Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-197

197. országos ülés 1903 február í-én, szerdán. 195 B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Hogyha a nemzet képviseletének óhajait tekintetbe veszszük, akkor az meggondolatlanság és könnyelműség! Barta Ödön: Ha én tudnám, t. miniszter ur, hogy nem fogja ezt hántásnak venni, akkor azt mondanám a t. miniszter urnak, hogy nagyon kis szerepe lehetett a népképviselet akaratnyilvánításának abban, hogy azt a bizonyos másik javaslatot visszavonták. Kérem, ne firtassuk e kérdést: azt hiszem, hogy e vita keretében még ki fog pattanni. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Jó ! Barta Ödön : Én nem is arról, hanem a költségekről beszéltem; hogy t. i. a t. miniszter ur eme javaslatában o'.y bagatell dolgokról beszélt, hogy majd kitelik az egész »a maga foltjából«. Itt van nálam a javaslat; nem akarom felolvasni, de mikor Komjáthy Béla t. barátom igen indokolt részletes határozati javaslatot nyújtott be a pénzügyi bizottságban azon emlékezetes vitának keretében, a hol t. barátom há rom ülésen keresztül tartotta szükségesnek a honvédelmi kormányt kitanitani a katonai ügyek mibenlétéről, ezen ülésen a t. miniszter ur még nem mondta meg, hogy milyen költségekről van szó. Hanem egy Bécsben megtartott haditanács után megkaptuk ezt. Itt van a kezemben, ezt sem fogom felolvasni. De mert a t. miniszter ur itt a törvényhozás termében azt mondta, hogy »beterjesztettem«, azért kérdezem: szét van-e ez a t. képviselőtársaim közt osztva? (Felkiáltások a bab- és szélsőbaloldalon: Nincs.') Hát ez t. képviselőtársaimat nem érdekli? Hát t. képviselőtársaim megint a bizalom álláspontjára helyezkednek ? Hát kiben biznak ? B.Fejérváry Géza honvédelmi miniszteriem mondtam el élőszóval? Barta Ödön: Kérem, a mit a t. miniszter ur élőszóval mondott, az nem a javaslat beterjesztése, nem annak indokolása, az már a javaslat védelme lett volna. De én azt kérdezem, hogy a ház tárgyalásainak ilyetén módon való előkészítése nem oly bizonyos semmibevevése-e a parlamenti tárgyalások komolyságának ? És nem érzik-e önök, t. képviselőtársaim, a kik ezen adatokat sem ismerik, hogy önöket arra tartják predesztinálva, hogy önök vakon, a javaslat és adafai ismerete nélkül, a bizalom és pártfegyelem alapján szavazzanak meg a nemzet terhére milliókat? (Élénk tetszés a szélsöbaloldalon. Egy hang a szélsöbaloldalon: Hol az önérzet?) T. képviselőtársam itt azt mondja, hogy hol van az önérzet. Nos, egyszer felbuzdult az önérzet is! Itt van előttem önérzetes felbuzdulása egy testületnek, a melynek művei körül az igen tisztelt miniszterelnök ur is nagy érdemeket szerzett magának legalább a többség nézete szerint. Egy nuncziumot intézett Ausztriához a quóta-ügyek tárgyalása alkalmával, a melyben igazán felbuzdult a nemzeti önérzet. (Halljuk! Halljuk!) Példaadásul hMatkozom rá, és csak azért, hogy megmutassam, hogy ennek az önérzetes felbuzdulásnak következménye az volt, hogy megmondtuk nekik, hogy nincs igazságuk és mégis többet fizetünk nekik. (TJgy van! a, szélsöbaloldalon.) így szoktunk mi tenni. Rájuk kiáltottunk, hogy térjenek ki, mert ha nem, akkor — mi térünk ki. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Itt is ez az eset. (Halljuk! Halljuk!) Mikor a quótabizottságok egymással izenetet váltottak Magyarország teherviselési képessége arányáról, volt akkor is szó, mint most, s akkor is oly törvényesen oldották meg, mint most akarják — akkor az osztrák nunczium túlment annak a bizonyos, itt nem kritizálandó tónusnak a határán is, a melyet eddig használt, mert akkor már azután igazán elevenére tapintott az országnak. Akkor a magyar bizottság, a jelenlegi miniszterelnökkel az élén, azt izente nekik vissza: »Az osztrák bizottság emlékeztet arra, hogy az osztrák tartományok az összmonarchia fentartásáért mindenkor a legnagyobb áldozatokat hozták, a melyek Magyarországnak is előnyére váltak és — teszik hozzá az osztrákok — ha Magyarország ma kétségtelenül jogosult büszkeséggel üli meg ezredévi állami fennállásának ünnepét, ehhez osztrák vagyon és vér nem csekély mértékben járult hozzá.« A magyar országos bizottság nemösmeri és nem is kutatja azon okokat, a melyek szükségesnek, vagy akár csak opportunusnak tüntették fel a t. osztrák bizottság előtt, hogy a quótakérdést Magyarország milleniumával kapcsolatba hozza, hanem szoritkozik azon történelmi tény konstatálására, hogy valahányszor a monarchia külellenség által megtámadtatott, az osztrák tartományok igenis annak védelmére keltek, hanem ugyanezt tette a törvényben vállalt kötelezettsége szerint Magyarország is, a melynek hozzájárulása nem egyszer döntő volt a monarchia sorsára nézve. De a mit Magyarország ez idő szerint a t. osztrák bizottság részéről is jogosultnak mondott büszkeséggel megünnepel, ez nem is elsősorban azon tény, hogy az ország ma ezer év után még fennáll, hanem az, hogy nemcsak mint geográfiai fogalom, vagy az osztrák monarchia provincziája áll fenn, hanem mint törvényes önállósággal biró alkotmányos szabad állam; ezt pedig egyes egyedül azon SZÍVÓS kitartásnak, s határt nem ismerő áldozatkészségnek köszönheti, a melylyel a magyar nemzet törvényes önállóságát és alkotmányos szabadságát századokon át bárki ellenében is megvédte; megvédte nemcsak erkölcsi fegyverekkel, hanem nem egyszer hosszú és véres küzdelmekben is. Hogy pedig, — és ez az önérzetes megnyilatkozás — törvényszerű önállóságának és alkotmányos szabadságának megvédésére folytatott ezen küzdelmeiben, a melyeknek eredményeit ma élvezi és ünnepli, a magyar nemzet valamikor az osztrák tartományoknak 25*