Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-172

172. országos ülés 1902 litette, azt mondja, hogy ha megjelenik egy osztrák alattvaló és kéri, hogy adjanak neki útlevelet, vagy hosszabbítsák meg az útlevelét, akkor a konzul három évre hosszabbitja meg azt az útlevelet, fizetvén ezért az az osztrák honos két forint tiz krajczárt régi pénzben, s aranyban, vagyis három évről lévén szó, az osztrák honosnak az állampolgársága évenkint 70 krajczárjába kerül. Most mi történik a magyar honossal ? A magyar honos megjelenvén, — ha megbíznak a fordításomban, akkor magyarul olvasom — »mielőtt a külügyi közeg az útlevél megújításába belefogna, arra kell a jelentkezőt figyelmeztetnie, hogy ez a hMatalos ténykedés a császári és királyi külügyi szerveknél igen drága lesz, sokkal drágább, mint ha egyenesen a magyar belügyminiszterhez fordulna. Hát hogy Kanadából az az ember, a kinek adót kell fizetnie ottan, vagy Romániából, ha ottan be akarják sorozni katonának, hogyan fordulhat rögtön a magyar belügyminiszterhez segélyért, azt én eddig megérteni nem tudtam. (Helyeslés.) Azonkívül figyelmeztetnie kell, — és ebben igaza van a külügyminiszteri rendeletnek, — hogy ha itt meg akarja hosszabbítani útlevelét, azt egy évre hosszabbítják meg, s azon kívül le kell fizetnie azt a taksát, a melyet a belügyminiszter kér. Ha tehát megjelenik ott egy osztrák honos, annak az osztráknak állampolgársága belekerül évenkint 70 krajczárjába régi pénzben ; a magyaré azonban először csak egy esztendőre szól, másodszor a belügyminiszterhez utasítják, s ha igen fejes és azt mondja, »tudom a Passvorschriftet, tessék az útlevelet kiállítani,« fizetnie kell 4 forintot a belügyminiszter számára azonnal, s azonkívül egy évre két forint tiz krajczárt, vagyis az osztrák állampolgárság belekerül hetven krajczárba, a magyar állampolgárság hat forint tíz krajczárba. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Többet is ér!) Barta Ödön: Többre is becsüljük! Hegedüs Loránt: Én remélem, hogy a miniszterelnök ur, a ki szerencsésen kezébe vette az utlevélügyet, azt a dolgot megfontolja, és ezt az anomáliát megszünteti. Miután kijelentettem, hogy a részletekkel nem foglalkozom, miután arról is szóltam, hogy a javaslatot elfogadom, azt hiszem, békességgel ülhetek le, annál is inkább, mert akármilyen fiatal ember is valaki, hogy mostan, a mikor 70.000 ember hagyja el évenkint az országot, akkor kedve legyen valami dagadozó reménységnek felhőjén lovagolni, ezt tőlem, ugy-e bár, nem várhatják? (Tetszés jobb felöl.) Hogy mégis egészen biztatás nélkül ne maradjak, befejezés helyett ugyan szokatlanul, de el fogok mondani egy esetet, egy valóságos kalandot, a melynek egyik nevezetessége az, hogy épen most van egyik évfordulója, másik nevezetessége pedig, hogy különös hasonlatosságot mutat a kMándorlásnak egész ügyével. (Halljuk!) eczember 16-án, kedden. 79 Mostanában van egyik évfordulója annak, hogy Kaliforniában voltam és meg akartam nézni azokat az óriás fákat, a melyekről képes ábrázatokban annyit méltóztatnak látni és azért Sanfranciscóból elmentem Santa-Cruzba. Santa-Cruzból neki indultunk az Őserdőnek, a hol ezek az óriási fekete levelű és vörös belü fák meredeztek. Az ut mindig magasabb lett, mindig meredekebb helyre értünk és utoljára egészen eltévesztve az utat, belejutottunk az ős rengetegnek közepébe és onnan, miután egyre sötétedett és csak messziről látszott egy olyan vasorrubába-féle vityilló, a hol famunkások laktak, azt sem tudtuk, hogyan fogunk onnan kiszabadulni. Mellettünk mindenütt nagy földomlások látszottak és még távolabb vizmorajokat hallottunk a sötétben. Végre teljesen megakadt a szekerünk. Akkor leszállottunk és apró gyufákat kerestünk, hogy az utat megtaláljuk. Gyufát gyújtottunk és bíztattuk^ egymást addig, mig lassankint kiszabadultunk. És órák után felérve a hegytetőre, ekkor különös tüneményt láttunk. A borulat eltűnt, a hold bevilágította a hegyeket egész a tengerig és lent, mint nagy úszó tavak úsztak azok a felhők, a melyek azelőtt a borulatot képezték és a hold fényesen bevilágította a környéket. Ez a kép a mi kMándorlási ügyünk állapota. (Tetszés.) Egy útvesztőbe, sötétségbe jutottunk és most megakadtunk az egész ügy gyei együtt, megakadtunk ugy, hogy mellettünk az utón már nemzedékek omladékai látszanak, és látszanak ugy, hogy még távolabbról talán bizonytalanabb veszedelmek várakoznak. Széll Kálmán miniszterelnök: Itt a gyufa! Zboray Miklós: A szél elfújja! (Élénk derültség a bal- és a szélsobalóldalon.) Hegedüs Loránt: A t. miniszterelnök urnak ezen javaslataMal most mi megpróbáljuk, megpróbálja a miniszterelnök ur is, hogy gyufákat gyújtva, kiinditsuk innen a szekeret, megpróbáljuk jóakarattal továbbvinni, hogy a mi világosságainkból, ezen összetett fényekből olyan fényesség álljon elő, hogy meglássák túl a hegyen, túl a tengeren is és figyelmeztesse azokat a mi véreinket, hogy mi nem feledkeztünk meg róluk, és tudják ők is, hogy nem szabad elfelejteniök régi, kopott és mégis egyetlen hazájukat. (Elénk tetszés.) És majd csak akkor, ha mai borulataink és felhőink olyan mélyen alattunk lesznek, mint azok a kaliforniai felhők, akkor fogok én is és fog a t, ház is örülni annak, hogy a miniszterelnök urnak ezt a javaslatát elfogadtuk. (Hoszszantartó, általános élénk helyeslés és éljenzés. A szónokot minden oldalról sokan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést ismét megnyitom. Mindenekelőtt a kérvényi bizottság előadója kíván előterjesztést tenni.