Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-195

138 195. országos ülés 1903 január 31-én, szombaton. a vakságban, mert én nem hiszem, hogy a túloldalon ülő képviselőtársaim édes álmát meg ne zavarják olykor a bizonytalan jövő sejtelmei, mikor áttekintenek a Lajtán túlra és látják azt a kézzelfogható, — nem: ököllel fogható egyetértést, mely a Reichsrathban ma megnyilatkozik. (Igazi TJgy van! a szélsobaloldalon.) Alig hiszem, hogy legédesebb álmukban meg ne jelennék egy-egy falirás, mint az ókorban Nabukodonozornak, a mely falírásban talán Petőfi eme soraira ismerhetnének rá: »Miként elpusztult Jeruzsálem, el fogsz pusztulni Ausztria.« (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Nessi Pál: Minél előbb; adná az Isten! Illyés Bálint: S ha majd megérik a különböző vegyi elemek egymás ellen törő, egymást felemészteni törekvő proczesszusa és szétrobbantja azt a lombikot, melyet ma Ausztriának nevezünk, vájjon nem fognak-e ők is majd felsóhajtani: Quid tunc? S a hullámtorlaszokban, a nemzetek küzdelmeiben hol keresik, hol találják fel azt a védelmező erőt, mely a hazát a veszedelemtől megmentheti, ha nem lesz önálló magyar hadseregünk ? Mert nem akarom hinni, bármily lemondok legyenek is közöttünk a túloldalon sokan, hogy legyen egyetlenegy magyar ember is, ki mint a vad népek, elhalt hitveseik, mondjuk Ausztria után az égő máglyára lépjen, vagy annak sírjába temetkezzék. Mert Ausztria elveszhet, de mi nem, s érezni fogják odaát is Kölcsey eme szavait: »neked élned kell óh hon, sörökre mint tavasznak virulnod« és várnod kell a jóslatra, mely talán igy hangzanék ma: Magyarország nemcsak volt, hanem lesz is. (Helyeslés és tetszés a szélsobaloldalon.) T. képviselőház! Álláspontom igazolására csak főbb vonásokban mutattam reá azon indító okokra, a melyek az önálló nemzeti hadsereg mellett szólnak, és most rátérek a 67-iki kiegyezésre. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Hogy ez a kiegyezés, mely csaknem korlátlan hatalmat adott át a királyi Felségnek a katonai téren, több sarkalatos jogunkat feladta, megnyirbálta : azt csak az nem látja, a ki nem akar látni. Hiszen maga Deák Ferencz is azt mondotta." »Én az adott esetben jobb kiegyezést csinálni nem tudok. De legalább megteremtettem az alapot, a melyen a nemzet idővel visszavívhatja azokat a jogokat, a melyeket még vissza nem vívott.« Tehát Deák Ferencz sem hitte azt. a mit utána egy hírneves államférfiú mondott, hogy t. i. mindent megnyert. Deák Ferencz is hibázott azonban kettőben, midőn ezt mondotta. Hibázott egyrészről abban, hogy nem tekintett vissza a múltra, a melyen, mint veres fonal _. . . Barta Ödön: Sárga-fekete fonál! Illyés Bálint: . . . húzódik keresztül az osztrák államhatalomnak, mint uralkodó hatalomnak, vagy a kamarillának czentralisztikus törekvése, a melynek czélja: a nemzetet szabadságában leigázni, jogaiban megrövidíteni, vagyonában meggyengíteni, szóval Magyarországot állami különállásától megfosztva, Ausztria gyarmatává alacsonyítani. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Barta Ödön: Ez az a bizonyos sárga-fekete fonál! Illyés Bálint: Mert hiszen nem ez ellen küzdött-e ez a nemzet a 17-ik század elejétől a 18-ik század elejéig, a szomorú emlékezetű szatmári békéig ? (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) És azután is nem ujultak-e meg kisebb-nagyobb időközökben ezen kísérletek szabadságunknak, jogainknak megrövidítésére, sőt a nemzetnek élnémetesitésére? (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) KMáló példa erre II. József, ki az alkotmányt önként eltörölte és mint korlátlan császár uralkodott Magyarország felett. És egy századdal előbb Ferencz király, ki törvény és saját esküje ellenére is ujonczot és adót szedetett és az engedelmeskedni nem akaró tisztviselőkre császári parancsnokokat küldött. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Ez a veres fonál húzódik át a 48—49-iki eseményeken; ez fojtotta vérbe nemzetünknek igazságos, magasztos küzdelmeit. Ezért szenvedtek ki honfiaink közül többen börtönben és bitófán, ezért kellett, mint előbb Rákóczinak, ugy később Kossuth Lajosnak, idegen földön száműzetésben halni meg. (Ugy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) És ezt Deák Ferencz nem látta, vagy inkább elfordította ezeknek iszonyától szemeit. A másik, a miben tévedett, a nemzetnek ellenálló ereje és kitartása. O nem hitte azt, hogy annyi kegyetlen, annyi brutális bánásmód után a nemzet annyira önmegadó, önlealázkodó legyen, s még kevésbbé gondolt arra a hiperlojalitásra, mely a költő lelkét is megrezegteté és eme szavakra készteté: nem a kinyújtott vasmaroktól, de a simogatástól féltelek! (Tetszés a szélsobaloldalon.) Deák Ferencz tehát azt hitte a 67-es kiegyezéskor, hogy azon az alapon, melyet ő megteremtett, a nemzet felépítheti csonkán maradt alkotmányát s visszavívhatja még meg nem szerzett jogait. És ma, ha visszanézne azon három és fél évtizedre, mely a 67-et elválasztja tőlünk, megdöbbenve fordulna vissza sírjába, (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) mert látnia kellene, hogy a sasfiakból hízelkedő, turbékoló gyáva galambok lettek. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) De látnia kellene azt is, hogy azon a kapun, a melyet ő akár félénk aggódásból, akár kényszerűségből nyitva hagyott, a legerősebb hatalom, a katonai szupremáczia tartja időről-időre a bevonulását. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Erre mutatnak mindazok a legújabb kísérletek, melyek ezen a téren ismétlődve jelentkeznek 1868 óta és melyek az 1889-iki véderővita alkalmával a 207. törvényjavaslat benyujtá-