Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-207

446 207. országos ülés 1903 február 16-án, hétfőn. számtalan sorozata is elismeri. {Igaz ! Ugy van! a szélsöbaíöldalon.) Tételes intézkedésekkel fogom, nem erős paprikás beszéddel, beigazolni azt, hogy a nemzet igenis fentartotta mindenkor jogát az önálló hadsereghez. (Halljuk! a szélsöbaíöldalon.) Nagyon szeretném, ha a t. honvédelmi miniszter ur, a helyett, hogy »rendre«-féle közbeszólásokat követne el beszédem alatt, objektív szemmel nézné a bekövetkezendőket és azt látná, hogy egyáltalán nincs szándéka ennek a szónoknak olcsó babérokat aratni, a kormánjt hiába való módon támadni, hanem igenis én, mint a magyar kormány tagja, elismerem ezen ember szándékának nemességét, intenczióinak tisztasáságát, hogy fáj neki, hogy a honvédelmi miniszteri székből azt hallotta, hogy a nemzet nem tartotta fenn jogát az önálló hadsereghez és ő be akarja és be fogja bizonyítani, hogy igenis, fentartotta. Hogy czáfolatom sikeresebb legyen, Magyarország történetéi törvénykönyvek alapján, beszédem keretében, hat ^korszakra osztottam fel. Az első a honfoglalástól Szent Istvánig, a második Szent Istvántól Zsigmond királyig, a harmadik Zsigmondtól az első idegen király megjelenéséig, Albertig, azután Alberttől I. Ferdinándig és I. Ferdinándtól Mária Teréziáig terjed. Mária Teréziának korszakával csak per tangentem óhajtok foglalkozni és egyáltalában beszédem szűk keretébe nem fér bele, hogy az egész anyagot felöleljem. Az ujabb korszakokból előttem szólt t. képviselőtársaim elég bőségesen hordták össze az anyagot, a legújabb korszakokhoz, azt hiszem, még a vita folyamán fognak hozzászólni, s ezért én leginkább a rég múlt történetével óhajtok foglalkozni. Ugyan, t. honvédelmi miniszter ur, mikor 1896-ban a kiállítást végig nézte és hallott azokról az ünnepségekről, melyekkel Magyarország ezer éves fennállását ünnepelte a magyar, vagy ha a honfoglalás történetét olvasta, vagy akármikor került a magyar honfoglalás a t. honvédelmi miniszter ur szemei elé, nem gondolkodott-e mint katona, hogy ezt a nagy munkát olyan rövid idő alatt ugyan miért végezhették el őseink? Ezt azért végezhették el, mert önálló hadsereggel jöttek be az országba, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaíöldalon.) mert a magyar nem is volt egyéb, mint katona. Annyira katona volt a magyar, hogy mikor Szent István felvette a kereszténységet, ebben a tényében mindenesetre egy előrelátó politikai bölcseség nyilatkozik meg, mert hiszen külső államjogi okok nem kényszeritették reá. Ki tudná megmagyarázni, hogy Vajk egyszerűen felveszi a kereszténységet és kényszeríti törvényes utón az országot, hogy az is keresztény legyen ? Mi adta neki ezt, belső sugallat, apostoli kinyilatkoztatás, a szent lélek szelleme? Nem, hanem tudjuk a történelemből, hogy politikai bölcseség. Akkor az idegen germán fejedelmek már felajánlották pártfogásukat a nemzetnek és hogy ezen idegen befolyások alól ment legyen az állam, mert azok a germán fejedelmek már keresztények voltak és hogy a kereszténység révén ezen idegen befolyást ne honosíthassák meg az országban, azért sietett ő maga először a keresztségbe. A katonai rendet megalkotta és pedig keresztény alapokra fektette. Ma már nem értjük meg, hogy mit kereshettek a püspökök abban az időben vagy később a csatákban. Tudjuk, a püspököknek a király jobbján volt a helyük. A ki ismeri tüzetesen Szent István korát, az igazat fog nekem adni abban, hogy mikor megalkotta a katonai rendet, azt a keresztény alapokra fektette, akkor az volt a czélja, hogy egy önálló nemzeti hadsereget alkosson meg és pedig akként, hogy a társadalomnak minden ágazatát beilleszsze abba a hadseregbe. Nem találunk a társadalomnak egyetlenegy olyan tagját sem, a mely abból hiányoznék, még a papi rend sem hiányzik onnan, a mely pedig hMatásánál fogva, a mint tudjuk, épen nem oda való, hogy öldököljön. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaíöldalon.) Hock János: Nem volt akkor önálló hadsereg ! Pap Zoltán: Engedelmet kérek, nem volt önálló hadsereg, hiszen most mondtam a honvédelmi miniszter urnak, hogy nem volt a mai értelemben, de most arról vitázunk és a történelemből mutatom a példát arra, hogy a nemzet az önálló hadsereghez fentartotta-e a jogát, vagy lemondott-e arról? Én azt állítom, hogy nem mondott le soha a nemzet. Sőt ellenkezőleg, be akarom bizonyítani, hogy törvényes tételes intézkedésekkel fentartotta az önálló hadsereghez a jogát és épen a törvényes intézkedésekből vezetem le abbeli akaratomat, hogy Magyarországon önálló magyar hadsereg állíttassák fel. (Helyeslés a szélsöbaíöldalon.) Hiszen annyira katona volt a magyar, hogy egyéb semmi sem volt. Vármegyéink, ha ismeri az igen t. miniszter ur Magyarországnak közigazgatási szervezetét, nem voltak egyebek, mint a katonai szervezeteken alapuló csoportok. A megyei főispánok voltak e szerint a megyei hadseregnek a vezérei. Hiszen elismerem, hogy a mai főispánok is vezérei a megyének, csakhogy nem a megyei hadseregnek, az önálló hadseregnek, hanem az osztrák szoldateszkának az alvezérei. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaíöldalon.) Hiszen annyira katona volt a magyar, hogy a nemesség ősi szervezetében nem volt egyéb, mint várkerületek szerint beosztott, minden pillanatban harczra kész hadsereg. Egy önálló hadseregnek a csirái és jelei láthatók mindenütt. Horváth Gyula: Egy igazi magyar hadseregnek ! Pap Zoltán : S annyira katona volt a magyar, hogy Szent István azzal sem elégedett meg, hanem a nemzetségek mellett uj katonai csojtortokat alkotott, a melyeket servitutes regiae-nek neveztek. Azt elhiszem, hogy a honvédelmi minisz-