Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-207

442 207. országos ülés 1903 február ÍS^án, hétfőn. földi katonákat be ne hozzon. Később azonban látni fogjuk, hogy ezeknek a külföldi katonáknak kMitelét a nemzet többszörösen sürgette. A királyok többszörösen meg is ígérték ezt és ők maguk dokumentálták ennek a szükségességét, hogy igen is kellettek a zsoldos katonák arra, ezért meg azért, de ezáltal nem akarunk a nemzet jogain semmiféle sérelmet elkövetni. Nem ugy beszéltek még abban az időben az idegen érzésű dinasztiák, mint a hogy ma, a Magyarországon született miniszterelnök ur és honvédelmi miniszter ur merészel beszélni ebben a parlamentben. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Természetes dolog, hogy az idegen dinasztiák eleintén nem jó szívvel nézték, hogy kedvencz gyermeküket, az idegen katonákat ki akarja a nemzet az országból küldeni. De a nemzetnek szándékaira világot vet az 1609. évi évi 2 dekrétum 11. §-a, melyben a nemzet — és ez reánk is illenék, hisz mi is mentegetjük magunkat, a mire majd ott fogok észrevételt tenni, a hol Solymossy Ödön igen t. képviselőtársamnak paszpartujára fogok választ adni — akkor, mikor a király neheztel azért, hogy az idegen zsoldos katonákat ki akarják küldeni az országból, azzal mentegeti magát, hogy mi nem vagyunk idegengyűlölők, hanem csak magyarok akarunk lenni. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt mondjuk ma mi is. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez a felhMott törvényrész az orszäglakók mentegetőzésére az irányban, hogy Magyarországból az idegen nemzetbelieket végképen ki nem zárnák, a következőképen intézkedik (olvassa): » Ezenfelül, a miket a felség az előbbi országgyűlésnek a várőrségekből, a főkapitányoknak és a többi külföldi személyeknek és katonáknak a kMiteléről alkotott czikkelyei mérséklésére nézve kegyelmesen felhoz: »1. §. A karok és rendek azt vélik, hogy azokat nem ugy kell érteni és magyarázni, mint ha a németeket és a szomszéd tartományokból való nemzetbelieket az ország véghelyeiből a nemzetiségük iránt való gyűlöletből zárták és rekesztették volna ki és az országlakók a vett jótéteményekről megfeledkeztek volna« — ez a jótétemény az, hogy segítettek a törököt páholni. »2. §. Mert a karok és rendek nagyon jól tudják, mily sokat ér az idegen nemzetbeliek tehetsége és katonai tudománya és hogy az öszszes kereszténységnek szörnyű ellenségeMel szemben igen gyakran a nyilt csatákban dicsőségesen harczolva mennyi vért ontottak, miképen továbbra is azt a reményt táplálják felőlük, hogy nyilt háború kitörése esetén, a hol a közreműködés kívánatossá válnék, Magyarországnak, mint az összes kereszténység védbástyájának« — ime tudták akkor a rendek, szerepükkel tisztában voltak — »a védelmére, a melytől a többi országoknak és tartományoknak jóléte és megmaradása is függ, lehető legnagyobb számú katonaságot fognak kiállítani* — saját érdekükben, és az összes környékező tartományok és országok érdekében. A nemzet tudta, hogy missziót teljesít; ma is kellene tudnia és ez a kis csoport tudja is, hogy hMatás vár az országra. »3. §. Mire elhatározták, hogy a bécsi végzések e részben megmaradjanak, ne is gondolják az idegen nemzetbeliek azt, hogy Magyarországból és Szlavóniából és az alájuk vetett részekből teljesen ki volnának zárva, midőn a szabad városoknak, a melyek az országnak negyedik rendjét alkotják, a lakossága nagyobb részben a német nemzethez tartozókból áll. Azt se csodálja senki, sem pedig az idegen nemzethez tartozók hátrányára történtnek ne tekintse, hogyha a Karoknak és Kendeknek az összes kereszténység többi országai és tartományai példájára, a melyekben a kormányzat összes tisztségeit közöttük nem idegeneknek, hanem saját nemzetükhöz tartozó embereknek szokták adományozni, valami hasonlót kellett megállapitaniok. Mindazonáltal, ha némelyek a külföldiek közül kisebb számban és nem tömegesen katonáskodás vagy zsold nyerése végett Magyarországra jönni és magukat a magyar kapitányoknak alájavetni s a törvényeknek engedelmeskedni kívánnának, ezt azt ország Karai és Kendéi ellenezni nem fogják.« Mi ez? Az önálló magyar hadsereg fentartásának a joga, törvényczikkelyben. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Hozzuk be újra ezt a rendszert! Pap Zoltán: Beszédem folyamán majd fel fogom olvasni a törvényt, hogy 1662-ben I. Lipót maga dokumentálta a zsoldos hadsereg szükségét, (Halljuk! Halljuk!) és a nemzet elnézését kérte, hogy még mindig nem vihette ki ezen idegen zsoldosokat az országból. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Indokolta! Pap Zoltán: Igen, indokolta, de ezzel elismerte, t. honvédelmi miniszter ur, I. Lipót azt is, hogy megsértette a nemzetet már azzal is, hogy ezen idegen katonaságot eddig is itt tartotta és elismerte a nemzet azon jogát, a melyet az az önálló hadseregre nézve hangoztatott. Különben én gentlemannek elismerem a dinasztia minden tagját, csak azt mondom, hogy nem voltak soha magyarok és nem is lesznek azok soha! (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Abból, hogy félremagyarázhatlan törvényt nem hoztak a magyar nemzetnek az önálló hadsereghez való kétségtelen jogáról, illetőleg, hogy e jogot törvényeinkben nem dekretálták, még nem az következik, a mit a honvédelmi miniszter ur ;mond, hogy t, i. nem tartották fenn jogaikat a Karok és Rendek az önálló hadsereghez . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Mikor mondta azt a honvédelmi miniszter ? Pap Zoltán: . . . hanem, a ki ismeri a magyar történelmet és a törvényhozási intézkedéseket, az a következő képet fogja magának megalkotni a régen fennállott hadseregről. (Halljuk!