Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-193
96 193. országos ülés 1903 január 29-én, csütörtökön. Komjáthy Béla: Majd én másképen magyarázom ! (Zaj a szélsöbálőldalon.) Olay Lajos: Katonamódon magyarázta meg ! (Zaj a szélsöbahldalon. Halljuk! Halljuk!) Komjáthy Béla: Bocsánatot kérek, én hMatkozom kutforrásomra. Katona nem voltam, nem vagyok: de mint képviselőnek rendelkezésemre állottak a költségvetések ; minthogy pedig a költségvetés minden becsületes kormánynál a tényeknek kell, hogy megfeleljen, én ebből vettem az adataimat. Utánanéztem a költségvetésben, hogy igaz-e, hogy a csapatlétszámok csakugyan leszállittattak, mert vagy a delegáczió albizottságának kellett igazának lenni, a hol azt mondja, »kitelik a szervezeti létszám az ujonczjutalékból« vagy a mostani véderő-hizottságnak, hogy a csapatok bitszámai leszállittattak, és csak azért telt ki. Én elővettem a költségvetést és 1888-tól 1903-ig megnéztem sorban. ..hogy mennyire szavazták meg a költségeket. Összeállítottam az egyes csapatok létszámának kimutatását, és pedig a gyalogságnál, vadászcsapatoknál, a lovasságnál, tábori tüzérségnél, szóval mindenütt. ISTem akarok itt hosszas felolvasásokat tartani. (Halljuk! Halljuk!) Pl. a gyalogságnál 1888-ban voít a csapatok létszáma 6674 tiszt, 144.318 legény, tehát 151.992. Mikor azután az emelés történt 1889-ben, akkor e szám emelkedett — azokat az éveket elhagyom, csak a későbbi emelkedéseket hozom fel, különösen a legutóbbiakat — 1899-ben 150.000 helyett a létszám már 169.000 volt, 1892-ben szintén 169.825. Mi ebből a tanulság ? Az, hogy a csapatok létszámát nem szállíthatták le, tehát helytelen az a kifogás, mert ennyire volt a költség előirányozva. Ép igya vadászcsapatoknál 1888-ban volt 16.807 az összes tiszti és legénységi létszám. Megjött az emelkedés és lett 17.464, tehát apadás egyáltalában véve nincsen. Ép igy a lovasságnál volt 1888-ban 43.788 ; és lett 47.490. A legutóbbi kimutatás szerint épen a kincstári lovaknál és tábori tüzérségnél még nagyobb lett az emelkedés, mert mig ott volt 1888-ban 9396, de már 1893-ban előirányozva lett 16.241. Vagy, hogy ne vegyük az 1893-ik évet, hanem az 1892-ik évet, ott is 14.349 volt. Tüzér volt 1880-ban 21.287, 1902-ben 27.091. Vegyük már most a véderő-bizottság jelentésének azon kitételét, hogy csak ugy tudott kitelni a szervezeti létszám, ha a csapatok létszámát mindenütt leszállították. Ezeket én a költségvetésből vettem ki; ezek a költségvetésben megvannak. Tehát itt nem leszállítás, hanem emelkedés van. (Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Münnich Aurél előadó': Egyszer már elmondtam ezeket a dolgokat a pénzügyi bizottságban, itt is majd készséggel elmondom. Komjáthy Béla: Igenis, mi ezen dolgot a pénzügyi bizottságban tárgyaltuk, t. előadó ur, de elég, hogy önök a delegácziót olyanná tették, hogy ott tárgyalják az ország érdekeit; nekünk azonban itt kell azokat tárgyalnunk. Ha nem is megyek bele olyan részletekbe, mint mentem a pénzügyi bízottságban, a hol kötelességem voít minden egyes tételre kiterjeszkedni, itt mégis nagyjában és egészében érintenem kell a dolgokat. (Helyeslés a szélsöbálőldalon.) Mindenütt emelkedés van. De erre azt mondja t. barátom, az előadó ur, hogy már a pénzügyi bizottságban e részben engemet megczáfolt. Jól van, menjünk át konkrét bizonyítékokra, ha ez neki nem elég. Nézzük először is a gyalogságot. A szervezeti szabályok szerint, a mint a Ludovikában használt tankönyvből kiolvastam — mert ennyi az összes katonai ismeretem, megvallom — van 102 gyalogezred, minden ezred áll egy ezredtörzsből, négy zászlóaljból egyenkint négy századdal és egy pótzászlóaljból és a hadkiegészítő parancsnokságból. Egyezredben összesen 1586 legény van, az összes békelétszám e szerint tehát a gyalogságnál a közös hadseregben 161.772. Igaz, hogy több van, ha tekintetbe veszszük az emelt békelétszámban levő húsz zászlóaljat, a melyektől eltekintek, mert akkor e szám 165.228-ra rug. Hát kérem, méltóztassék most meghallgatni, mi történt? Az 1902-iki delegáczió szerint fordíttatott a létszám fedezésére 57.625 ujoncz, a mit mindjárt át kell számítani három évre, azaz : 172.875 legény. Ha már most leszámítjuk a törvényes fogyatékot, azon négy százalékot, a melyet számítani szoktak, az 6915. Ha a tartósan szabadságoltakra veszünk 3000-et, és még hozzáveszszük a hadügyi albizottság jelentése szerint az önként továbbszolgálókat, a kiknek száma 6808-ra rúg, mi tűnik ki? Az, hogy nem hogy kevesebb volt a legénység száma, hanem több szavaztatott meg a delegáczió által s e szerint általunk, mint a mennyi a szervezet volt, még pedig 6172-vel. Nos hát, itt a költségvetés sem tud fogyatékról; mert e tételek mindig megszavaztattak. Már most, t. képviselőház, van ugyan némi fogyaték ; ezt kell ismernem, nehogy azután szemembe vágja a t. előadó ur, vagy bárki felhozhassa. E fogyaték összesen valami 763-ra rúg; azonban ez ugy állott elő, hogy egyrészt másutt van előirányozva. A voltaképeni hiány csak 274, a zenészeknél. De ha ez igy van — lehet, hogy nincs igazságom, lehet, hogy az előadó urnak van igazsága, hogy mégis leszállították a csapatok létszámát — de hát akkor hova tették az erre megszavazott összeget? Münnich Aurél előadó: Megmondtam már a pénzügyi bizottságban! Komjáthy Béla: Hát nézzünk ezzel a dologgal szembe — — Münnich Aurél előadó : Elköltötték a törvényadta jognál fogva! Megmondtam már a pénzügyi bizottságban! Komjáthy Béla: Engedelmet kérek, a dolog a következőleg áll: Ha igaz volna, a mit a véderő-bizottság jelentése állit, hogy itt leszállították a létszámot, akkor a zárszámadásokban ennek nyomának kellene lennie, s akkor igenis,