Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-206

424 206 országos ülés 1903 február H-én, szombaton. merätuina a különböző érdekű és törekvésű népeknek, egy vesztett hadjárat után, teljesen hitelvesztetten egyezségre törekedett, akkor szoros junktimot követeltek a kiegyezési mű egyes részletei és azon alku között, a melyet arra nézve vetettek fel, hogy Magyarország az osztrák államadósságból egy bizonyos összeget vállaljon el. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Akkor junktimban állott és junktimban állónak hirdette az osztrák alkudozó fél a quóta megállapításával azt a kérdést, hogy mily összeget vállal el az osztrák államadósságból Magyarország törvényhozása? Nem akarom a részleteket egészen feltárni, hiszen ezek ismeretesek, csak rámutatok arra a kétségtelen históriai tényre, a mely az alkudozási tárgyalások jegyzőkönyveiből világos. (Halljuk ! Halljuk!) Most, mikor arról van szó, hogy Magyarország szabadulni akar ettől, az akkor politikai okokból, méltányosságból az egyezségi mű létrehozása érdekében és azon kifejezett czélzattal elvállalt tributumtól, hogy Ausztria népei a ránehezedő adósság terhe alatt össze ne roskadjanak — mondom, mikor ettől a tőke visszafizetése által szabadulni akar, akkor a legnagyobb impertinenczia hangján (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) vágják Magyarország szemébe, hogy Magyarország egyszerű tributárius, a kinek ahhoz semmi köze, hogy Ausztria a maga adósságait miképen rendezi? Engedelmet kérek! honnan vette Ausztria kormánya és törvényhozása ezt a hetyke hangot, a melyet 1867-ben abszolúte nem hallatott? Onnan, hogy a mi zsírunkon meghizván, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) most már elbizakodottságában odáig megy, hogy Magyarországnak azt a jogát is kétségessé teszi, hogy saját adósságaitól, saját adósságainak terhétől ugy szabaduljon, a hogy ő jónak látja és a hogyan a magyar törvény megengedi! (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Olyan mélységes és olyan példátlan beavatkozása ez egy idegen országnak, Magyarországnak autonóm alkotmányos jogaiba, a mire példát még abban a viszonyban sem lehet keresni, a mit a 67-es törvényhozás kishitüleg létrehozott. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én, t. ház, most a kérdésnek csak azon részeit akarom feltárni és interpelláczióm indokolásául felhozni, a melyek ahhoz szükségesek, hogy a kérdés nagy horderejét egész mMoltában az ország közvéleménye megértse. (Helyeslés a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) 1867-ben. annak világos kijelentésemellett, hogy az abszolút korszak uralma és kormánya által létesített, kontrahált adósságok Magyarországot sem de jure, sem de facto nem terhelhetik, egy határozott tiltakozással, a mely a törvénybe is beiktattatott, — kimondatott, hogy — a mint emiitettem — politikai okokból hajlandó Magyarország törvényhozása, esetleg egy bizonyos hozzájárulással könnyíteni Ausztria terhén. Hogy ez mit jelent a gyakorlati életbe átvMe, ezt most kezdik bővebben fejtegetni. Kétségtelen dolog azonban, hogy ha én — és ezt minden laikus így értelmezi — valakinek adósságán könnyíteni akarok és ezen világosan kifejezett akaratnyilvánítással a fennálló terheknek, illetőleg a fennálló teherviselésnek egy részét magamra vállalom: akkor ezt az én önkéntes elhatározásomból folyó tényemet, az én hátrányomra annak, a kin én könnyitek, még a tisztesség szabályai szerint sem szabad — és ez sem a jog, sem különösen a közjog szempontjából nincs megengedve — olyként magyarázni, a milyen magyarázat Ausztriában e kérdésben tért foglal, sőt érvényesülni készül. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Thaly Kálmán: Osztrákok azonban mégis teszik! (Zaj) Barta Ödön : Felvettetett az a kérdés, hogy miután Magyarország kifejezetten tiltakozott az ellen, hogy ő az akkor fennállott osztrák államadósságból tőkét nem vállal át, ebből nem következik-e az, hogy Magyarországnak a tőkéhez semmi köze? Valóban nem tudom, mit kell ebben jobban bámulni: perfidiát-e, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a mely ebben nyilvánul, vagy azt, hogy Magyarország közvéleményét, Magyarország kormányát és törvényhozását olyan együgyűnek képzelik, hogy ezt a felfogást rádiktálni lehessen ? (Tetszés balfelöl.) A ki azokat a tárgyalási iratokat olvasta, — és azt hiszem, hogy most ujabb időben talán többen olvasták, mint abban az időben — az meggyőződhetett arról, hogy egy tőkeösszeg elvállalásának formaszerinti megállapítása abba a nehézségbe ütközött, hogy először is Magyarország nem akarta — és alkotmánya álláspontján állva nem is tehette — hogy szolidaritást vállaljon olyan adósságok tekintetében, a melyek a magyar törvényhozás megkérdezése és hozzájárulása nélkül keletkeztek, másodszor pedig főleg az okozta a nehézséget, hogy Ausztriának abban az időben, az abszolút korszakbeli kormányok jóvoltából, némelyek szerint 96, némelyek szerint 99, sőt némelyek szerint 101-féle tipusu adóssága volt, a mely másfél százalékostól 6 százalékosig változó különböző öszszegeket tartalmazott. Ezt az adósságot tőkeöszszegben egy államadóssági nyilvántartási könyvbe átvezetni, olyan sürgősen, mint a milyen sürgősen Ausztriának a magyar hozzájárulási öszszegre szüksége volt, az idők akkori viharos munkái között lehetetlen volt. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azonban mindenki előtt nyilvánvaló volt, — sőt ez a törvényben világosan ki is van mondva, az 1867: XII. tcz. 53., 54. és 55. §ai az iránt semmi kétséget sem hagynak fenn és mindenkinek a nizusa, elhatározása arra irányult, — hogy az a teher, a mely akkor Ausztriát nyomta, bizonyos összeg erejéig megkönnyittes-