Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-197
196 197. országos ülés 1903 február 4-én, szerdán. akárcsak erkölcsi támogatásával, anyagiról nem is szólva, dicsekedhetett volna, arra vajmi nehéz volna a történelemben akár csak egyetlen egy példát felmutatni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ekkor önérzetesen vágtak vissza; ennek az önérzetnek azonban érvényt szerezni, azt intézményeinkben Magyarország önállóságára, függetlenségére, teljes alkotmányos szabadságának a visszaszerzésére és fentartására megvalósítani, ahhoz bátorság önökben, t. túloldal, nincsen, t. kormányukban pedig még kevésbbé. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) S most, t, ház, tisztáznom kell egy kontroverziát, a mely a körül forog, hogy melyik eljárás a helyes: az-c, hogy a delegáczió állapítja meg előbb a szükségletet és mi adjuk hozzá a többit vagy megfordítva? (Halljuk! Halljuk!) A részleteket az idő kímélése végett el fogom hagyni. Nem szándékozom rekapitulálni, a mit a delegáczionális bizottságban erre vonatkozólag mondottak, (Halljuk!) de igazán feltűnt nekem, s ezért is teszem szóvá, hogy maga a t. miniszterelnök ur, a ki pedig a közjogi disszertácziók terén olyan nagy tájékozottsággal bir és a distinkcziókban olyan válogatós, annyira tévedhetett. A t. miniszterelnök ur ugyanis erre a kérdésre azt a megnyugtató választ adta, hogy igy kell ennek lenni, mert különben megtörténhetnék, hogy a törvényhozás valamely határozatot hoz, s az azután a delegáczió magatartása miatt végrehaj ihatatlanná válik. Hát ilyen fejetetejére a delegáczió fogalma még soha sem lett állítva. Megtörténhetik, — azt mondja — hogy a törvényhozás elhatározza a létszámfelemelést és a delegáczió nem állapítja meg hozzá a költségvetést. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Hát ki hallott olyat, hogy egy törvényhozás többségéből kikerülő küldöttség a törvényhozásnak, a mely azt megbízással látta el, a határozatát egyszerűen lehetetlenné tegye? És ebben nagy tanulság rejlik. A t. miniszterelnök ur jól szokott distingválni, de ugy látszik, tapasztalta, hogy a clelegáczióban a törvényhozás akaratával abszolúte nem törődnek, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) abszolúte nem hajtják végre a törvényhozás követelményeit, legfölebb csak körülöttük járnak, de azokat nem valósítják meg. A t. miniszterelnök urnak idevonatkozó nyilatkozata feltalálható az 1902-ik évi delegáczió naplója 199. lapján, a mit csak azért konstatálok és tudatok, nehogy azt mondja valaki, hogy én egy idézettel szemben argumentáltam, a mely idézet azután nem található. Yan még egy dolgom. (Halljuk! Halljuk!) A közös czimer és jelvény kérdésével, a melylyel minket nem biztatnak, a mint önök hiszik, hanem rémítgetnek . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter; Megijedtek ? (Derültség jobb felel.) Barta Ödön: Igenis rémítgetnek, mert ha a múltba visszatekintünk, én elhiszem, hogy önök talán képesek lesznek ezt is megvalósítani. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Thaly Kálmán: TJj közös ügyet teremtenek! Barta Ödön: Nem kérünk belőle, mert ez Magyarország állami önállóságának egyszerű arczulütése volna. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A ki szégyenli Magyarország állami jelvényeit kitűzni az épületére, az nevegyen fel az állami pénztárból fizetést. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ugyan ki rajzolta azt a czimert, a melyet most kritizálni méltóztatik ? Barta Ödön: Én nem tudom. Akárki rajzolta, mint rajz igen értékes lehet, de mint czimer sohasem lesz Magyarország állami önállóságának czimere. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De hogy is jutottak erre a kolosszális ideára? Ez nem pattant ki valami pihent agyból egyszerre, azért, hogy a nemzet aspirácziói megvalósuljanak. Oh, nem! Egyszerű sajtóhibából ered az egész. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : A miniszterelnök mondta!) A miniszterelnök ur is csak azért disszertált erről, mert az a sajtóhiba már megvolt. Az 1878-ik évi vámszövetség megújítása után a bankstatutum is megujittatott. Alapszabályaiba véletlenül-e, már nem tudom, vagy véletlen szándékosságból, (Derültség.) vagy igazán puszta véletlenségből belecsúszott az a rendelkezés, — mert nagyon alaposan szokták megvizsgálni a törvényszöveget, a mint már ez szokás, — miszerint a bank a maga bankjegyeit az osztrák-magyar monarchia czimerével fogja ellátni. Tehát benne volt az abszurdum a törvényben. Ezt a törvényt pedig alkotta a törvényhozás az 1880 : XIII. t.cz.-kel az alapszabályok 82. szakaszára támaszkodva. Az osztrák-magyar bank mint kMáló kereskedelmi vállalat természetesen szigorúan ragaszkodik a maga jogaihoz és kötelességeihez, azokat ő pontosan szereti teljesíteni és ennélfogva előállott annak a szüksége, hogy megállapittassék, hogy hogyan tegyen eleget ennek a kötelességének, hogy hol vegye az osztrák-magyar monarchia czimerét, minthogy »Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben« megvan, de czimerben nincsen. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Egy lehetetlen helyzet elé állottak és kénytelenek voltak egy pótló törvényt hozni, a melyben ezen súlyos obligáczió alól felmentették a bankot, — nem lévén kéznél osztrák-magyar czimer — és akkor foglalkoztak ennek a nagy nemzeti aspirácziónak a megvalósításával, a melyik az ördögnek sem kell, hogy önök egy közös czimert találjanak ki ahhoz a közös intézményhez, .a melyben élnek és munkálkodnak. Nem először történt az, hogy ezt a pártot, a melyhez nekem is szerencsém van tartozni,
