Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-205

305. országos ülés 1903 február 13-án, pénteken. 387 jék meg neki a magyarok Ausztriát, védjék meg az örökös tartományokat, hanem igenis könyáztatott szemekkel azt adja elő, hogy a bajor választófejedelem betört Ausztriába, elfoglalással fenyegeti Bécset, innen berontással Magyarországot, tehát fenyegeti a magyar hazát. A magyar nemzet hősi dicsőségére és nem kötelességére hMatkozik, midőn felhívja őt a védelemre, de nem Ausztriának védelmére, hanem felhívja arra, hogy a magyar királyt, a magyar királyi herczegeket, Magyarország területi épségét védje meg, és védje meg Magyarország ősi jogait, Magyarország alkotmányát. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Nincs tehát szó Ausztriának védelméről, és nem is ezért, hanem pro rege nostro jön létre a vitám et sanguinem törvénye. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ezért állítják fel a hadsereget, a mely hogy mennyire magyar, semmi sem bizonyíthatja jobban, mint az, hogy a vezéreket mindjárt törvényben nevezi ki a király és pedig kinevezi nem az idegenekből, hanem gróf Esterházy József, gróf Esterházy Ferencz, gróf Csáky György és grőf Károlyi Sándor személyében. Továbbá, hogy kimondja a törvény, miszerint ezek a magyar hadcsapatok megyei zászlók, tehát magyar jelvények alatt fognak harczolni és megállapítja a megyéknek azon jogát, hogy a tiszteket a kapitányoktól lefelé ők nevezhessék ki, ők rendelhessék ki. Ez a hadsereg azután a harcztéren még akkor is, midőn magában a hadvezetésben közösen operál az osztrák, illetőleg a császári sereggel, megtartja a maga önállóságát, még akkor is megtartja a maga nemzeti jellegét. Hiszen tudjuk azt Nagy Erigyes leveléből, a ki akkor, a mikor az ellene harczoló hadakról említést tesz, külön emliti a magyar hadsereget, a melynek számát 30.000-re teszi. E Magyarországból toborzott hadsereg vesz részt a hét éves háborúban is és hogy mennyire mint külön, mint nemzeti hadsereg szerepel, ezt mutatják az osztrák tisztek jelentései, kik bámulattal adóznak ennek a külön operáló magyar hadsereg dicsőségének, hősiességének. És ha elmúlik a föld színéről ez a magyar hadsereg, ez nem akkor, hanem jóval később, a béke megkötése, 1763 után történik II. József alatt, a ki a hadsereg nyelvét egységessé, németté tette, hogy azáltal a német tenger árja borítson szemfedőt magára a magyar nemzeti hadseregre. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) De ez a folyamat nem egyszerre, nem is törvényesen ment végbe és nem is anélkül, hogy a nemzet föl ne jajdult és nemzeti jogait vissza ne követelte volna. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Kétségtelen tehát, t. ház, hogy a hadsereg sem az 1715, sem a pragmatika szankczió alapján szerveztetett egységessé. Hogy ez az egységes szervezés nem is akkor, és nem is akként következett he, a mikor és a miért a törvény felhatalmazta erre a fejedelmeket, hanem igenis akkor, a mikor a magyar nemzet ősi dicsősége, ennek önfeláldozó hősiessége a Habsburgok trónját megmentette, hatalmát megszilárdította, megszilárdította annyira, hogy elég erőssé tette őket, hogy hála fejében az őket megvédő nemzetnek alkotmányát is roncscsá tegyék. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Mérföldjelzőhöz értem, t. ház, azon korhoz ugyanis, midőn a függetlenség, a nemzetnek védereje, a magyar hadsereg csak a törvényekben és a hazafiaknak egy jobb jövőbe vetett bitében és reménységében állott fön. De hogy tévesen vonja le a történelem tanulságait gr. Andrássy Gyula, a midőn azt mondja, hogy a magyar király alkotmányos jogaMal élve, törvényesen állapította meg a közös hadsereg egységes nyelvét, ennek az ellenkezőjét, azt hiszem, sikerült bebizonyítanom. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Mert azt hiszem, sikerült bebizonyítanom azt, hogy az egységes német nyelvet törvényellenesen, erőszakosan és akkor hozták be, a midőn a közös hadsereg szervezéséhez való jog törvényeinkben még azok szerint sem állott fenn, a kik ezt a jogot később az 1867-i törvényekből akarják következtetni. Ez ellen az egységes hadsereg ellen és a német nyelv behozatala ellen küzd a nemzet; ez ellen való panaszok töltik el a régi országgyűléseknek idejét. Hogy mennyire görcsösen ragaszkodik a magyar nemzet a magyar nyelv jogaihoz, e nyelv visszaállításához, ez kitűnik nemcsak abból, hogy az 1800-as években időrőlidőre felírtak a magyar hadsereg magyar nyelvének visszaállítása végett, (Halljuk! Halljuk!) hanem kitűnik legfőkép abból, hogy a Ludoviczeumot, a melyet maguk a rendek akarnak létrehozni, a mely a nemzeti jogok védbástyája, őrzőjeként lett volna létrehozandó, a melyre pénzáldozatot a rendek adnak, inkább fel sem állítják, sőt felállítása ellen is tiltakoznak, semhogy ennek a nyelve, a tanítási nyelv német legyen, mert inkább nem kell, semhogy ebben se nyerjen kifejezést a magyar nemzeti jelleg, semhogy ebben se érvényesüljön a magyar nemzeti nyelv. (Elénk tetszés és helyeslés a szélsobalolda Ion.) Kétségtelen tehát, hogy a német nyelv joga nem akkor hozatott be, a mikor a közös hadsereg felállításának joga meg volt adva, a miből azután kétségtelen, t. ház, az is, hogy nem alkotmányos utón hozhatták be ezt a nyelvet és kétségtelen az is, hogy a közös hadsereg felállításának és a közös hadseregbe a német nyelv behozatalának nem a magyar király alkotmányos joga volt az alapja, hanem igenis, az osztrák császár önkénye. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Azonban, a mit most elmondottam, nem azt jelenti, t. ház, mintha a tényleges állapotot elfogadva, a rendek azt a tényleges állapotot törvényesítették volna, mert a törvény a két tör49*