Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-172

78 272. országos ülés 1902 deczember lö-án, kedden. Ez az én legkényesebb kérdésem volt. Egyéb kérdéseim azonban nem kevésbbé kényes természetűek. Ezek közül való az, bogy a konzulátusoknak mindenütt magyarokkal kell ellátva lenniök. Ebben a tekintetben épen a a miniszterelnök ur égisze alatt nagy baladás van. Mert állíthatom, hogy Amerikában majdnem minden konzulátusnál kétharmad része a tisztviselőknek magyar. Romániában megtéveszti a közönséget az, hogy igen kitűnő magyar konzulaink vannak Jassyban és Galatzban, de német nevüek, s ezeket a németekhez szokták számitani. Ez azonban még nem elegendő. Egyrészt addig, a mig nincs elég magyar konzulunk, ne tennének Varsóba, Teheránba magyar konzulokat, hanem oda konczentrálják őket, a hol magyarok vannak, ne oda, a hol nincsenek. (Elénk helyeslés.) Másodszor, ha a miniszterelnök urnak az a reformja, melyet a külügyminiszter úrral megállapított, hogy 5 évig tanítsák a konzuli akadémiákon a magyar nyelvet, életbe lép, akkor át kell alakitani a vizsgaszabályzatot, még pedig ugy, bogy más, mint a ki a magyar nyelvből is a vizsgát leteszi, konzul ne lehessen. (Helyeslés a jobb- és a szélsőbaloldalon.) Ez részben már meg is van. Azonban tudom, hogy annak idején, ő év múlva ugy a miniszterelnök ur, mint a külügyminiszter ur nehéz kérdés előtt- fog állani, t. i. nyelvtorlódás fog előállani. Jelenleg a konzuli vizsgákon megkívánják a német, franczia, angol és olasz nyelvet. Az angolt 1899-ben hozták be. Most már a 22 éves fiatal embertől azt is megkívánni, hogy egy ötödik nyelvet is megtanuljon, ez egy kicsit sok. Ennélfogva az volna a véleményem, hogy ezt a dolgot akként kellene bifurkálni, hogy minden konzul tudjon három nyelvet: a francziát, a németet és a magyart, mert ezt a két államot szolgálja,_ és mert a franczia a diplomáczia nyelve. (Elérik tetszés.) Az olasz nyelvet csak a levantéi szolgálatban, az angol nyelvet pedig — megjegyzem, hogy az a német konzuli vizsgákon sincs előírva — csak az angol gyarmatokban való szolgálatra. Azt hiszem, ha igy oldjuk meg a dolgot, ez simán vihető keresztül. (Helyeslés.) Nem akarok arra rátérni, hogy szeretném, ha konzulaink néha elmennének a magyar egyletekbe, ezáltal azoknak presztízst adnának, mert ez nem történik. Ha megtörténik, — bocsánat a kitérésért — megtörténik azért, mert osztrákmagyar egyletet akarnak a társaságokból csinálni, ez pedig lehetetlen. Lehetetlen pedig azért, mert én a külföldön olyan utczában, hol az osztrákok és a magyarok együtt laktak volna, sohasem jártam. Ennélfogva segélyző, kórház és más efféle egyletet lehet csinálni közösen, de kaszinót nem. A hol ilyet csináltak, ott a tótok elmennek a pánszláv egyletbe, a németek az Eintrachtok-ba, a magyarok pedig Verhovayegyesületeket alapítanak Amerikában. A másik dolog, a mit kérnék, az, hogy a konzulok, ugy mint a német katolikus konzulok a német evangélikusok ügyeit előmozdítják, felekezeti különbség nélkül minden szervezett vagy szervezendő magyar egyháznál közreműködjenek. Azon szigorú rendszabályokat, melyekkel bürokratikus indokoknál fogva eddig éltek, ne használják a konzulok. Ez lesz az utolsó kívánságom. Ugyanis a miniszterelnök ur másik javaslata, az útlevélügyről szóló, igen jó példát nyújt. Eddig a magyar állampolgárokat a magyar állampolgárság kötelékéből mi valósággal kikergettük. Kikergettük először azért, mert a katonai jelentkezés sehol a világon nem olyan nehéz, mint nálunk. Itt tehát okvetlenül könnyítéseket kell behozni, már csak azért is, mert Romániában és másutt is az ottani hadseregbe sorozzák be a magyar állampolgárokat, a miből sem Magyarországnak, sem a monarchiának haszna nincs, hanem világos kára van. Én tehát nagyon kérném a t. miniszterelnök urat, szíveskedjék figyelmét erre kiterjeszteni, hogy ezek a katonai rendelkezések megváltozzanak és — a mint Olaszország tette — megkönnyítsük mi is a távolban levők jelentkezését. A másik az, — nem tudom, nem szerénytelenség-e kérésem — hogy azt szeretném, hogy minden konzulátusnál legalább a magyar törvények legyenek meg, mert azoknak eddig az osztrák Reichsgesetzblatton kívül egyéb nyomtatvány nem jár. Azután azt kívánnám, hogy kapjanak rendeletet arról, hogy kötelesek a künn lévő magyar állampolgárokat összeírni; kapjanak egy másik rendeletet arról, hogy a magyar állampolgároknak a beadványaira magyarul legyenek kötelesek felelni. (Élénk helyeslés.) Jelenleg az történik, hogy Romániában a magyar konzulok a székelyeknek — a kik nemcsak maguk, hanem egész falvak egy árva szót sem értenek németül — kénytelenek német blankettán felelni és sokszor megérthetetlen és olvashatatlan feleleteket adni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Végül —minthogy ez legszorosabban összefügg a miniszterelnök ur javaslatával, az útlevél-javaslattal — kérném az útlevél-jelentkezések mai, a magyar állampolgárság kiküszöbölését eredményező módjának megváltoztatását. Én, t. ház, bátor voltam meghozatni az erre nézve hMatalos külügyminiszteri Passvorschriftet. Ezen Passvorschriftben azt látom, — ez igenis helyes eddig — hogy Ausztriának van rendelkezése az útlevelekről, Magyarországnak és Horvátországnak ellenben nincs. A t. miniszterelnök urnak közjogi tekintetben is köszönettel tartozunk, hogy Magyarország egységét jobban kidomborítja azáltal, hogy Horvátországra nézve, a mely eddig egészen külön járt el a maga szakállára, itt a törvényhozásban megoldja ezt az ügyet. Csak nagyon kérném, hogy az útlevélben mindig ki legyen tüntetve az is, hogy az illető magyar állampolgár. Miután a külügyminiszter ezt igy megem-