Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-185

185. országos ülés 1903 január 17-én, szombaton. 327 vényhozás, mikor a brüsszeli egyezményt tárgyalja, abban a, mondhatnám, szerencsés helyzetben van, hogy csak a saját tradiczióit kell folytatnia és elhatározása már eleve tisztán lesz előtte kijelölve. Más országok törvényhozásában kMáló és egyébként felvilágosult férfiak is dicsőítették régebben a kMiteli jutalmak rendszerét és hangoztatták annak közhasznú voltát. Még csak néhány hónappal ezelőtt, mikor az előttünk levő konvencziót a franczia kamarában tárgyalták, hírneves szónokok és vezető férfiak szálltak a konvenczió ellen sikra és dicsőitették a prémiumokat, mint Francziaország gazdasági fölényének egyik forrását. Ezzel szemben a magyar törvényhozás tűrte ugyan a kMiteli jutalmakat, de mást, mint ideig-óráig eltűrhető szükséges rosszat bennük soha sem látott. Az utolsó évtized alatt a kormány, valahányszor csak a czukoriigyről törvényjavaslatot terjesztett a törvényhozás elé, mindegyik javaslatnak megokoló részében előadta azt a szándékát, hogy hozzájárulni kMan a kMiteli jutalmak ügyének nemzetközi utón való szabályozásához. A t. ház pedig minden egyes alkalommal kifejezte, hogy ily szabályozást maga részéről is támogatni hajlandó. De ugyanolyan nyomatékosan hangsúlyozták egyúttal a háznak minden oldaláról, hogy a magyar ipart és a vele ez ügyben szolidáris mezőgazdaságot hirtelen megrázkódiatásnak kitenni nem akarjuk, hanem, hogy a szükséges védelemnek eszközeit meg kell adnunk, és hogy abban a formában kell ezeket az eszközöket megadnunk, melyet akkor egész Európa elfogadott. Tudvalevő dolog, hogy 1898 óta a kormányok között a czukorprémiumok ügyében folytatott nemzetközi tárgyalások úgyszólván soha sem szüneteltek, és hogy ezen hosszú és bonyolult tárgyalásoknak minden stádiumában a magyar kormány következetesen a kMiteli jutalmak nemzetközi szabályozása mellett foglalt állást. Előttem tehát nem kétséges, hogy a tisztelt ház a Brüsszelben megkötött egyezményt, mely ezt a szabályozást magában foglalja, készségesen fogja megszavazni, daczára annak, hogy nem zárkózhatunk el attól a körülménytől, hogy iparunk és mezőgazdaságunk a szerződésnek hátrányait okvetlenül tapasztalni fogják, mig ellenben az egyezménytől várt összes előnyöket teljesen biztosítottaknak egyelőre még nem merném mondani, Mihelyt pedig az egyezményt elfogadjuk, akkor önként értetik, hogy azt a maga teljességében, szellemének és betűjének megfelelően pontosan és lojálisán fogjuk végrehajtani — oly lojálisán és pontosan, mint a hogyan végrehajtunk kMétel nélkül és megszorítás nélkül minden szerződést, mely / magán viseli a magyar államnak aláírását. Ámde, t. ház, mikor ezt teszszük, jogunk is, kötelességünk is, hogy az egyezmény határain belől, ugy a kincstár, mint az ipar és mezőgazdaság, valamint a magyar fogyasztás érdekeit most és jövőre megóvjuk. Ennek a védekezésnek módozatait foglalja magában az előttünk levő második javaslat, mely a czukoradóra vonatkozó törvények némely határozmányainak módosításáról és kiegészítéséről szól. Mikor ehhez a második törvényjavaslathoz érünk, akkor a brüsszeli konvencziónak elfogadását már mint befejezett tényt kell tekintenünk. Ennélfogva keresnünk kell, hogy az uj helyzetben a kormány által javasolt intézkedések mily hatással lesznek egyrészt az államkincstárra és a fogyasztó közönségre, másrészt pedig a magyar iparra és a mezőgazdaságra. Legrövidebben szólhatunk a kincstárról. Az ő helyzete igen egyszerű, és hozzáteszem, az adott körülmények mellett igen kedvező. Az államkincstárnak előnyére szolgál az uj rend, a mennyiben olyan kiadási tétel, a mely az 1903. évi költségvetésbe még 5 millió koronával van beállítva, az ezután következő költségvetésekben el fog esni. Igaz, hogy nagyon közel fekszik az a kívánság, hogy ezt a megtakarított összeget egészben, vagy részben a czukoradó leszállítására fordítsuk. (Igaz! Ugy van! a balés a szélsőhaloldalon.) Szederkényi Nándor: Igen, az kellett volna. Neményi Ambrus előadó: Igaz ugyan, hogy a czukoradó leszállitása tekintetében bizonyos erkölcsi kötelezettségünk áll fenn, mert mikor a fogyasztási adót 11 forintról 13 forintra felemeltük, ezt kifejezetten abból az okból és azzal a czélzattal tettük, hogy a kMiteli jutalmak felemelését ebből fedezzük. Mikor tehát most a kMiteli jutalmakat elejtjük, akkor méltányosnak kell mondanunk azt a felfogást, hogy a megtakarítandó összeget részben a czukoradó leszállítására fordítsuk. És ha mindezeknek daczára a pénzügyi bizottság a czukoradónak azonnal való leszállítását még sem javasolja, akkor kötelességem, hogy ezen elhatározásunknak okait — bár távolról sem olyan rokonszenvesek, mint azok, melyek a leszállítás mellett szólanak — mégis, mMel a magunk részéről komolyaknak és helytállóknak elismertük, a t. ház előtt röviden ismertessem. (Halljuk! Halljuk!) Nem tagadom és nem leplezem, hogy első és minden egyébnél nyomósabb okunk az volt, hogy államháztartásunk helyzete nem engedi, hogy bevételeink bármely részét könnyedén lazítsuk. Szüllő Géza: Deficzitben vagyunk! Neményi Ambrus előadó: Ámde, t. ház, ettől eltekintve, figyelembe vettük azt is, hogy a czukornak áralakulása nem csupán az adótól függ, hanem függ ezenfelül még számos más októl is. Az összes itt fenforgó körülményeket figyelembe véve azonban mondhatjuk, hogy a czukor ára a határvám leszállitása és a kartell megszűnése következtében átlag körülbelül 14 koronával, tehát a jelenlegi adótételnek több mint egy harmadrésze erejéig csökkenni fog, mert