Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-205

386 205, országos ülés Í9Ö3 február í3-ah

f pinteken. a kereszténység ellenségével, az ozmánnal szemben, Magyarországot a magyar király úgyis segíthesse, mint az osztrák örökös tartományok ura és a német-római birodalom császára. Azt akarták tehát, hogy erős uralkodó üljön Magyarország trónján, és ők maguk kötötték ki azt, hogy az örökös tartományok az uralkodócsalád tagjai közt soha fel ne osztassanak, a mMel a dinasztia azon jogát akarták korlátozni, a melyet a patrimoniális kormányzatnál fogva szabadon gyakorolhatott, de a mely annyi testvérháborúnak vetette meg alapját és annyira megbénította a királynak és császárnak erejét. — Ez erőre pedig szüksége volt Magyarországnak és csak hogy ezt biztosítsa, volt hajlandó a nőági örökösödést elfogadni. (Ugy van ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy pedig ez igy van, az kitűnik nemcsak Horvátország rendéinek már jelzett fölterjesztéséből, a melyben azok is csak oly föltétel alatt hajlandók a Habsburg-dinasztia nőági örökösödését elfogadni, ha az, a ki Horvát- és Tótországnak királya lesz, Stiria, Karintia, Karneolia és Görz ura is lesz, ura lesz tehát azoknak a tartományoknak, a melyek megelőző időkben állandóan 548,205 forint adót fizettek ez országoknak a határok és a véghelyek megvédéseért. De kitűnik maguknak a magyar rendeknek fölterjesztéséből is, a kik 1712-ben, a mikor először jött szóba a nőági örökösödés elfogadása, azt irják, hogy akkor, a midőn mi erről tanácskozunk, egyúttal azt is ki kellene dolgozni, mennyMel fognának a nevezett örökös tartományok mind béke, mind háború idején a Magyarországon levő hadak és magyar várak lentartásához hozzájárulni. Nem az tehát a szerződés tartalma és feltétele, hogy Magyarország védje az örökös tartományokat, hanem ép ellenkezőleg az, hogy a török elleni harczokban, a melyek amúgy is az egész kereszténység védelmében folynak, Magyarország találjon biztos segélyt az örökös tartományok erejében. így fogták föl ezt különösen a magyar hadsereg önállósága tekintetében a rendek is minden alkalommal, a midőn mindig azt kívánják, hogy daczára a tényleges állapotnak, a magyar haderő állíttassák fel, ez önállósittassék, az ország alkotmányára necsak a magyar hadsereg tegyen esküt, hanem esküt tegyen az idegen hadsereg is, mihelyt segélyezés végett az ország határát átlépi; igy fogta fel ezt az 1848-diki törvényhozás is, a mely nem volt hajlandó föltétlenül megszavazni Ausztriának háború idejében a segítséget Olaszország ellen, sőt igy fogta fel ezt Deák Ferencz is, a midőn első feliratában hathatósan hangsúlyozza, hogy nem vállalhatunk közösséget Ausztriával, mert lehetnek Ausztriának oly háborúi, a melyek nem a mi érdekeinkért folynak, a melyekben mi ép ezért részt nem vehetünk, (Ugy van! Igaz! a szélsöbaloldalon.) Sebess Dénes: Például a kínai hadjárat! Vertán Endre: Mondja meg már most nekem, t. ház, akár a mesternek, akár tanítványainak közös bölcsesége, hogy a mai tényleges állapot mellett hogyan lehet Ausztriának olyan háborúja, a melyben mi nem fogunk részt venni ? (Ugy van! Ugy van! a szásobalololdalon.) De visszatérve magára a tárgyra, nem tekintették a közös védelmi kötelezettséget és a közös hadsereg megteremtésére való jogot sem a pragmatika szankczióban, sem az 1715: VIII. t.-cz,-ben megteremtettnek maguk a fejedelmek sem. Ha igy magyarázták volna a törvényt, bizonyosan élnek a rájuk ruházott joggal, mert hiszen a beolvasztási kísérletet, az egységes monarchia megteremtését soha, egy pillanatra sem tévesztették szemeik elől, és azt is tudták, hogy ennek a beolvasztásnak, hogy ezen egység megteremtésének legbiztosabb, leghathatósabb eszköze a közös vagy az egységes hadsereg. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És hogy ennek daczára nem teremtették meg ezt az egységes és közös hadsereget, ebből nem szabad kimagyarázni azt, hogy a Habsburgok még akkor is védték, még akkor is respektálták Magyarországnak a függetlenséghez való jogát, a mikor Magyarország e függetlenségről önként lemondott, hanem igenis ebből csak azt lehet és azt szabad kimagyarázni, hogy ők maguk sem tekintették e törvényt olyannak, a melyben a nemzet önállóságáról lemondás történt volna, és hogy, bár akarták, de nem merték ennek alaj)ján megteremteni sem az egységes, sem a közös hadsereget. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tény, — és itten a történeti tények beszélnek — hogy ekkor nem alakul meg az egységes, s nem alakul meg a közös hadsereg. Hiszen még 1733-ban, tehát egy évtizeddel a pragmatika szankczió behozatala után Kökényesdi Yetéssy László, Pállffy Lipót, Hábor, Splényi, Károlyi stb., ilyen magyar főurak szerveznek külön magyar ezredeket, a mely magyar ezredek nemcsak Magyarországból soroztainak, hanem künn a harcztéren is megtartják önállóságukat, megtartják nemzeti jellegüket és megállapítják nem a közös hadseregnek, hanem a magyar huszárnak a hírnevét. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Veres József: Akkor jó volt a magyar hadsereg ! Arra jó volt, hogy Mária Teréziát megvédje ! Gabányi Miklós: Kurucz katonaság volt az, nem labancz! Vertán Endre: 1741-ben pedig, midőn III. Károly leányának, Mária Teréziának lábai alatt a trón bordái megrecsegnek, midőn ezt a királynőt elhagyja minden barátja, üldözi minden ellensége, midőn honában nem talál helyet, hogy anyává lehessen: nem azért jön le Pozsonyba, nem azt követeli, hogy a pragmatika szankczióban elvállalt kötelezettségnél fogva véd-