Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-193

193. országos ülés 1903 január 29-én, csütörtökön. 9,1 hadügyi albizottsága az 1889-ik évi delegácziónális irományok 167. lapjának tanúsága szerint ezt mondotta: »Az emelés nem fog több szükségletet előidézni, mert a hiányok pótlására használják fel,« Sajátságos! Nem jut önöknek eszökbe az, a mit most mondanak ? (Derültség és helyeslés a szélsőbaloldalon.) És azt mondja — itt méltóztassanak figyelemmel lenni, — »megszavazzuk ezt a 480.000 frtot, illetőleg 960.000 K-át, mert ez maximális összeg, a melybe a véderő-törvény változtatása folytán előálló összes intézkedések kerülhetnek.« Barta Ödön: Másolat az eredetiről! Komjáthy Béla: Tegnap itt az igen t. miniszter ur — és joggal, elismerem — azt mondta, hogy a mit ő mond, azt tartozunk elhinni. Hát én Fejérváry Gézának mindent elhiszek. . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: A miniszternek semmit! Komjáthy Béla: De, bocsánatot kérek, ez is egész komoly Ígéret volt, sőt még zsirálta is a hadügyi bizottság — igaz, gondolom bele sem tekintett, csak épen ugy mondta, hogy mondjon valamit. Majd bebizonyítom, miért merem ezt a nagy vádat mondani. Akkor is ilyen állítással állottak elő. Kíváncsi voltam, mi igaz ebből. Megnéztem a költségvetési iratokban a hadügyi költségvetést, és mit láttam ebben? Eleinte nem igen volt nagy változás, mert természetesen az ujonczjutalék által lehetővé vált szervezéseket nem vették igénybe; de 1890-ben már emelkedett a hadügyi kiadás a rendes szükségletben 8,200.000 K-val, 1891-ben 6,100.000 K-val, 1892-ben 10,400.000 K-val, 1893-ban 2.300.000 K-val. Tehát akkor, a mikor a hadügyminiszter ur ígért, — igaz, hogy nem mondta, hogy: követelem, tessék elhinni, a mit mondok (Derültség a szélsöbaloldálon.) — és mikor a delegáczió hadügyi albizottsága azt mondta, hogy maximális összeg ez a 480,000 frt, akkor mi történt? Az intézkedések keresztülvitele rövid négy esztendőn belül 27 millió korona évi terhet rótt, természetesen a quóta arányában, erre a nemzetre. (Mozgás a szélsöbaloldálon.) Nehogy azt higyjék a képviselő urak, hogy ez a véghatár, majd tovább megyek. Négy esztendőt akartam egyelőre felvenni és ide se számítottam azokat az összegeket, a miket egyszer s mindenkorra adtak ki, mert ezek az általános kiadások fegyverzetre, erődítésre és egyéb beruházásokra megint nagyon sok milliót tettek. Azt hiszem, t. barátom, az előadó, a ki e dologban verszátus, készséggel lesz hajlandó ezt elismerni. Münnich Aurél előadó: De nem a véderőtörvény következménye ez! (Nagy zaj és elleninondásolc a szélsöbaloldálon.) Ez egész különálló intézkedés. Komjáthy Béla: Eá fogok én arra térni, hogy mi volt. Barta Ödön: Ki adta rá a felhatalmazást ? A delegácziót kellene felrobbantani! Nem a magyar nemzet adta, hanem a delegáczió! Komjáthy Béla: Ezen négy esztendő alatt, a mely idő alatt nem igen vették igénybe a felemelt ujonczjutalékot és nagyon óvatosan bántak el, mégis 27 millió korona nehezedett teherként a nemzetre a quóta arányában csak a rendes kiadásokban. De itt jön azután a válpont. 1893-ban a német birodalom, a mely duzzad az erőtől, a melynek polgárai jólétben vannak, mely a polgárokat az erő gyűjtésében állandóan segíti, fa mely alkalmakat teremt a munkára, a mely a munkának gyümölcseit nagyon is be tudja hajtani, emelte a létszámot. Mi történt akkor ? A mi hadügyi vezetőségünknek rögtön fejébe szállt a vér, mert roppant tudnak ilyen dolgokat utánozni, a mire majd beszédem során még rátérek, és rögtön hozzáfogtak az egész ujonczjutalék igénybevételéhez, mert, a mint mondottam, addig nem vették igénybe az egészet. Mindjárt 1893-ban 9962 ujonczczal többet vettek fel a költségvetésbe, és érdekes, hogy ez a delegácziónak is feltűnt. Nem ok nélkül czitálom ezt. A delegáczió vizsgálat tárgyává tette, vájjon ez a 9962 ujoncz kitelik-e még az ujonczjutalókból. A mit felemeltünk 103.000-re. Kimutatta ekkor a delegáczió, hogy még 5205 felesleg van; és ettől az évtől kezdve egészen az utolsó évig mindig kimutatták, mert mindig megvizsgálták, — méltóztassék átnézni a delegáczió iratait, — hogy az ujonczjutalékból kitelik a létszám, még felesleg is van. Hogy a legutolsó évre hMatkozzam, 1901-ben, a delegáczió irományainak 290. lapján szórói-szóra ez van: »Az 1902. évre tervbe vett emelés fedezetet nyert.« Nem ok nélkül hoztam ezt fel. Ez 1902-ben történt, most pedig 1903-ban vagyunk. 1902-ben beadott a hadügyi kormányzat egy törvényjavaslatot, a melynek indokolásában azt mondja : »a jutalék emelését azzal indokoljuk, hogy a szervezeti szabályok által megállapított létszám ki nem telik.« (Zaj a szélsöbaloldálon.) Hát előbb a delegáczió albizottsága alapos tanulmány folytán konstatálta, hogy még felesleg van, és rövid idő múlva beadott egy törvényjavaslatot, a mely azt mondja, hogy hiányok vannak, azokat pótolni kell, mint a hogy mondották azt 1889-ben. ' Azért mondtam, hogy méltóztassanak erre ügyelni, mert akkor is a pótlásokra kellett az emelés. Ezt a kontroverziát t. előadó barátomnak is éreznie kellett, annyMal is inkább, mert véletlenül a hadügyi albizottságnak és a véderő-bizottságnak is ő volt az előadója. Hogy tehát azt a szerinte látszólagos kontroverziát helyrehozza, — méltóztassanak megnézni a véderő-bizottság mostani jelentését — azt mondja: »Eddig azért telt ki a szervezeti létszám, mert az egyes csapatok létszáma leszállittatott.« Münnich Aurél előadó: Meg van ezzel magyarázva !