Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-205
205. országos ülés 1903 február 13-án, pénteken. 389 felé szakittassék; inkább készek lesznek minden extremumra.« A kiegyezés sikere függött tehát attól, hogy a kérdést ne bolygassák. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De, mert Deák Ferencz nemcsak a nemzet jogait akarta megvédeni, hanem kiegyezést is akart kötni, megelégedett egyszerű elvi kijelentésekkel különösen abban a kérdésben, a melyet bolygatni nem lehetett, a nélkül, hogy magának a kiegyezésnek sikerét ne veszélyeztesse és megelégedett azzal, hogy legalább benn a törvényekben a nemzet jogait fentartotta. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezért beszél a törvény daczára, hogy egységes császári hadsereg állott fenn, nem császári, hanem összes haderőről, a melynek része a magyar hadsereg, és nem beszél még csak a közös hadseregről sem, mert kétségtelen, hogy maga a közös hadsereg a tényleges állapottal, a meglevő egységes császári hadsereggel szemben bizonyos eredményt mutatott volna fel. Ez pedig a tényekben ugyan előhaladást, de törvényeinkkel szemben visszaesést jelentett volna. Már pedig ily visszaesést a törvénybe bevenni Deák Ferencz nem akart és nem is akarhatott. (Halljuk! Halljuk ') Nem akarhatott az a Deák Ferencz, a ki a nemzet jogát védte, nem akarhatott az a Deák Ferencz, a ki csak alapot akart mutatni, a melyen a nemzet jogait később érvényesíthesse és nem akarhatott az a Deák Ferencz. a ki határozottan kifejezte, hogy csak az a jog veszett el, a mit önként adtunk oda és nem az is, a mit az önkény vett el. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nincs tehát ily jogfeladás sem a hadseregre, sem annak nyelvére nézve magában a kiegyezési törvényben. Magának a királynak az egységes vezérletre, vezényletre és belszervezetre vonatkozó felségjogai ugyanis csak arra vonatkoznak, hogy mindezek egységes elvek szerint intézendők, és nem vonatkoznak a hadsereg egységére is. Hogy pedig ez igy van, ebben a tekintetben rámutathatok megint csak Deák Ferenczre, de — hogy egyoldalúsággal ne vádoltassam — nem arra a Deák Ferenczre, a ki 1861-ben a nemzeti jogok védője gyanánt szerepelt, hanem arra a Deák Ferenczre, a ki 1867-ben a kiegyezést megcsinálta, a ki a kiegyezés megkötése után 1868-ban azoknak az aggodalmára, a kik már abban is a nemzeti jogoknak megcsonkitását látták, hogy a magyar hadsereg, mint az összes hadsereg kiegészítő része említtetik a törvényben, azt válaszolta: de hiszen ez az intézkedés ott van a törvényben, hol az egységes vezérletre, vezényletre és beiszervezetre vonatkozó felségjogokról tétetik említés. Szóval ez nem vonatkozhatik egyébre, mint épen csak a vezérlet, vezénylet és belszervezetre, s igy nem vonatkozhatik a nemzeti, a magyar hadseregre. Ezen törvény-magyarázat szerint is a magyar hadsereg a közös hadseregbe nem olvadt be, abban nem veszett el. Hogy pedig magát a hadsereget egységessé, vagy közössé tenni nem akarták, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az. hogy a törvényben kimondták, hogy a vezérlet, vezénylet és belszervezetnek egységesnek kell lennie. A törvényből magából következtethető és bizonyítható be ennélfogva a contrario bizonyítással a magyar hadseregnek önállósága és szervezete. Ha, akár a mai értelemben vett közös hadsereget, akár egységes hadsereget akartak volna szervezni, akkor miért volt szükség kitenni azt, hogy a vezérlet, vezénylet és belszervezet egységes módon, egységes elvek szerint kezelendő? Hiszen ha a hadsereg egységes, akkor a vezérlet, vezénylet és belszervezetnek is feltétlenül egységesnek kell lennie. (Igaz l Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha tehát maga a hadsereg egységes, akkor nem azt kellett volna törvényben kifejezni, a minek egységét akarták, mert ez magából a tényből folyt, hanem ellenkezőleg azt kellett volna abban kifejezni, a mi a királynak felségjogait korlátozza, s a miben nem akarták ezt az egységet megtartani. Erre nézve magából törvénykönyvünkből idézhetek példát, hiszen ott van a honvédség. Hogy a magyar honvédség egységes-e, vagy nem, azt hiszem, ez sem itt, sem a túloldalon nem képezheti a vita tárgyát. Ennek a honvédségnek szervezésekor nem azt mondták ki, hogy mik lesznek egységes elvek szerint kezelendők a honvédségben, hanem ellenkezőleg, Magyarország azt mondta ki, azt az engedményt vette bele, melyben megengedi, hogy a honvédségnek Horvátországban sorozott része, nem a magyar, hanem horvát nyelven legyen vezényelhető. Benne van tehát a törvényben — a mint benne is kell, hogy legyen — az, a mi a kimondott nagy elvvel ellenkezik, de nincs benne, a mint hogy nem is kell, hogy benne legyen az, a mi ennek az elvnek szükségszerű folyománya. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A mi már most, t. ház, a hadsereg nyelvét illeti, az a feletti rendelkezési jogot a nemzet még az 1867: XII. t.-cz. alapján sem ruházta, át a fejedelemre. De feltéve, hogy átruházta, még akkor sem mondható, hogy a király alkotmányos felségjogaMal élve, állapította meg a közös hadseregnek a német nyelvét. Mert mikor állapította meg? Az 1867 : XII. t.-cz.-nek meghozatala előtt, a mint ezt a tények kimutatásánál a történelemből bebizonyitottam. Mikor nyert jogot a megállapításra? Az 1867: XII. t.-czikkben. Tehát megállapította már azelőtt, mielőtt jogot nyert volna erre a megállapításra, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és igy nem azzal a jogával élve, a melyet neki állítólag, de a mi tagadásunkkal, a törvény az 1867 : XII. t.-cz.-ben adott, tehát nem törvényes jogával élve, állapított meg egy jogot, hanem egy törvénytelen jogot szentesitett. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) E kettő között pedig különbség van, ha egyébben nincs, van etikailag, mert egy törvénytelen
