Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-196

196. országos ülés 1903 február 3-án, kedden. 169 tonaságnál töltöttek. (Felkiáltások a szélsőhal­oldalon : Kérdezzük csak meg őket!) Hát, t. mi­niszter ur, ez nem ugy van. Lehet, hogy ez a hadi szolgálat móresre tanit, — a mint Soly­mossy t. képviselő ur magát kifejezte, — de ahhoz, hogy a katona a jövő háborújában a kö­telességét és azokat a feladatokat teljesítse, a melyek mindenesetre sokkal nehezebbek és sú­lyosabbak, mint azelőtt voltak, ehhez nem móres kell, hanem az kell, t. miniszter ur, hogy a ka­tona saját nyelvén képeztessék ki, az ő saját nemzeti szelleme benne ébren tartassák és fo­koztassék, történetének dicső lapjai elébe tar­tassanak, hogy mint intő példa, mint útmutató szolgáljon ez arra, hogy mit kell tennie; a haza iránti szeretetet, az alkotmány iránti szeretetet és a nemzetisége iránti szeretetet kell benne ki­fejleszteni. {Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Ha lehetett is a régi idők­ben, hogy más volt a tiszt és más a legénység, de ma ez kMihetetlen. Ma, ha a tiszt és a legénység nincs összeforrva, ugyanazon ideálok­tól áthatva, nem fogja birni azon morális erőt, a mely szükséges ahhoz, hogy a modern technika ellen azon erőfeszítéseket kifejthesse, a melyekre okvetlenül szükség van. Ma már nem elég, úgy­mint Montecuccolli idejében, a pénz, pénz és pénz; nem elég maga az, hogy uj taraczkütegek, ágyuk és fegyverek hozassanak be: morális erőt, alapot és tartalmat kell a hadseregbe vinni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőibaloldalon.) A mai viszonyok, a mai rendszer, a mai katonai igaz­ságszolgáltatás mellett pedig, t. képviselőház, mindent el lehet érni, de ezt nem; magában a tisztikarban sem lehet, nemhogy a csapatokban lehetne. Azt mondta b. Solymossy Ödön t. képvi­selőtársam, hogy a hadsereg intézményének foly­tonos támadása kedvetlenné teszi a tiszteket. Hát én, t. honvédelmi miniszter ur, megmon­dom, hogy mi az, a mi a tiszteket, ha egyál­talában kedvetlenek — a mint hogy bizonyos szempontból azok is — kedvetlenné teszi. Ez nem egyéb, mint az a túltengés és az az indo­kolatlan stréberség, a melyet a hadsereg ügyei intézésében, de a szolgálatban magában a vezér­kari szervezet kifejt. (Ugy van! a szélsőbalol­dalon.) A numerusokban talán tévedhetek, mert hiszen annyi anyag nem áll rendelkezésemre, de én azt hiszem, hogy a táborkar 300 vagy 500 egyénből áll. Biztosan nem tudom, de akár ennyiből, akár annyiból, az mindegy. Tudjuk azt, hogy évenként a honvédintézetekből és a közös hadsereg intézeteiből, hozzászámítva a tartalékos tisztekből való aktMálást, körülbelül ezer egyén lép be a katonai szolgálatba. Ezek­ből évenkint legfeljebb 100—115 vétetik fel a vezérkarba, illetőleg bocsáttatik a hadi iskolába. Mi ennek az eredménye? Ha leszámítjuk azt a perczentet, a melyet a hadsereg kiegészitésénél a t, hadügyi kormány 4%-ban számit, de én a protections-percentet a vezérkarnál sokkal KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XI. KÖTET. nagyobbnak számítom, tehát ott mindenesetre helyek vannak fentartva azon befolyásosoknak, azon magas állásuaknak is, a kik talán egyébb ként nem jutnának oda, nem mondom, hogy túlnagy mértékben, de az minden emberi intéz­ménynél már csak így szokott lenni: akkor arra a következtetésre jutok, hogy évenkint ezen ezer tisztjelölt közül körülbelül 80—100 fog bejutni a felső hadi iskolába, és hogyha ez a rendszer, ez az intézmény be fogja magát tetőzni, az az eredmény fog beállani, hogy azok a csapattisztek, a kiknek nem adatik meg a szerencse vagy egyébként nem felelhettek meg azoknak a kívánalmaknak, felsőbb parancsnok­ságot csak elvétve fognak elérhetni, azoknak az összes katonai karriere-jük be fog fejeződni, mikor 25—30 évi szolgálat után a századossá­got elérték. Hát azt hiszi a t. miniszter ur, hogy ezt nem érzi épen a hadseregnek legfontosabb eleme? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A fősuly a taktikai egységen, a századon alapszik, és annak teljesen kötelességhű és ambicziózus ve­zetésén, így azok az ezrei és ezrei a tisztek­nek ki vannak szolgáltatva, hogy mikor meg­kezdik katonai szolgálatukat, a második, harma­dik évben már látják annak a végét. Az a vég pedig egy kevés nyugdíj, akkor, a midőn fizikai­lag már olyan állapotba jutott a folyton növe­kedő kívánalmak és a folyton sokszor ész nél­kül végzett menetgyakorlaíozás által, hogy egyéb kenyérkeresetre nem is lesz már képes az a katonatiszt. Ebben rejlik az oka, t. honvédelmi mi­niszter ur, hogy van elégedetlenség, és abban, hogy olyanokat kényszerítenek ezrével ide idegen tiszteket arra a lélekölő munkára, hogy egy más ajkú ezrednél a bakancstalptól kezdve a leg­nehezebb kérdésig, a mit egy csapatnál tudni kell, ki kell képezniök a legénységet olyan csa­patnál, melynek nyelvét nem értik, történetét nem ismerik, melynek szelleme előttük idegen. E miatt lehet elégedetlenség, hogy felmorzsoló­dik erejük ilyen haszontalan vállalkozásban, a mely sem a hadseregnek, sem a legénységnek, sem magának az illetőnek nem válik előnyére. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Köszönöm az útbaigazítást! (Zaj a szélsobal­óldalon.) Kapotsfy Jenő: A vezérkari szervezés mai állapotában tehát alig lehet számítani annak az úgynevezett troupier-tisztnek arra, hogy ha bár­mit is csinál, többet elérjen, mint azt a sablon­szerű állást, a melyet a századosságban elért. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) T. képviselőház! A midőn kijelentem, hogy a törvényjavaslatot nem fogadom el, (Helyeslés a szélsobalóldalon.) egyúttal határozati javaslatot nyújtok be arra nézve, (Halljuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) hogy mondja ki a törvényhozás, hogy addig is, mig az önálló magyar nemzeti 22

Next

/
Thumbnails
Contents