Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-207
207. országos ülés Í903 február 16-án, hétfőn. 447 ter ür előtt furcsa színben tűnhetik fel, hogy épen a háznak ellenzéki oldaláról mondják azt, hogy a múltban mindenki katona volt és a modern korszakban meg akarják tagadni a nemzettől azt a pár ezer ujonczot, tehát az ellenzék nem következetes önmagához. Ennek ellene vetem azt, hogy magam is lóra kapok háborús, mozgalmas időben szabolcsi legényeim élén, ha szükséges; megadunk mindent egy önálló hadseregnek, hanem nem adunk meg semmit annak a gyülekezetnek, a melyet osztrák hadseregnek, közös hadseregnek hMnak. (Igaz! ügy van! a szélsőbal oldalon.) Annak nem vagyunk hajlandók megadni semmit. Annál kevésbbé vagyunk hajlandók megadni, mert több ezer magyar embert akar megint a munkásosztályból kiragadni s egyszersmind azt állítja oda ezzel szemben, hogy hiszen ez költségtöbbletet nem is okoz. Még azt sem mondja meg a t. honvédelmi miniszter ur, hogy — a mint a múltban tették a királyok — azokat a ruházatokat, a melyek az újonnan megállapítandó ujonczoknak szükségesek, a király sajátjából fogja-e fizetni, vagy pedig újra az országot terhelik meg ezzel. Osztrák politikai nagyhatalmi hóbort ez az ujonczkövetelés, t. honvédelmi miniszter ur, a melylyel szemben felhozom az aranybullát . . . (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : A miniszler társalog!) Megvárom, mig elvégzi a beszélgetést. Kérem a honvédelmi miniszter urat rendre figyelmeztetni, nem tudok így beszélni. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Ez nem kaszinó!) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Bánom is én! Csináljanak a mit akarnak! Pap Zoltán: Elhiszem, hogy fájnak ezek a beszédek a t. honvédelmi miniszter urnak . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Dehogy! Pap Zoltán: Azért mégis, hogyha itt vagyunk és komoly szint adunk a tárgyalásnak, legalább a formát tartsuk meg. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Unnan nem fáj semmisem, csináljanak, a mit akarnak! Elnök (csenget): Csendet kérek! Pap Zoltán: Erre a nagyhatalmi hóbortra ellenvetem II. Endre aranybullájának 6. czikkelyét, a mely azt mondja: »Ha pedig a király az országon kívül akarna hadakozni, a nemesség ne tartozzék vele menni, hanem ha a király pénzéből. És, ha valamikor hazatérne, a nemeseken hadi bírságot ne vegyen; ha pedig ellenség támadna haddal az országra, annálfogva mindnyájan tartozzanak elmenni.« A Kossuthnóta is innen veszi eredetét, hogy: »ha még egyszer azt izeni, mindnyájunknak el kell menni.« Ha nemzeti érdek követeli a katonaság szaporítását — a mit a t. honvédelmi miniszter ur elmulasztott nekünk bebizonyítani — akkor mindnyájan elmegyünk, de ha az osztrák császári politika és nagyhatalmi hóbort követeli, akkor innen katonát a t. honvédelmi miniszter ur kapni nem fog többet. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Minden ellenség elszalad, ha kezdenek beszélni! (Derültség.) Gabányi Miklós: Megint rólam beszél a kolléga! (Derültség.) Elnök (csenget) .' Csendet kérek! Pap Zoltán: A mint tudjuk, t. képviselőház, a múltban a katonaságnak fentartása mindig a király kötelezettsége volt. így fogta fel ezt a nemzet. De nem kell ahhoz törvény, t. ház, tudjuk a múltból, tudjuk, hisz a magyar nemzet mindig elég jó bolond volt arra, hogy kihasználtassák és megtudhatnák már egyszer azok a bécsi körök, hogy annak a bizonyos fátyolnak az emlegetése jobb lesz, ha őket ösztönzi a feledésre és nem mi elénk állítják, mert a mikor a legjobban szorongattattak, csak csecsemővel a karjukon kellett odamenni az országgyűlésre és kész volt meghalni minden magyar! Horváth Gyula: Hol volnának ma különben ! Pap Zoltán: Nem kell törvény ahhoz, hogy a nemzet mentse meg a királyát, mint a hogy nem kell törvény ahhoz, hogy az apa mentse meg a fiát a veszedelemtől, mert a magyar lojális volt mindig, csak azt kívánta, hogy vele atyailag bánjanak, ne pedig hidegen, mostoha módjára. Az önálló magyar hadsereg, a hogy Szent István király megalkotta, megmaradt Zsigmondig régi szervezetében. Zsigmondnak ötödik dekrétuma már következőleg intézkedik a hadseregről: »Mi, a rómaiak örökké felséges császára, Magyarországnak stb. királya jelentjük e levelünk rendjén mindenkinek, a kiket illet, hogy mi, kiknek királyi felséges gondviselése* . . . szóval, nyíltan bevallja azt a kötelességét, hogy méltóságának tisztéből folyólag az ő alattvalói és területei, meg országai felett uralmát nemcsak befelé, hanem még inkább külső hódítók ellen megvédje és sértetlenül fentartsa: »mondott országunk határai Cseh- és Morvaország felől, honnan a jelen körülmények következtében az ország néhány elmúlt évtől fogva mostanig gyakori és mind hevesebb ellenséges támadásoknak volt kitéve, királyi hatalmunkkal biztonságba akarván helyezni, önkényt, sőt királyi tisztünktől fogva elhatároztuk, hogy az alább következő terhet királyi gondoskodásunk és intézkedésünk tárgyává teszszük« — t. i. nem jöttek czMillistát kérni a nemzettől, hanem magukra vállalták, hogy a királyi jövedelmekből tartják fenn a nemzet zsoldosait — a következő városokat — és itt aztán felsorolja, nem akarom felolvasni ezeket — Szakolcza, Nagyszombat, Trencsén városokat, stb., (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) »vagy a melyek a jövendőre bármely körülménynél vagy oknál fogva kezünkre fognak
