Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-184

322 Í84-. országos ülés 1903 január 16-án, pénteken. én azt mondom: a józan ész ? Oh Istenem! Ez tréfa a miniszterelnöktől. Széll Kálmán miniszterelnök: Ne vegye rossz néven a képviselő ur, ha figyelmeztetem, Hogy többször mondta; én soha sem mondom. Hát Kossuth Ferencz képviselő ur mMel bizonyítja be, hogy rosszabb? Három dologgal: Először is azt mondja, hogy a tarifa, mert a mezőgazdasági vámokon kMül tartalmaz ipari vámemeléseket is, ezzel megrontotta a kiegyezést se pro se, magában véve. Mert — azt mondja — mit ér ez a mezőgazdasági tarifaemelés vagy vámtétel, hiszen a közös vámterület már magában vé^e a mezőgazdaság fejlődését és prosperitását lehetetlenné teszi. Hát kérem, lehet a közös vámterületnek a hatását birálat alá venni az iparfejlesztés szempontjából, és én beismerem, hogy a külön vámterület e tekintetben, de tisztán egyoldalulag ebből a szempontból, alkalmasabb módja a gazdasági berendezkedésnek. De ha valaki nekem azt állítja, a mit Kossuth Ferencz most mondott, hogy a mezőgazdaság nem élhet meg a közös vámterület alapján, engedelmet kérek, én erre csak azt mondhatom, hogy ez a kérdésnek tökéletes feje tetejére állítása. Kossuth Ferencz: Egészen mást mondtam! Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen a közös vámterületnek Magyarországra nézve abban van az értéke, hogy termelése fölöslegét, amikor egész Európából kiszorítják mind vehemensebb prohibitM vámtarifákkal, Ausztriában, mint legközelebb fekvő természetes piaczon, a legelőnyösebben értékesítheti, a mint hogy Ausztria is a legelőnyösebben és majdnem kizárólagos módon Magyarországra van utalva iparczikkei tekintetében. így áll a kérdés, és nem ugy, a hogy a t. képviselő ur felállította. Kossuth Ferencz: Egészen mást mondtam! Széll Kálmán miniszterelnök: Hát bizony nem mondott mást; azt mondta, hogy mi megvásároljuk az ipari vámemelések árán a gazdasági vámokat, pedig a magyar mezőgazdaságot a közös vámterület megöli. Ezt mondta szórólszóra és most én csak erre felelek. Kossuth Ferencz: Mást mondtam egészen! Széll Kálmán miniszterelnök: Már most az a megvásárlás — azt méltóztatik mondani — majd mérlegelés tárgya lesz. Az lesz a kérdés, hogy az ipari vámoknak felemelése nagyobb áldozat-e részünkről, mint a mit kapunk az egyetértés létrejötte után a mezőgazdasági vámok révén; ezt majd mérlegelni fogjuk. Minden elfogulatlan embernek be kell ismernie, hogy ez mérlegelés tárgya. De ugy nehéz érvelni, mint a hogy Kossuth Ferencz képviselő ur érvelt, hogy azt mondja, ez már csak világos és örök igazság, hogy miután mi nem engedhetünk a külföldnek az ipai-vámokban .., Kossuth Ferencz: Igen, ezt mondtam! Széll Kálmán miniszterelnök: . . . nem is kaphatunk semmiféle ellenkonczessziót. Kossuth Ferencz: Ugy van! Széll Kálmán miniszterelnök: Hát ez a tétel megint nem örök igazság, mert hol van az bebizonyítva? Majd a vámtárgyalások a külfölddel fogják csak kMilágosítani, hogy az ipari vámtarifákat illetőleg lehetséges lesz-e engedmény vagy sem. Majd meg fogjuk látni. Kossuth Ferencz: Meg bizony! Széll Kálmán miniszterelnök: Hát én azt hiszem, hogy ezen a téren is van bizonyos marge, •— be is jelentettem — a mely azután segítségünkre lesz. A marge az, hogy a külfölddel tárgyalunk és pedig épen a magyar érdekek szempontjából tárgyalunk, amennyiben bizonyos iparvámokból a külföldnek tehetünk konczessziót. De hát a kérdés ide illik? A mit a képviselő ur olyan apodikticzitással mond, annak épen a megforditottja áll. Azt mondja, hogy nem engedhetünk, mert ime, emeljük a tarifát. Megfordítva van. Jobban engedhetünk a külföldi tárgyalásoknál, mert valamMel emeltük. Ha nem emeltük volna, hát akkor jobban engedhetnénk? Tagadbatja-e valaki,— megint azt mondom, a mit ő szokott mondani, czáfoljon meg, ha tud, — ha én nagyobb tételt állítok fel egy iparczikkre, csak könnyebben fogok tudni engedni, mintha nem állítok fel. Kossuth Ferencz : De nem mi fogunk engedni, hanem az osztrákok! Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen közösen fognak tárgyalni és Ausztriának csak olyan érdeke lesz szerződést csinálni Németországgal, mint nekünk. Hát Németországnak — engedelmet kérek — miben fogunk tudni engedményt csinálni? A nyerstermények terén nem; Németországnak csak az ipar terén fogunk tudni bizonyos engedményeket tenni. Nem teszünk annyit, a mennyi az osztrák ipar rovására menne és arra veszedelmes lenne, de a mi nem megy annak rovására, annyit tehetünk. Hiszen az egész tárgyalásnak ez a természetes czélja és más nem is lehet. Tehát a mit a t. barátom erre nézve mond, az épen megfordítva áll. Ugy van berendezve az az ipari vámtarifa, vagyis ugy vannak megállapítva az iparvámok az iparczikkekre, hogy csak ott van felemelve a vám, a hol az osztrák iparra nézve ez feltétlenül szükséges, és ott is igenis tekintettel vagyunk arra, — mert a német tarifát közelítettük meg, vagyis azon túl nem mentünk, — hogy, ha a németek engednek, mi is engedhessünk. Már most a képviselő ur, hogy bebizonyítsa, hogy rosszabb a helyzet, mint a milyen volt, — nagyon kíváncsi voltam rá, — két dolgot hoz fel. Mielőtt azonban erre a két dologra felelnék, közbevetőleg a jegyzetekből látom, egyet még kell mondanom a tarifák köréből. A t. képviselő ur diffikultálja, hogy a gyapjúra nincs a vám emelve. Papp Elek: Bizony az baj!