Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-206

426 296. országos älés Í903 február ik-é.n, szombaton. szabadságára, közjogára károsnak hirdetünk és meggyőződésből hirdetni fogunk ezután is. De ezt a kérdést sem én, sem az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, nem tartjuk pártkérdésnek. (Helyeslés jobbfelöl.) Ez az egész ország kérdése. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Ugy van! a szélsobaloläalon.) Ezért, épen ugy, mint a hogy tegnapelőtt az osztrák Reichsrath azt a deklarácziót intézte az országhoz, hogy a magyar jogok kijátszása tekintetében egységesen támogatott pozicziót akarnak biztosítani Ausztria kormányának: viszont nekünk elodázhatlan kötelességünk, hogy ezen kérdésben egységesen támogassuk a magyar kormány törekvését, (Helyeslés jobbfelöl.) ha az a magyar törvénynek és a magyar törvényben biztosított jogoknak megfelel. (Elénk helyeslés.) Nem is tudom feltételezni, hogy akadjon ennek a háznak, vagy a magyar törvényhozásnak csak egyetlen egy tagja is, a ki minden pártállásra való tekintet nélkül, ne támogatná azt a kormányt, a mely érvényt kMan szerezni az 1867 : XV. törvényczikk 6. §-a azon rendelkezésének, a mely szerint a járulék, a tőkevisszafizetés vagy résztörlesztés folytán való apasztás egyenesen és kizárólag Magyarország törvényhozásának van fen tartva. (Ugy van! a szélsobaloläalon.) Most pedig elérkeztem interpellácziómnak legkényesebb részéhez. {Halljuk! Halljuk!) A t. miniszterelnök ur január ] 6-iki beszédében azt jelentette ki, hogy alkudozások történtek és hogy alkudozások számára van fentartva az államadósságok ezen kérdésének rendezése, mondván szó szerint (olvassa): »Szóba jött a tárgyalások J során az a kérdés is, hogy egyik és másik állam az 1867 : XV. törvényczikk alapján rendezett államadóssági ügyre vonatkozólag a visszafizetés jogával — illetőleg, mint a törvény mondja — kamatainak és terhének leszállításával tényleg foglalkozik«. Tehát: kamatainak és terhének! A törvény ezt a kifejezést használja. Ebből semmi néven nevezendő törvénymagyarázattal nem lehet egyebet kiolvasni — eltekintve a reánk nézve károsító szándéktól — mint azt, hogy mi a járulékot, a kamat vagyis az akkori kamat és a terhek vagyis az akkori terhek egy bizonyos összegének erejéig, vállaltuk el. Hogy miért vállaltuk el ezt mi annyi összegben, a mennyiről szó van, ez, azt hiszem, a beavatottak előtt nem titok; de erre érveléseim összefüggése szempontjából szintén reá kell néhány szóval térnem. (Halljuk! Halljak!) Az elvállalt összeg 29,188.000 forint. Látszik tehát ebből a nem kerek összegből, hogy ez nem egy olyan ötletszerüleg odavetett összeg, hanem határozott számítás, a melynek részleteit nem akarom itt felhozni, de a melynek főbb adatai abból állanak, hogy ezen adósság, a melyből de iure et de facto Magyarországot semmi sem terhelhette, egyrészének oly világos és kétségtelenül osztrák jellege volt, hogy azt még az osztrákok túlságos kapzsisága sem merte olyanul tekinteni, hogy abból is particzipáljon Magyarország. Ezt tehát, mint praecipuumot kihasitandónak ismerte el. Ennek a praecipuumnak eredeti összege 36, 32 vagy 30 millió lett volna, végre 25 millióra devalválták, mint olyan összegre, a mely az osztrákok igényeinek megfelel. És igy az akkor fennállott államadósságoknak akkori kamatláb szerinti terhe, minusz 25 millió, mint praecipuum, mely az osztrákok terhére esik, felosztás tárgyául jelöltetett ki egy oly elfogadott quóta-kulcs értelmében, minő 30 : 70-hez. Ezt az álláspontot és igy a tényt semmiféle osztrák rafinériával Magyarország kezéből kMitatni nem lehet. (Ugy van! a szélsobaloläalon.) Xem világos-e már csak ebből az egy adatból is, hogy Magyarország az akkori kamattehernek 30 : 70 arányában való szétosztása mellett vállalt el bizonyos járulékot, mint a tőke járulékának megfelelő összegét ? Mi következik ebből? Hogy ha Ausztria azt a terhet könnyíti, mely a felosztás tárgyát képezte és a melyet az összeroskadás veszélyétől való megóvás érdekében vállaltak el a magyar törvényhozás tényezői, akkor a magyar hozzájárulásnak is csökkennie kell, mert ha egyéb szempontot nem veszünk is, — nem hiszem, hogy a t. miniszterelnök ur erre hirtelenében ellenargumentumot találjon — a 25 millió praecipuumnak minden esetre meg kell lennie. Széll Kálmán miniszterelnök : Nem is akarok! Barta Ödön: Ha pedig 25 millió preczipuum meg lesz, vagy fentartatik, vagy mindig szem előtt tartatik, mint a hogy szem elől nem tévesztendő, hogy a 25 millió preczipuum után fenmaradó kamat terhe 30—70 százalékkal osztva semmiesetre sem fogja kiadni a 29,188.000 forintot, vagyis ha szerződésnek tekintenők is azt, a mi nem szerződés, — mert ez magyar törvény, a mely magyar törvényben Önkéntes adományként szerepel ez, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloläalon.) nem mi kértünk támogatást az osztrákoktól, hanem mi adtunk kapandó alkotmányunk kiegészítéséül 29,188.000 forintot és egy millió más évi járandó segélyt, hogy ők össze ne roskadjanak, — (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloläalon.) mondom, ha ezt szerződésnek tekintenők is, ezt a törvényünkbeli intézkedést másképen és a mi terhünkre magyarázni nem lehet, mintha az összes előzmények figyelembevételével megállapítjuk azt, fizetik-e az osztrákok ma a kamatteher 70%-át és a 25 millió preczipuumot, igen vagy nem ? Szemben áll ezzel a másik tény: Ausztria kormánya, nem tudom minő tárgyalások eredményeként, — ama szilveszteri tárgyalásoknak kell, hogy eredménye legyen, a melyekre a t. miniszterelnök ur rámutatott — mondom, Ausztria kormánya egy javaslatot nyújtott be. Ennek a javaslatnak a keretében felhatalmazást kér — és ezt hangsúlyozom: felhatalmazást kért, mert ebből tőkét kovácsolnak ellenünk, — fel-