Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-207

207. országos ülés 1903 február 16-án, hétfőn. 4ol folyamodások utján ismételve, alázattal járulnak 6 Felségéhez, hogy a német katonaság ugy az emiitett jóságos hitlevél« . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Hiszen nincs német katonaság az országban! Pap Zoltán: . . . »És idézett törvényczikkelyek és más ez iránt alkotott és király i hatalommal megerősített törvények erejénél fogva az országból kMigyék, a hű Karokat és Rendeket szabadságukban és kMáltságaikban megtartsák. S ez okból ő Felsége is az ő karainak és rendéinek kegyelmesen kijelentette, hogy azt a német katonaságot csupán az ország megvédésére és megtartására czélzó atyai jóakaratból és a kitört háború nyilvános veszélyében hozták csak be, ő Felsége biztosítja a Karokat és Rendeket, hogy a német katonaság kMitelére nézvea legjobb módon és alakban ama német katonaság bizonyos részét az országból azonnal kMiteti,« — ma is benne vannak, nem vittek ki belőle egy szálat sem, — »és az ő szomszédos örökös tartományaiba helyezteti, többi részeit pedig Szent György vitéz és vértanú ünnepéig kMiteti az országból. 4. §. 0 felsége az óvástételt is megengedte, hogy annak a katonaságnak ekkoráig történt behozatala s annak az országlakók részére való további eltűrése az országban az ország jogainak és szabadságainak hátrányára semmi módon ne szolgáljon és példaképen ne legyen.« Láttuk a t. miniszterelnök ur előtt és a t. honvédelmi miniszter ur előtt is példaképen való volt ezeket a német katonákat benhagyni. B, Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Helyes! Pap Zoltán: Nem helyes, dehogy helyes! Pichler Győző: Azok bátrabban beszéltek, mint mi most! (Halljuk! Halljuk.') B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Rövidebben mindenesetre ! (Derültség jobbfelöl. Halljuk! Halljuk!) Pap Zoltán: T. képviselőház! Fentartom magamnak a jogot ahhoz, hogy beszédem csonka ne legyen, hogy legalább a két rész, ha összeköttetnék, valamely formát mutasson, hogy az önálló hadsereg fentartására nézve a többi törvényes, tételes intézkedéseket határozati javaslatom indokolásánál terjeszszem majd elő. Most az idő előrehaladottságára való tekintettel teszem ezt kollegiális tiszteletből, hogy t. képviselőtársaim ne legyenek kénytelenek még egypár óráig beszédemet hallgatni. (Felkiáltások jobb felől: Köszönjük !) Meg vagyok győződve. Minthogy azonban egy kérdés igenis aktuális, nevezetesen gróf Andrássy Gyula képviselő urnak egy megjegyzése, melyre beszédem elején ígértem, hogy kitérni fogok, ki kell terjeszkednem reá, és abból az időből meiitem én is czáfolatomat, a melyből a nemes gróf merítette beszédének bizonyító anyagát. Gróf Andrássy Gyula képviselő ur azt állította, hogy mikor a magyar nyelv jogát megállapították törvényes intézkedésekben, akkor taxatíve fel vannak sorolva azon esetek, mikor a magyar nyelvet használni kell az országban, ellenben a katonaság ezen taxatíve való felsorolásban nem szerepel. Ez a kérdés így előállítva igen plauzibilissé látszik tenni azt, hogy a nemzet nem tartotta fenn jogát az önálló hadseregre, vagy habár a közös hadsereg intézményébe bele is nyugodott, arra, hogy itt a magyar nyelv foglalja el az őt megillető helyet, mert hiszen a nemzet, ha akarta volna, törvényes intézkedést tett volna reá. Bővebben kimutattam az ország tehetetlenségét, mely ennek akadályául szolgál. A mi magát az 1840. évi VI. törvényczikket illeti — mert hiszen a képviselő urnak más anyaga nem lehet, mikor taxatíve felsorolja ezen törvényes intézkedéseket, én azt hiszem, hogy a képviselő ur vagy nem ismeri, vagy — a mit nem tételezek fel róla — nem akarja ismerni az azt megelőző intézkedéseket, az 1840 : II. t.-czikket és nem akarja ismerni az azután következő intézkedéseket. A dolog megint csak ugy néz ki, mint a hogy nézett ki addig, és a hogy a nemzet törvényes intézkedéseiből kimutatni szerencsém volt, hogy a nemzet mindig ragaszkodott ezen joghoz, kérte a dinasztiát ezek életbeléptetésére, sohasem az országon múlt, hogy ezek meg nem valósultak, hanem a dinasztián, mert sohasem találkoztak egy közös érzelemben. Az 1839. évben, tehát a törvényalkotást egy évvel megelőzőleg, Julius 16-án kelt feliratok szerint ezt mondják: »A Rendek 3 éveknek leforgása alatt ujabban és ujabban erősített meggyőződéssel fogják fel az anyai nyelv érdekében még 1836. márczius 16-án felterjesztett kMánataikat« ; és a következőkben fejtik ki: »3. pont c): A magyar ezredeknél a kormányszavak magyarosittassanak s az örökösödési háborúig dMatozó szokás szerint magyarul adassanak, az egész katonaságnál a magyar nyelv behozassák, a főhadi kormányzótól kezdve azok alkalmaztassanak, a kik az 1830 : VII. és VIII. t.-czikkek értelmében nemcsak magyarul tudnak, de született magyarok.* (Felkiáltások a szélsöbahldahn: No!) Az 1840-ben kelt feliratokban ismételték ezen követeléseiket, de ezek nem jöttek törvénybe. De hát törvénybe jött-e azóta az, a mit a nemzet akar? Hisz az az önök bűne, hogy csak az jön törvénybe, a mit a felsőbb hatalom, az osztrák szoldateszka akar, de nem az, a mit a nemzet akar. (Igaz! Ugy van! a széhöbaloldalon.) A nemes gróf azonban elfelejtette ezeket felemlíteni beszédében, mert a dolog most már egészen másképen néz ki, és elfelejtette az 1840 : II. t,-czikket idézni. Ez az azelőtti törvény 12. §-ában azt mondja: »MMel pedig a katonáskodásra a legfőbb ösztönül az szolgálna, ha a katonai erényeket érdemlett előléptetések és jutalmak minél előbb követnék: ő Felsége az 1830: VII. törvényezikk 1. §. 12. pontjában tett kegyelmes ígérete szerint az e részben fennálló törvények, jelesen az 1792: IX. és az 1807:1. törvényezikk rendelkezéseinek