Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-207

440 207. országos ülés 1903 február 16-án, hétfőn B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Lesz! Pap Zoltán: Hát annyira szolgalelkii a túloldal, hogy előre tudja, hogy meg fogják szavazni ! ? Nem számol azzal, hány önálló gondolkodású ember van abban a pártban ? Az ily megtiszteltetést a túloldal is kérje ki magának a honvédelmi miniszter úrtól. (Helyeslés a szélsőhaloldalon.) Én a nemzet nevében az ilyen megjegyzést, hogy minden erőlködés hiába való, a leghatározottabban visszautasítom, (Helyeslés a szélsöbaloläalon.) mert a törvényjavaslat benyújtásakor nem szabad előre tudnia a miniszter urnak, hogy mi lesz annak a sorsa. Mi fogunk küzdeni a végsőig, vérünk minden cseppjének feláldozásával, hogy ebből törvény ne legyen; de ha lesz is, akkor a döntés a parlamentet fogja illetni, de a honvédelmi miniszter urat akkor sem. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloläalon.) T. ház i Nem tudom, miért változhatott meg a magyar királynak az akarata 1868 óta? Mik voltak azok az okok, a melyek annak a rendeletnek kibocsátására kényszeritették a magyar királyt, hogy a magyar ezredekbe magyar honos tiszteket kell alkalmazni, és mi változtatta meg ezt az akaratát ma? Nem tudom az okát megmagyarázni, hacsak azok, a miket mondtam, egy szóig nem igazak. Miért nem követelte a nemzet gyűlése azt, hogy ez az 1868ban kibocsátott királyi rendeletet tényleg életbeléptessék? A hadseregnek milyen egységes és egészséges fejlődését biztosította volna ez már idáig is! Mennyi közjogi vitától mentette volna meg az országot és hagyott volna időt arra, hogy egyéb dolgokkal is foglalkozzék a nemzet gyűlése. De hogy, t. honvédelmi miniszter ur, igy van, csak két okot állítok oda az igen t. honvédelmi miniszter urnak tagadásával szemben. Az egyik az : ha magyar honos tiszt, magyar érzésű tiszt szolgál a hadseregben, akkor igen sok megaláztatást elkerülhetett volna ez a nemzet, a mit eddig tűrni tartozott idegen zsoldos katonáktól. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloläalon.) A másik pedig az, t. honvédelmi miniszter ur, — és ez nem kicsinylendő szocziális szempontból, — hogy azok az ifjaink, a kik ma hMatalok után szaladgálnak, megtalálták volna méltó helyüket nemzeti hadseregünkben. (TJgy van! TJgy van ! a szélsöbaloläalon.) És akkor nem azt mondanók, hogy a quóta ennyi és ennyi perczent, és sokkal kevesebb, majdnem felére redukálódó perczentszám az, a melyet elfoglal a közös hadseregben a magyar ifjú. Mert bizonybizony mondom a t. honvédelmi miniszter urnak, hogy mert temperamentumom arra való volt akkor, abban az időben, midőn kenyérkeresetre kellett gondolnom, magam is katona lettem volna, ha létezett volna hadserege ennek a nemzetnek, hogy mint katona szolgálhassam hazámat, magam is azok közé álltam volna. De, t. képviselőház és t. honvédelmi miniszter ur, kinek, melyik jó érzésű magyar embernek van kedve bemenni abba a gyülevész hadba ? (Egy hang a szélsöbaloläalon: Jött-ment hadsereg!) T. honvédelmi miniszter ur, legyen szMes beszámolni az igen t. dinasztiának azzal, hogy mennyMel inkább összeforrt volna a nemzet érzése a dinasztiával a hadsereg utján, ha, lett volna egy összeforrasztó kapocs, ha ezt az 1868-ban kibocsátott rendeletet eddig életbe léptette volna. Barabás Béla: Hazugság volt az a rendelet is, császári hazugság! (Zaj.) Elnök : Ilyen kifejezést ne tessék használni! Pap Zoltán: Tényből czitálom, hogy hazugság ! Lengyel Zoltán : Hogyha való, ha igaz, miért nem csinálta meg? (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Endrey Gyula: Nem is akarták végrehajtani! (Folytonos zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Lengyel Zoltán: Kibocsát egy rendeletet és kiadja titkosan, hogy ne tartsák meg! (Nyugtalanság jobbról. Zaj a szélsöbaloläalon.) Elnök: Lengyel Zoltán képviselő urat rendreutasítom. Pap Zoltán: Mint látni fogjuk, t, képviselőház, hogy az 1868-iki királyi rendelet a legkényesebb és a legnehezebb időkben is mint minimum volt felállítva a nemzet karai és rendéi által. Még akkor, mikor a hadsereg vezényszava magyar nyelvű volt, de kezdték az idegen tiszteket becsempészni Ausztriából, valamint már akkor is, mikor már német volt, a nemzet mint követelményeinek minimumát állította oda az 1868-iki rendeletnek a tartalmát. Mert csak az örökösödési háború idejében, a mint a honvédelmi miniszter ur ezt bölcsen tudja, az 1741 —1751 közti időben lopták be a német nyelvet a magyar ezredekbe. Mert 1740-ig Magyarországon magyar vezényszó volt a hadseregben. Mária Terézia a moriamur pro rege nostro fejében ellenértékül adta nekünk a német nyelvet. (TJgy van! TJgy van ! a szélsöbaloläalon.) S ime, 162 esztendő múlva akad Magyarországon egy miniszterelnök, a ki ország-világ előtt a nemzet gyűlésében ki meri jelenteni, hogy nincs joga ennek a nemzetnek önálló hadsereghez . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Soha se mondta! Pap Zoltán: . . . mert a nemzet soha sem tartotta fenn törvényes jogát önálló hadseregéhez. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: így nem jelentette ki! Pap Zoltán: Azt kijelentette a miniszterelnök ur, hogy törvényes jogát törvényekben a nemzet nem tartotta fenn. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Törvényekben ! Pap Zoltán: Mi következik ebből ? Az, hogy nincs jogunk hozzá, mert a miniszterelnök ur azt mondja . . .