Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-187
374 187. országos ülés 1903 január 20-án, kedden. juh! Halljuk!) mert én is abban a véleményben vagyok, (Halljuk! Halljuk!) a melynek Komjáthy Béla képviselő ur kifejezést adott, hogy minden ország maga határozza meg azt, hogy belügyeit miképen és mily módon kivánja szabályozni és rendezni. De miután nem akarom, hogy hallgatásom netaláni félreértésekre adjon alkalmat, (Halljuk! Bálijuk! a szélsöbalóldalon.) őszintén kijelentem, hogy én a brüsszeli konvencziót nem tartom olyan vámszövetségi természetű szerződésnek, mint a minőről az 1867: XII. tö'rvényczikknek 59 — 61. és 63. §§-ai intézkednek. Másrészről kétségtelen, hogy az úgynevezett 14. §. az ausztriai alkotmány egy kiegészítő részét képezi (Mozgás és ellenmondás a szélsőbaloldalon.) ós igy, ha Ausztria azt találja, hogy ő a 14. §. alapján megalkothatja ezeket a törvényeket: én egyáltalában nem látok Magyarország szempontjából indokot arra, hogy mi ezen kérdés elbírálásánál szigorúbb álláspontra helyezkedjünk, mint maga Ausztria. Azt hiszem azonban, hogy ez is elméleti fejtegetés, mert nézetem szerint Ausztriában ez a kérdés az 1867-ik évi alaptörvénynek : a XII. t.-czikknek intézkedései szerint fog megoldatni. Feltéve azonban azt az elméletileg képzelhető esetet, hogy a 14. §. alapján alkottatnak meg ezen törvények és hogy bekövetkezik az a, szintén csak elméletileg képzelhető eshetőség, hogy az ausztriai parlament utólag nem ratifikálja a császári rendelettel életbeléptetett törvényeket: akkor ennek Ausztriára nézve mindenesetre igen súlyos következményei lehetnek. Ausztriára nézve, a mely akkor természetesen kilépne a konvenczióból, bekövetkeznének mindazok a konzekvencziák, a melyek a brüsszeli konvenczió értelmében a konvenczióhoz nem tartozó államokra nézve bekövetkeznek. Ami a mi viszonyunkat illeti, t. ház, ebben az esetben (Mozgás a szélsöbalóldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) én azon nézetben vagyok, hogy sem törvényességi, sem méltányossági szempontok ez esetben fenn nem forognak arra nézve, hogy Magyarország szintén részesüljön azon hátrányokban, a melyek egy olyan cselekménynek vagy ténynek képeznék következményét, a melyhez Magyarország semmMel hozzá nem járult. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ez esetben tehát nem következhetik be egyéb, mint az, hogy Magyarország teljesen visszanyeri a maga rendelkezési szabadságát és intézkedhetik ebben a kérdésben ugy, a hogy azt legjobbnak véli, természetesen csak olyan módon, a mely mód a vámszövetség alapeszméjével és lényegével összeütközésbe nem jő. Hogy mi volna ez a mód, t. ház, arra nézve ma nyilatkozatot tenni talán korai volna. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbalóldalon.) Különböző ilyen módok volnának lehetségesek; lehetséges volna a megadóztatott czukor forgalmának megnehezítése a monarchia két állama között, vagy lehetséges lenne annak teljes megtiltása, a mi nézetem szerint szintén nem ütközik a vámközösség eszméjébe és intézményébe, mert hiszen a ma fennálló törvényeinkben is van olyan diszpoziczió, a mely például a meg nem adóztatott szesz forgalmát a két állam között teljesen megtiltja. Ismétlem azonban, ezek nézetem szerint csak elméleti fejtegetések, mert a mint meg vagyok győződve arról, hogy Ausztriában ezek a törvények meg fognak alkottatni, ugy meg vagyok győződve arról is, hogy Ausztria a konvencziótól nem fog visszalépni. Komjáthy Béla t. képviselő ur és más képviselő urak is bevonták fejtegetéseik körébe azt az eszmét, hogy kMánatos volna a czukorfogyasztást minden módon emelni és ezen fogyasztás emelésének egyik módja gyanánt proponálták azt, hogy favorizáljuk a homokczukrot, vagy helyesebben: a kristályczukrot, — mert ez a tulajdonképeni elnevezés — illetve a kristalyczukor fogyasztását törvényes intézkedésekkel, sőt azzal is, hogy a kristályczukorra kevesebb adót vessünk ki, mint a finomabb czukrokra. Én ezzel az eszmével már többször találkoztam évekkel ezelőtt és most is a bizottsági tárgyalásokban és most sem foglalhatok el ezzel az inditványnyal vagy javaslattal szemben más álláspontot, mint a melyet eddig elfoglaltam, azt t. i., hogy nem tartanám azt czélszerűnek. A dolog ugy áll, hogy az a kristalyczukor ma is olcsóbb, mint a finomabb minőségű czukor és ennek daczára mégis azt látjuk, hogy alig van fogyasztása, mert a közönség ízlésének kevésbé felel meg, sőt talán még takarékossági szempontok is a mellett szólanak, hogy mindenki igyekezzék koczkaezukrot fogyasztani, mert ez még takarékossági szempontból is jobb. De adókezelési és pedig adókezelés-technikai szempontból sem tartanám helyesnek, hogy kétféle adókulcsot állapítsunk meg ezen czukrokra. Ha a kristályczukrot máskép adóztatnánk meg, mint például a süveg-, vagy a koczkaczukrot. ennek az volna a következménye az adókezelésben, hogy rengeteg vizsgálatnak kellene minden egyes czukorküldeményt alávetni, hogy meggyőződjünk arról, hogy milyen minőségű az a czukor, hogy igy azt helyesen és igazságosan lehessen megadóztatni. Ép abban, hogy nem tesz különbséget az adótechnika a különböző czukrok között és egységes adótétellel érinti ezen czukrokat, látom én a mi adóztatásunk egyik előnyét, adótechnikai szempontból. Hogy a dolog igy áll, azt legjobban az a körülmény bizonyítja, hogy nálunk sokkal fejlettebb államoknak, mint Németország, Francziaország, egyiknek sem jutott eszébe differencziális adóztatást eszközölni a czukornak ezen két faja között. Iparpolitikai szempontból sem tartanám ezt helyesnek, mert abszolúte nem volna igazolható az, hogy kedvezményezzünk egy kevésbé tökéletes gyártmányt, egy tökéletesebb gyártmánynyal szemben. Az iparpolitika abban kell, hogy kife-