Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-202

306 W2. országos ülés 1903 február 10-én, kedden. irtóztató bűn a nemzet és a haza ellen, a melyet megbocsátani nem lehet soha? Nessi Pál: Nem is szabad kételkedni benne! (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Szatmári Mór; Es vájjon, ha az a revízió, a melyre t. képviseló'társam, Szentiványi Árpád hMatkozott, be fog terjesztetni és ez benne lesz, vájjon majd akkor gróf Apponyi Albert t. képviselő ur és az ő hMei meg fognak-e maradni ezen az állásponton, már t. i. az 1889-ikin? Papp Elek: Nem! Azon az állásponton maradnak, a melyen most vannak! Szatmári Mór: T. képviselőház! A mikor mi most ezeket felhozzuk, a volt nemzeti párt azt mondja, hiszen kilátásba helyezik nekünk a nemzeti követelményeknek a teljesítését. Erre nézve, t. képviselőház, én már kifejeztem nézetemet az imént, mikor reflektáltam Szentiványi Árpád t. képviselőtársam beszédére, hogy itt tulajdonképen nem helyeztek kilátásba semmit. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De itt igen fontos kérdés következik, és azért kérem a t. képviselőházat, ajándékozzon meg figyelmével. (Halljuk! Halljuk!) Azt akarom illusztrálni, hogy hogyan vélekedett e kérdésben a volt nemzeti párt 1889-ben. (Halljuk! Halljuk!) Akkor t. i. a nemzeti párt tagjai nem voltak oly engedékenyek, mint most, akkor törvényes garancziákat követeltek, nem pedig ruganyos Ígéreteket, a minőkkel most megelégednek. Akkor, mint méltóztatik tudni, Gajári Ödön akkori t. képviselő ur egy javaslatot adott be az iránt, hogy a 25. szakasz rideg intézkedéseinek enyhítése szempontjából mondassák ki, hogy az egyéves önkéntesek az elméleti tiszti vizsgát magyar nyelven is letehessék . . . Veres József: Mézes madzag volt! Szatmári Mór: . . . Akkor, t, képviselőház, Bolgár Ferencz t. képviselő ur a következőket mondotta, Hogy milyen hangon mondhatta t. barátunk ezt, az kitűnik abból, a mit idézek, (Halljuk ! Halljuk! Olvassa): »Nem, t. képviselőház, nem azért vagyunk mi itt, hogy a felett tanácskozzunk és utasításokat adjunk, hogy mi kerüljön ebbe avagy abba az instrukczióba, A-Zzal soha sem lennénk készen, hanem azért vagyunk itt, hogy törvényt alkossunk.« (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Ugyanilyen álláspontot foglal el a nemzeti párt minden tagja, igy Perczel Miklós {olvassa): Nekem az a hitein, épen az 1867: XII. t.-cz. alapján, hogy a nemzet teljes joggal megkövetelheti az egész hadsereg kiegészítő részének, a magyar hadseregnek magyar jelleggel való felruházását. Midőn tehát a fokozatos átváltoztatás egyik igen szerény lépését meg akarjuk tenni, nem kegyelmet kérünk, hanem alkotmányos jogot követelünk, a melyet megtagadni senkinek jogában nem áll. Ezt tehát a nemzet megalázása nélkül suttyomban becsúsztatni nem engedhetjük és csak akkor . .. Bolgár Ferencz; Perczel különben nem volt nemzetipárti! Szatmári Mór: Gróf Apponyi Albert arról beszélt, hogy ezt az utasítást vagy megtartják, vagy nem tartják meg; ruganyos az alkalmazása, meg is változtathatják, »Megengedem — monda — mig a t. honvédelmi miniszter ur ül e széken, az általa adott szó be fog váltatni. De egy miniszter kötelezettsége csak addig tart, a mig ő foglalja el azt az állást. Én a magyar ifjak azon jogának megóvását, hogy a tiszti vizsgát magyar nyelven tehessék le, nem akarom a jelenlegi vagy bármely más miniszter hMataloskodásának időtartamához kötni« és kérte a túloldalt, hogyha már elfogadja az egyéves önkéntesi szolgálatnak ezt a súlyosbítását, ne tegye azt törvényes biztosítékok nélkül. Majd meg ezt mondja gróf Apponyi Albert (olvassa): »Mondatott több oldalról, hogy lehetne e javaslatot általánosságban elfogadni és a részleteknél megkísérelni a sérelmek orvoslását. Ha ezeket a sérelmeket és hiányokat ugy tekinthetném, mint a különben üdvös reformtörekvés mellett szándékosság nélkül becsúszott hibákat, akkor lehetne ilyen eljárást követni, de a mikor minden oldalról azt halljuk, hogy semminemű lényeges intézkedés módosítását nem fogadják el az illetékes tényezők, tehát a hiányok és a sérelmek nem véletlen, nem szándékosság nélkül való botlások, hanem mintegy egész rendszer alapgondolatának nyilvánulásaiként jelentkeznek, akkor mit tehetek egyebet, mint rendszerrel rendszert szembeállítani, mint annak a rendszernek, a mely nekem azt mondja, én veled nem alkuszom, visszaválaszolni, hogy én meg teveled nem.« Ugyanezt az álláspontot foglalta el akkor Gulner Gyula t. képviselőtársunk is. De ez egy igazán okos, szép, alkotmányos, jogos felfogás, a melynek alkotmányosságát és jogosságát nem kisebb auktoritás támogatja, mint maga Deák Ferencz. Deák Ferencz 1866 ban, a válaszfelirati javaslatban, az 1866. márczius 6-án kelt kir. leirattal szemben a következőket mondja (olvassa) : »HMatkozik Felséged a legmagasabb kir. leiratban a saját vallásos érzelmeire, és azt mondja, hogy az országgyűlésen egybegyűlt főrendek és képviselők e vallásos érzelmekben fogják az ország alkotmányos létének legbiztosabb zálogát felismerni. Hódoló tisztelettel hajlunk meg e szent érzelmek előtt és ha feladatunk az volna, hogy nem csupán egy nemzedék életidejére biztosítsuk a nemzet jogait és alkotmányát, mint egyes polgárok megnyugodhatnánk Felséged eme nyilatkozatában. De mi a magyar alkotmányt, a mely fokonkint fejlődött a nemzeti életből, mint századok művét vettük át őseinktől és kötelességünk azt lehetőleg állandóan biztosítva adni át utódainknak. Ennélfogva kötelességünk oly biztosítékokról gondoskodni, a melyek nemcsak egyes halandók életére legyenek szorítva,