Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-171

42 171. országos ülés 1902 kozván arra, hogy ily alkalommal máskor is szo­kásban volt ezen szinü zászló használata. Ezen mentelmi ügy már 1901. november 27-én tartott ülésen tárgyaltatott, midőn Pav­lovics Ljubomir országgyűlési képviselő személye­sen előadta, hogy igaz, miszerint Melencze köz­ségben egy fiúcska egy kicsiny, a szerb szineket megfordítva feltüntető zászlót lengetett, de ő ennek eltávolításában a főszolgabírót nem aka­dályozta meg, csak ő maga nem lépett közbe, mert azt hitte, hogy az intézkedés a jelenlévő főszolgabíró kötelessége. Akkor azonban az ira­tok kellőkép felszerelve nem lévén, a mentelmi bizottság nem javasolta a mentelmi jog felfüg­gesztését. Minthogy azonban a felterjesztést tevő főszolgabíró az iratokat kellőkép felszerelte, a miből világosan kitűnik, hogy zaklatás esete fenn nem forgott, mert három tanú is vallja, hogy a programmbeszéd a tiltott zászlójelvény haszná­lata mellett folyt le: a mentelmi bizottság tisz­telettel javasolja a képviselőháznak, hogy Pavlo­vics Ljubomir képviselő mentelmi jogát ezen esetre vonatkozólag felfüggeszteni méltóztassék. (Általános helyeslés.) Elnök: KMan valaki szólani? Ha szólani senki sem kMan, a vitát bezárom. Felteszem a kérdést, (Halljuk! Halljuk!) Elfogadja a ház a mentelmi bizottság javaslatát Pavlovics Lju­bomir képviselő mentelmi ügyében? {Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház elfo­gadja a mentelmi bizottság javaslatát és Pavlo­vics Ljubomir képviselő ur mentelmi jogát ezen ügyre -vonatkozólag felfüggeszti. Következik a mentelmi bizottság jelentése (írom. 205) párviadal vétségével vádolt gróf Forgách Antal orsz. képviselő ügyében. Maróthy László előadó: A budapesti kír. főügyészség felterjesztésében azon okból kéri gróf Forgách Antal orsz. képviselő mentelmi jo­gának felfüggesztését, hogy ellene párviadal vét­sége miatt az eljárás megindítható, illetve, hogy ő terheltként kihallgatható legyen. Miután a közölt iratokból kitűnik, hogy gróf Forgách Antal országgyűlési képviselő Rónay Mihálylyal 1901, november 6-án kardpárbajt vMott s mert a mentelmi jog felfüggesztése iránti megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, a men­telmi bizottság zaklatás esetét nem látja lenfo­rogni, ép ezért javasolja a t. képviselőháznak, hogy gróf Forgách Antal orsz. képviselő men­telmi jogát ezen ügyre vonatkozólag felfüggesz­teni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: KMan valaki szólani ? Ha szólani senki sem kMan, a vitát bezárom. Fölteszem a kérdést. Elfogadja a ház a mentelmi bizottság ja­vaslatát gróf Forgách Antal mentelmi ügyében ? (Igen !) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház el­fogadja a mentelmi bizottság javaslatát és gróf Forgách Antal képviselő ur mentelmi jogát ezen ügyre vonatkozólag felfüggeszti. Következik a mentelmi bizottság jelentése deczember 15-én, hétfőn. (írom. 206) párviadal vétsége miatt elitélt Olay Lajos orsz. képviselő mentelmi ügyében. Maróthy László előadó: A budapesti kir. ügyészség Olay Lajos orsz. képviselő mentelmi jogát azon okból kéri felfüggeszteni, hogy a párviadal vétsége miatt ellene hozott jogerős ítéletben összbüntetéskép megállapított 11 napi szabadságvesztés büntetése végrehajtható legyen; egyben értesít, hogy azon itélet, a melynek vég­rehajtása miatt Olay Lajos orsz. képviselő men­telmi jogának felfüggesztése kéretett, eddig vég­végrehajtva nem lévén, ezen büntetés is a most közölt összbüntetésben foglaltatik. Tekintettel arra, hogy a jogerősségi zára­dékkal ellátott itélet hiteles kiadványa az iratok közt fekszik s a fölterjesztést az illetékes kir. ügyészség teszi: a mentelmi bizottság javasolja a t. képviselőháznak, hogy a 11 napi állam­fogházbüntetés végrebajthatása czéljából Olay Lajos képviselő mentelmi jogát ezen ügyre vonat­kozólag felfüggeszteni méltóztasésk. (Altalános helyeslés.) Elnök: KMan valaki szólani? (Nem!) Ha szólani senki sem kMan, a vitát bezárom. Fel­teszem a kérdést. Elfogadja-e a ház a mentelmi bizottság javaslatát Olay Lajos képviselő men­telmi ügyében? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház elfo­gadja a mentelmi bizottság javaslatát és Olay Lajos képviselő ur mentelmi jogát ezen ügyre vonatkozólag felfüggeszti. Következik becsületsértés vétségével vádolt Boncza Miklós orsz. képviselő mentelmi ügyében a mentelmi bizottság jelentése (írom. 207). Maróthy László előadó: Az élesdi kir. járás­bíróság felterjesztésében azon okból kéri Boncza Miklós orsz, képviselő mentelmi jogának felfüg­gesztését, mert a nevezett képviselő ur a vona­ton utazva egy főkalauz ellen becsületsértő kife­jezéseket használt. Tekintettel azonban arra, hogy az iratok nincsenek akképen felszerelve, a mint ezt az 1884. évi 54.440. sz. igazságügyminiszteri ren­delet előírja, ennélfogva a mentelmi bizottság tisztelettel javasolja, hogy miután a bemutatott iratok alapján a tényállás el nem bírálható, Boncza Miklós országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a fenforgó esetben meg­tagadni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház a mentelmi bizottságnak Boncza Miklós orszá­gos képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó javaslatát elfogadja és ez esetre vo­natkozólag a nevezett képviselő mentelmi jogát nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság jelentése (írom. ,208) nyilvános becsületsértés vétségével vádolt Óváry Ferencz képviselő mentelmi ügyében. Maróthy László előadó: A győri királyi fő­ügyészség 1902. évi május 7-én kelt 800/902. sz. felterjesztésében Óváry Ferencz országos képviselő menteimi jogát azon okból kéri felfüggeszteni, mert

Next

/
Thumbnails
Contents