fűződik. /Élénk helyeslés a balés a szélsobaloldalon.) És a ki azt semmire nem becsüli, a ki azt értéktelen dolognak tartja, épen a legnemesebb, a legértékesebb elemeket dobja ki abból a szervezetből. És még ha közömbösek volnának azok a jelvények, a melyeket tűrnünk kell abban a hadseregben. De nem közömbösek. Százados harczok és küzdelmek szembeállítottak velők bennünket. Az egyik oldalon állott az, a mit ma tisztelni kell, a mely előtt le kell borulnunk; a másik oldalon pedig szembeállottak velők mindig, midőn az állam szabadságáért, területi integritásáért és létünkért küzdöttünk, a mi jelvényeink! Azok a jelvények, az a császári sas a maga jelvényeMel, színeMel, ott lobogott az ellenség táborában, mely ellen küzdve vérünket ontottuk és ezren meg ezren vesztek el. (Zajos tetszés a szélsobaloldalon.) És az a másik jelvény ott lobogott azoknak soraiban, a? kik ott állottak ifjú mellel, talán tanulatlan fővel, hogy feláldozzák életüket ós kMívják az ország szabadságát! (Zajos tetszés a szélsobaloldalon.) És ha önök azt mondják, hogy csekély jelentőségű dolgok ezek: akkor mi erre azt mondjuk, hogy nem ismerik a nemzetnek semmi lélektani motívumát, nem ismerik annak semmi históriai ragaszkodását, mert e nemzet igaz fiai azt mondják : életemet inkább adum oda, mint a nemzet e r szent jelvényeihez való ragaszkodásomat. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Hát 1848—49-ben nem volt osztrák zászló a magyar hadseregnél? (Nagy zaj és mozgás a szélsobaloldalon.) Holló Lajos: Elfoglalt osztrák zászló lehetett. (Folytonos nagy zaj.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Tessék elolvasni azokat a dolgokat, ne csak ugy hasból beszélni! (Nagy zaj és mozgás a szélsobaloldalon.) Szatmári Mór: A császár ellen a m agyaiszabadságért harczoltak akkor! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: De osztrák zászló alatt! (Nagy zaj a szélsobaloldalon. Halljuk! Halljuk!) Bakonyi Samu: V. Ferdinánd zászlója alatt! (Zaj.) Pozsgay Miklós: De most meg önök harczolnak a nemzetiszínű zászló alatt ellenünk! 8
