Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-203
342 203. országos ülés 1903 február 11-én, szerdán, nem akar megérteni, vagy nem ért meg, a dolog lényegéhez nem igen szól hozzá, egyetlenegy magas polczon álló ember van, a legkMálóbb kMétel e tekintetben a miniszterelnök ur, ezt készséggel elismerem, (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Mikor legelőször beszéltem a miniszterelnök úrral, a legelső alkalommal is neki nem kellett magyarázat, sőt a miniszterelnök ur tanított engemet és adott véleményt. Én tanultam tőle olyan dolgokat, a melyek eddig a figyelmemet kikerülték. (Halljuk! Halljuk!) A ki a székelységgel szemben valami szolgálatot tesz, annak én le vagyok kötelezve, azt én nem felejtem el. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Az igen t. miniszterelnök ur mindjárt, a hogy meggyőződött a dologról, ugy ezelőtt mintegy másfél évvel, előttem adta utasításul az igen t. igazságügyi és földmMelésügyi miniszter uraknak, hogy a Székelyföldön azt az arányosítást és tagositási törvényt meg kell változtatni, mert csakugyan igaza van a barátomnak, — igy mondotta szórói-szóra — (Derültség.) ott nagy baj van és sokszor kis dolgokkal nagy eredményeket lehet elérni; ez volt az utasítás. Én azt hittem, hogy a mit a kormányelnök ur a kormány tagjainak mond, annak meg kell történnie. Hazamentem a Székelyföldre, hirdettem a székelyeknek, hogy ne féljenek, bizonyosan meg fognak titeket menteni ettől a nagy zaklatástól, üldözéstől és fosztogatástól. Vártam, vártam rá a szebb jövőt, és az eredménye lett a székely-kongresszus. Tisztelettel hajlom meg a székely-kongresszus intencziói előtt, hanem nekem ugy tetszik, hogy a székely-kongresszus intézői nincsenek olyan tisztában a dologgal, mint a milyen tisztában volt azzal a miniszterelnök ur. A t. székely kongresszus határozatából, eljárásából ugy láttam, hogy ők akarnak valamit csinálni, de nem nagyon. Pedig ott egy nemzet élete van kérdésben, ott Magyarország sorsa forog kérdésben. Hogyha ott a székelyeket kiirtani engedjük és pedig olyan igaztalan módon, mint a hogy az most folyamatban van, nem sokáig fog Magyarország azzal dicsekedni, hogy Erdély is a mienk, mert Erdélyre már fáj másnak a foga. Romániában voltam és láttam ott az iskolák térképeit, láttam, hogy mikép van ott Erdély rajzolva, hallottam, hogy hogy beszélnek ott Erdélyről, ott már Erdély nem is külön ország, hanem egy hegyentúli résznek nevezik. Nemcsak Romániában beszélnek igy, hanem Erdélyben is. Most mikor hazamentem karácsonykor, épen útközben, Brassóban intelligens emberekkel, ügyvédekkel és másokkal összeálltam beszélgetni egy keveset és az általános nézet az volt, hogy a magyar kormányzatnak vége kell hogy legyen, jön helyébe a román ideiglenesen, azután az orosz, igy mondották! Hogyne lenne vége annak a nemzetnek, ki ha eltün, hogy a legédesebb testvérét, a faját kiirtsák a Székelyföldről, hol oly fontos feladatot van hMatva betölteni. Egy ilyen kormányzat, egy ilyen rendszer nem is állhat fenn sokáig, annak nincs létjoga fennállani. (Élénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) Azután, hogy egy kissé haladt a dolog, újból a miniszterelnök úrhoz folyamodtunk, és i a miniszterelnök ur újból intézkedett, hogy ez a törvény minél hamarább módosítva lehessen, de ugy látszik, hogy a mig az intézkedések, melyeket ezen az utón el akarnak érni, megtörténnek, azalatt már nem lesz más teendőnk, mint a koporsóról, a sirról gondoskodni a Székelység részére, mert azalatt már a székelyek ki lesznek minden birtokukból fosztva, ki lesznek onnan irtva. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Magánúton szerzett biztos kutforrásokból mondhatom, hogy azok, a kik a székely arányosításból haszonra spekulálnak, azok ugyancsak sürgetik a mérnököket, hogy gyorsan dolgozzanak, hogy igy ők minél hamarabb oly végzésekhez juthassanak, a melyet többé megfordítani, megmásítani nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ezért gondoltam, t. képviselőház, hogy a t. miniszterelnök úrhoz fordulok és azt mondom neki, hogy t. kormányelnök ur, ha jól tudom, van a kormánynak olyan hatalma is, hogy közveszély idején saját belátása szerint intézkedhetik. Én azt mondom a t. miniszterelnök urnak és a t. háznak, hogy a Székelyföldön nagy veszély van; (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) s hogy a miniszterelnök ur annál szebb, hazfiasabb dolgot nem művelt és nem művelhet, mintha ezt az egész arányositási és tagositási eljárást törvényadta jogánál fogva nem holnap, hanem még ma megszünteti mindaddig, a mig a székely földbirtok rendezésére vonatkozólag megfelelő törvény nem lesz hozva! Erre kérem a miniszterelnök urat! MMel pedig nem tudhatom, hogy az igen t. miniszterelnök ur szíves lesz-e ezen kérésemnek, ezen az ország érdekébe mélyen belevágó és a székelyek érdekében nélkülözhetetlen intézkedésnek eleget tenni, bátor leszek legalább Ozsdola község érdekében írásban a következő interpellácziót beterjeszteni (olvassa): Interpelláczió Széll Kálmán miniszterelnök úrhoz, mint a kormány fejéhez. 1. Ozsdola háromszékmegyei községben egy, a községtől távollakó birtokos megkérte a tagosítást. Miután a sajátságos talajviszonyok miatt Ozsdolán igazságos tagosítás szinte a lehetetlenségek közé tartozik: azért, ha ott a tagosítás végrehaj tátik, azon esetre, a közös erdő czélszerü kihasználhatásának indokolatlan korlátozása folytán máris a tönk szélén álló székely lakó túlnyomó nagy része teljesen tönkre jut és kMándorlásra kényszerült. Tekintettel arra, hogy a ma fennálló birtokrendészeti törvények alapján, a község különben is védekezésre képtelen népe érdekét megvédeni nem tudja, annál is inkább,
