Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-207
207. országos ülés 1903 február 16-án, hétfőn. 443 a szélsőbaloldalon.) Először volt az országban idegen és másodszor volt az országban magyar badsereg. A mai viszonyok szerint megítélendő hadseregről nemcsak Magyarországon, de Európában sem lehetett abban az időben szólani; hiszen, a mint tudja a bonvédelmi miniszter ur, — Mária Terézia korában egyes vállalkozók is alakitottak ezredeket üzleti czélból. Ott van pl. az erdélyi hadsereg. Maguk a tábornokok csináltak belőle üzleteket, maguk élelmezték a sereget, ők voltak a kantinosok, korcsmárosok és a nyereségen több együvé került és egymással jó barátságban levő tábornok osztozkodott. Okolicsányi László: Meg is gazdagodtak! Pap Zoltán: Tehát 1740-ig, illetőleg az örökös háború utánig, nem is lehetett szó a mai viszonyok szerint megitólendő hadseregről. De számtalan törvényt fogok bemutatni a t. képviselőháznak, a melyekből kitűnik, hogy a nemzet az önálló hadseregre való jogát mindig fentartotta. Hogy expressis verbis miért nem alkottak erre nézve törvényt, annak is megvan a maga szomorú oka, s ez az, hogy az országgyűléseket az idegen királyok csak időnkint hMták össze s csakis akkor, a mikor szükségük volt arra, hogy valamit kicsikarjanak a nemzettől, A mikor pedig az országgyűlések megszavazták a katonákat és a kMánt pénzt, egyszerűen szétkergették az országgyűlést, a nemzet kívánalmaira pedig oly ígéretekkel feleltek . . . Horváth Gyula: Mint most! Pap Zoltán: . . . a melyeket soha sem váltottak be. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ne is számítson a nemzet arra, hogy a tett Ígéretek valaha be fognak váltatni. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A Karok és a Rendek a múltban is elkövettek mindent, a mit a hadsereg fejlesztése tekintetében elkövethettek. Ha csak annyit tenne meg a mai korszak a hadsereg fejlesztése tekintetében, mint a mennyit elődeink megtettek, szívesen elvárnám azt a bokrétaünnepélyt, a melyen tető alá kerül az egységes magyar állam. Eltekintve azonban a szerződéses viszonytól, az 1536. évi III. dekrétum 26. czikkelye elég világot vet arra, hogy miért tűrte meg a nemzet ezen idegen zsoldosokat. A nevezett dekrétum idézett czikkelyének 2. §-ában a következőket olvashatjuk, (olvassa): »Tűrik ezeket a zsoldosokat, mert a nyomorult köznépnek semmije se maradt fenn, mint mezítelen teste és ez is kegyetlen veréssel megrakva.« Ez is egyik indoka annak, hogy az akkori viszonyok között zsoldosoknak kellett teljesiteniök a katonai szolgálatokat. De a Karok és Rendek abban az időben látnokok is voltak. Lelki szemeik meglátták a honvédelmi miniszter és a mai miniszterelnök urat. Látták előre, mit fognak ezekről az intézkedésekről mondani. Látták, hogy ezek a zsoldos katonákat tűrik, elnézik, sőt unszolják, a.királyt, hogy jövedelmeit kezelje helyesen, hogy katonáit elláthassa. Menteni akarták azonban magukat a jövendő nemzedék előtt az 1649-diki 3. dekrétummal, a melynek 3-ik czikkelye igy szól: »És nehogy ugy tűnjék fel, hogy a Karok és Rendek saját védelmüket, a haza fentartását és végre önmagukat is elhanyagolták volna, hogy fenmaradásuk valamely szilárdabb biztosítására és a törökök beütésének nagyobb meghiúsít lehessen kilátásuk stb., a régi rendes katonaság mellé stb. ... a maguk részéről is bizonyos számú lovas és gyalog katonát ajánlanak meg.« B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Fentartották a státusquót! Pap Zoltán : Igen, fentartották a státusquót, de később meg fogja látni a honvédelmi miniszter ur, hogy mi is az a statusqiio ? Most pedig egyelőre maradjunk meg a mellett, hogy szegény őseink sajnálkoztak felettünk. Nehogy pedig akadjon a jövendőben olyan honvédelmi miniszter, a ki vádolja őket, hogy a hadseregről elfelejtettek intézkedni . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter : Ok ezt már előre érezték ! Pap Zoltán: . . . törvényt hoztak, hogy az ne következzék be. Mindenesetre levonhatjuk ezekből a törvényekből azt a tanulságot, hogy a bonvédelmi miniszter urnak állítása homlokegyenest ellenkezik az igazsággal. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ugy van! (Derültség jobbfelöl.) Pap Zoltán: A régi magyar törvények mind a nemzet méltóságához illő magasztos hangban jelentek meg a múltban. Csupán két esetben vesztette el a meggyötört nemzet lelki egyensúlyát. Egyszer 1567-ben Miksa alatt, ama korszakban, midőn az osztrák szorongatások elől a törökhöz, legnagyobb ellenségéhez, kellett a nemzetnek fordulnia; tudjuk, hogy hiába. Második esetben akkor vesztette el a nemzet méltóságát, mikor látván, hogy dinasztiája sem bir a török betöréseknek ellenállani és a törököt az országból kiűzni, törvényt alkottak szegény őseink arról, hogy hát nem is lehet ez másként, mert az Isten haragja ez a csapás, az Isten haragja miatt nem tudunk ettől megszabadulni, mert haragszik az Isten a nemzetre az ő bűneiért. Horváth Gyula: Még mindig nagyon haragszik ! Pap Zoltán: A következőket mondja az a törvény: »Ambár ezek a dolgok . . .« és ez, t. honvédelmi miniszter ur, nagyon érdekes, mert itt meg fogjuk találni a válaszfalat a t. bonvédelmi miniszter ur és a mi nézeteink között, mert itt meg fogjuk találni inditó okát az ön hiperlojalitásának és a mi királytiszteletünknek, a mely magasztosabb és méltóbb a magyar nemzethez, mint a szolgai talpnyalás. (Zaj.) Elnök (csenget): Kérem a t. képviselő urat, méltóztassék kifejezéseit megválogatni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Pap Zoltán : Tisztelem -az elnöki kijelentést. 56*
