Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-195

195. országos ülés 1903 január 31-én, szombaton. 139 sában érik el ma legmagasabb csúcspontjukat. Húsz teljes esztendő kellett a nemzetnek arra, hogy kábiütságából felébredjen és ellentálljon azon törekvéseknek, melyek őt ősi jellegéből és jogaiból ki akarják forgatni, (TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) és pedig a katonai szupremáczia utján és annak köpenyege alatt. Hát ez az ut, a melyről Deák Ferencz álmodozott, ez az ut nem a jogok visszaszerzésének, de a jogok elfecsérlésének útja, nem az előrehaladás, de a visszafejlődés útja. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Az 1867-iki kiegyezési törvény paritásról és dualizmusról beszél. De hol látjuk ezt a gyakorlati életben, különösen a katonai téren? (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem épen ellenkezőt mutatnak-e azok a kísérletek, azok a tüntetések, azok a kisebb-nagyobb, sokszor vérig menő sértegetések, melyeket a katonai hatalmasság és egy-egy idegen ajkú tiszt részéről tapasztalunk, (Üqy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon,)íiksokszor keresve-keresik az alkalmat, hogy ellentétbe helyezkedhessenek hazafias érzelmeinkkel, kik meggyalázzák jelvényeinket, gúnyolják nyelvünket, (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) a kik anyanyelvéért üldözik, bebörtönzik a szegény katonákat, (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) a kik a paritást ugy értelmezik, hogy az egyik félnek, t. i. az osztráknak, urnak kell lenni, a másiknak pedig, t. i. a magyarnak, alázatos rabszolgának? (TJgy van! a szélsobaloldalon.) Mindezek nem fordulnának elő, ha az 1848. évi erdélyi III. t.-cz. 5. §-ának b) pontját, mely azt mondja, hogy tiszteknek ezentúl csak magyarul tudó honfiaknak kell lenniök és csak azok alkalmaztathatnak, sutba nem dobták volna. De hát az ilyen törvények nem tetszenek Bécsnek, sőt ugy félnek tőlük, mint valami kísértettől. Hát a zászlókérdéssel hogy vagyunk? Barta Ödön: Csehül! Illyés Bálint: Ide vonatkozólag egy kedveskedő Ígéretet tett a t. honvédelmi miniszter ur: hogy épen tanulmányozás alatt van ez a kérdés. Hát én részemről, akárhová lyukad ki ez a tanulmányozás, nem kérek belőle, (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) mert ez csak szorosabbra fűzné azt a közös-ügyes köteléket, a melyet mi minden áron ketté akarunk szakítani. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Akkor ne tessék követelni! Barta Ödön: Van nekünk zászlónk! (Egy hang a szélsobaloldalon: 1848-ban megtanulhattál: volna, hogy mily zászló alatt győztek!) Ezeréves nemzetnek nem kell uj zászló! (Zaj. Elnök csenget.) Illyés Bálint: De ugy látom, hogy nem tudják Bécsben — és azon én nem csodálkozom, — de hogy ideát sem tudják sokan, hogy még nincsen eltörölve az 1848 : XXI. törvényczikk 1. §-a, a mely azt mondja: »a nemzeti szin és az ország czimere visszahelyeztetnek ősi jogaikba.« Ezt mondja a törvény, és mégis, ha ránézünk a közös hadseregre, a melynek a magyar hadsereg, mint mondatik, kiegészítő része, tehát egyik alkatrésze, mit látunk mást, mint a fekete-sárgát. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Egyik közbeszólásában a napokban a t. honvédelmi miniszter ur azt mondta, hogy hát 1848—49-ben nem harczoltak-e osztrák zászló alatt ? B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nagyrészt! Illyés Bálint: Igaza van! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: KMételesen egyszer igazam van! (Derültség a jobboldalon.) Illyés Bálint: Harczoltak a bejött zászlóaljak és ezredek odáig, a mig aztán zászlóikat foszlányokba tépték és azután nemzeti zászlókkal cserélték ki; ámde, addig is, mig ez megtörtént volna, nagy nemzeti szalagokat kötöttek a zászlókra, melyekre lelkes honleányi kezek vagy a zászlóalj nevét, vagy pedig valami kMáló hazafias mondatot hímeztek. (Elénk tetszés és liélyeslés a szélsobaloldalon.) Hentaller Lajos: A sárga-fekete zsinórt is letépték a mondurról, mindjárt, a mint átjöttek! Illyés Bálint: Nos hát, a lázas pillanatokban nem lehetett mindjárt a zászlókérdéssel foglalkozni ; azonban nem emlékszem, hogy lett volna magyar kormány, a melyik ezt a visszaélést felhozta volna, sőt, sajnos, ha emlékezetein nem csal, volt idő, mikor a nemzeti szint a kormány és pártja leszavazta. Mindezek azt bizonyítják, hogy ott, a hol a haza jogairól van szó, emberekre épiteni nem lehet. Az írott törvényt is sutba dobhatják egy ideig, de azért az mégis törvény marad és bemokosodott sírjából is kidugja fenyegető ujjait és rákiált a könnyen feledkező nemzedékre: »Még nem haltam meg, még élek!« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ne csináljunk azért oly törvényeket, a melyek nemzeti jogainkkal, létérdekeinkkel ellenkeznek és ne fogadjunk el olyan törvényjavaslatokat, a melyekről láthatjuk — mert hiszen annyi ép érzékünk még van, — hogy azokat nem a nemzeti géniusz sugallta, nem a nemzeti szellem és jellem melegágyából keltek azok ki, hanem egy idegen csudamadár, a kétfejű sas keltette ki azokat. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Es már ezért is vissza kellene utasítani a kezünk alatt lévő törvényjavaslatot, ha nem tiltana is el elvi álláspontom attól, hogy közösügyes hadsereg számára ujonczokat szavazzak meg és ha nem látnám is azokat a visszafejlődési tüneteket, a melyek az 1867-iki kiegyezés óta oly sokszor ismétlődtek nemzetünk életében, különösen a katonai téren. De, t. képviselőház, nem lehet és nem szabad felednem azt sem, hogy a véderő kérdése állami és szocziális életünk majdnem minden ágára kiterjed, (Ugy van! Ugy van! a szélsőin*