Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-185
328 185. országos ülés 1903 január 17-én, szombaton. attól a pillanattól fogva, mikor az uj viszonyok konszolidálódnak, a czukornak ára mesterséges módon nem fokozható. A legkisebb falusi kereskedő is ezután kiszámíthatja magának azt az árt, a melynél a czukor feljebb nem mehet. Ez az ár a magyar fogyasztás tekintetében három egyszerű elemből fog kialakulni: a világpiacz árából, a hat frankos vámból és a szállítási költségből. Ennél többre semmi szín alatt nem mehet. A czukor ára tehát automatikusan fog leszállni. Igaz, hogy az államnak pénzbeli egyenes áldozata nélkül fog leszállni, de azért mégsem lehet mondani, hogy az államnak minden hozzájárulása és segítése nélkül. Mert az állami intézkedések sorából a polgárokra nézve nem azok a legbecsesebbek és az előhaladásnak nem azok a főbb emeltyűi, a melyek az államnak közvetlen pénzbeli segélyével járnak. Hanem jól tudjuk, hogy az a munka, a melyet az állam végez abból a czélból, hogy a közjólét eszközeit szaporítsa és azokat hathatósakká tegye, hogy az a munka, melyet az állam végez oly czélból, hogy a szabad forgalomnak némely hátrányait visszaszorítsa, a vele járó előnyöket pedig a köz szolgálatára fokozza, vagy hogy a nemzeti termelést szabályozza és egyenletesen biztosítsa, mondom, hogy az államnak ilyen természetű munkája sokszor sokkalta becsesebb és hatásában maradandóbb, mintha a kincstár kisebb vagy nagyobb pénzösszeggel segíti az egyik vagy másik termelési ágat. Az én felfogásom szerint tehát igenis van része az államnak abban is, hogy a czukornak ára ezután bizonyos mérsékelt határon túl nem emelkedhetik, mMel ez határozottan az állam által megalkotott uj rendnek az érdeme. És ha most bizonyos fokig mégis megvalósítjuk majd azt a czélt, a melyet kMétel nélkül kívánatosnak tartunk, t. i. hogy a czukorfogyasztást a szegényebb népréteg számára hozzáférhetővé tegyük, ez csak ugy volt lehetséges, hogy az állam az ügyet ugy szervezte, a mint azt az imént jelezni szerencsém voit. Másrészt azonban az igazság annak a bevallására is kötelez bennünket, hogy nagyobb hatással a czukorfogyasztás mérvére csakis az lehetne, ha az adót tetemesen leszállitanók. A mennyiben azonban a leszállítás az eddig a czukor-prémiumokra fordított összeg keretében maradna — és ennél tovább eddig senki sem akart elmenni — az eredmény alig volna nagyon számottevő. Mert ha pl. a prémium-összegnek felét, azaz 2 x /2 millió koronát fordítanánk a czukoradó leszállítására, a mostani fogyasztást véve alapul, ez kitenne egy-egy kilogramm után körülbelül 3 fillért. Ez pedig nagy változást nem idézne elő a fogyasztásban, tekintve, hogy a tényleges adó, a mely még megmaradna, kitenne egy-egy kilogramm czukor után 35 fillért. Most már vegyünk egy 6 tagból álló családot és nézzük — személyenkint évi 4 kiló átlagos fogyasztást alapul véve — mennyit tehet a 2 1 j» millió alapján elérhető megtakarítás ? Kitesz évi 72 fillért egy 6 tagból álló családnál. Ez is jelent valamit, t. ház, és távol áll tőlem, hogy az ilyen apró kiadásokat csak a jobbmódu osztályok szemüvegén át nézzem és az ő mértékökkel mérjem. Beleképzelem magam igenis annak a családnak az életébe, melynek háztartásában évi 72 fillér is számot tesz. Sőt ezeket a családokat kell leginkább kímélni és nem volna érdemes a törvényhozó nevére és tisztére, a ki bármely adótörvény megalkotásakor ezeket a családokat ignorálná. Még az öszszeget sem szabad kicsinyleni, mert hiszen a népnek nagy terhei ilyen sokféle apró filléres terhekből verődnek össze. (Igaz! Ugy van!) Csakis azért hozom fel ezt a példát, mert illusztrálni akarom, hogy ez a megtakarítás magában véve nem elég inger arra, hogy valamely nagyszámú szegény család több czukrot fogyaszszon akkor, mikor ezután is egy-egy kiló czukor 35 fillér adóval maradna megterhelve. A bőséges angol czukorfogyasztás, melyre sokszor hMatkozunk, nem is vezethető vissza másra, mint arra, hogy Angliában czukorfogyasztási adó egyáltalán nincs. Ennyire azonban nálunk senki sem akar elmenni, amint hogy nem is volna lehetséges, sőt nem is volna megokolt, ha ennyire elmennénk. Mindamellett, t. ház, az úgynevezett fiskálizmus védelmére ebben a kérdésben két enyhítő körülményt mégis fel kell hoznom. Az első az, hogy igazság szerint nem állithatni, hogy a fogyasztási adóknak leszállításától a kincstár egyáltalában és az egész vonalon idegenkednék s elzárkóznék, mikor tapasztaljuk, hogy az 1903-iki költségvetésben is körülbelül egy millió erejéig menő adóleengedés utján segítjük elő a sörfogyasztást, a melynek az alkoholizmus ellen való küzdelemben és a munkás néprétegek élelmezése szempontjából szintén kMáló jelentőséget kell tulajdonitanunk, talán annyi jelentőséget, mint a czukorfogyasztásnak. A második körülmény pedig az, hogy hiszen nincs az kimondva, hogy a kincstár az egész eddigi prémiumösszeget megtakarítja. Ennek az összegnek egy részét a kincstár a czukorügygyel összefüggő oly czélokra fordítja, melyeket a brüsszeli egyezmény el nem tilt és a melyek a szó legszorosabb értelmében közgazdasági és produktív jellegű kiadások. Hogy ilyen konkrét példát említsek, a földmMelésügyi miniszter, minden fontos kérdésre kiterjedő tervszerű gondoskodásával már az 1903-iki költségvetésbe állított be egy uj tételt a magyar czukorrépa qualitásának feljavitása érdekében. Ezt az összeget talán évről-évre fogjuk felemelni és ezzel is csökken az az összeg, melyet a kincstár megtakarít, ellenben emelkedik az az összeg, a melyet áldoz, ha nem is prémiumok czimén,
