Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-188

188. országos ülés 1903 január 21-én, szerdán. 381 rozatban az akkori hatóságok elfoglaltak, a mely szerint egyértelmüleg ugy a magyarországi, valamint az ausztriai községek, de egyes tanú­vallomások is igazolják, hogy ezen vitás terület mederváltozás folytán került a Poprád folyónak magyarországi oldalára. Ezen tényállás daczára a belügyminiszter ur még eddig nem intézkedett a vitás terület átengedése iránt, de előzetesen bejelenti az igen t. törvényhozásnak ezt a kérdést és azt kéri, hogy méltóztassék jóváhagyólag tudomá­sul venni azon szándékát, hogy el fogja fogadni ezen 1864-iki határozatot, annak helyes indo­kainál fogva, és akkor fog intézkedni a felől, hogy ezen mintegy 39 h. és 538 négyszögölnyi földterület az Ausztria illetve Grácsországhoz tartozó Zubrzyk községnek tényleg átadassák. A közigazgatási bizottság ezen jelentést tárgyalván, annak nevében tisztelettel javaslom, méltóztassék azt jóváhagyólag tudomásul venni és hasonló eljárás czéljából a főrendiházzal kö­zölni. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Ha tehát szólani senki sem kMan, a vitát be­zárom. Kérdem a t. házat, tudomásul veszi-e a miniszterelnök urnak most letárgyalt jelentését igen vagy nem ? (Igen! Nem!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház tudomásul veszi. T. ház! Mielőtt a következő jelentésre át­mennénk, méltóztassék megengedni, hogy a ma harmadszori felolvasásban elfogadott törvényja­vaslatok elfogadására vonatkozó jegyzőkönyvi pont nyomban hitelesittessék, miután igen sür­gős, hogy ezen terminushoz kötött törvényjavas­latok a főrendiház által mielőbb letárgyal­tassanak. Méltóztassanak a jegyzőkönyvnek erre vo­natkozó pontját meghallgatni. Nyegre Lászlő jegyző (olvassa a jegyző­könyvnek erre vonatkozó pontját). Elnök: Ha nincsen észrevétel, a jegyzőkönyv­nek ezen pontját hitelesítettnek jelentem ki. Következik most a közigazgatási bizottság jelentésének tárgyalása a belügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott miniszterelnök­nek Pozsony vármegye területén levő Nagybodok község határához tartozó, u. n. Pálffy erdőterü­letnek ezen vármegyéből Mosón vármegye te­rületébe való átkebelezése és Piiskí község határához való átcsatolására vonatkozó jelen­tése (írom. 185, 235) tárgyában. Fischer Sándor, a közigazgatási bizottság előadója: T. képviselőház! A Pozsony vár­megye területén lévő Nagybodok község ha­tárához tartozik egy 145 holdnyi terület, a melyet egy Dunaág körit, ugy, hogy ezen Dunaág körítése folytán ezen terület tény­leg szoros összeköttetésben van Mosón vár­megye Püski nevű községével. Már 30 év óta törvényhozási és más hatósági intézkedés nélkül, ezen területen a közigazgatást is tényleg Püski község teljesítette. 1898-tól fogva egy pénzügy­miniszteri rendelet, adózás tekintetében szintén Püski községhez tartozónak jelentette azt ki. Ezen kérdést a két vármegye szabályszerűen, a törvény által előirt feltételek mellett tárgyalta és Nagybodok községe is hozzájárult ahhoz, hogy ezen terület Püski községhez csatoltassék. így a belügyminiszter ur határozott is, és a határozatában a kérdéses területnek Mosón vármegye Püski községéhez való átcsatolását ki­mondotta. Erre vonatkozó jelentését a miniszter a házhoz beterjesztvén, ezt a közigazgatási bi­zottság letárgyalta. Minthogy az intézkedés a törvénynek megfelelőleg történt, a bizottság ne­vében van szerencsém tisztelettel javasolni, mél­tóztassék a miniszterelnök urnak ezen intézke­dését tudomásul venni és a jelentést hasonló czélból a főrendiházzal közölni. (Helyeslés jobbról.) Elnök: T. képviselőház! Szólásra senki sin­csen feljegyezve. Ha tehát senki sem kMan szó­lani, a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, tudomásul veszi-e az imént előterjesztett jelentést ? (Igen!) A ház tudomásul veszi s ezen határozatáról a főrendi­ház alkotmányos tárgyalás és hozzájárulás végett értesíttetni fog. Következik a Torontál vármegyében fekvő Aurélháza község határához tartozó u. n. Szi­lassi pusztából 692 hold 176 négyzetül kiterje­désű területrésznek nevezett vármegye területé­ből Temes vármegye területébe leendő átkebe­lezése és ezen vármegyében fekvő Németszent­mihály község határához leendő csatolása tár­gyában a belügyminiszter jelentése (írom. 225.226). A közigazgatási bizottság előadóját illeti a szó. Fischer Sándor előadó: T. ház! A Temes vármegye területén levő Németszentmihály köz­ségnek területe fakadó, állóvizes terület, 1035 kath. holdból állott, melyből a lakosság élni is alig volt képes, ugy, hogy már 1884-ben beállott annak a szüksége, hogy ezen telepes község la­kosai a megélhetés szempontjából biztosabb te­rületekkel láttassanak el. így történt, hogy Te­mes vármegye területén Románszentmihály köz­ségéből 340 hold földterületet, továbbá Torontál vármegye Aurélházának Szilassi pusztája terü­letéből 692 kath. hold területet, — a mely te­rület kincstári birtok volt — bizonyos feltételek mellett a Németszentmihály községbeliek meg­szerezhettek, így történt, hogy Németszentmihály község birtokának egy része közgazdaságilag, pénzügyigazgatásilag és törvénykezésileg Torontál vármegyéhez tartozott. Miután azonban nagy nehézségek merülnek fel azáltal, hogy egy köz­ség területe két törvényhatósághoz tartozik, ennélfogva szabályszerű tárgyalások alapján a belügyminiszter ur végérvényes határozatával ugy intézkedett, hogy a Toron tál vármegye terü­letén levő Aurélháza községhez tartozó Szilassi pusztából ezen 692 hold Temesvármegye Német-

Next

/
Thumbnails
Contents