Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-184

ÍS4, országos ülés 1903 január 16-án, pénteken. 313 három millió koronát. A pénzügyminiszter ur felvilágosítása szerint a tervbe vett kMetések egypár százezer koronát tettek volna pro anno, és annak is igen nagy része, reklarnácziók utján leíratott volna, és igen kérdéses, hogy mennyit tettek volna valóban ki. Ezt is rendezni kellett és pedig mindkét állam érdekében, mert mi sem tűrhettük, hogy a mi malmaink raktárait megadóztatták odaát, valamint az osztrák gyárosok sem tűrhették a kétszeres megadóztatást nálunk. Ennek következtében elvül állapíttatott meg a következő: (Halljuk! Bulijuk !) Minden részvénytársaságra, bankra, biztosítótársaságra, gyári vállalatra nézve kimondatott, (Halljuk! Halljuk!) hogy a melyik az üzletét a két állam területére terjeszti Id, a menynyiben üzleti telepet állit fel a másik állam területén, ezen üzlettelepe után adót tartozik fizetni. Ha ilyen üzlettelepe nincs: akkor nem fizet adót. Az üzlettelepnek pedig a karakterisztikonja az, hogy ha irodát tart, saját irodát, saját alkalmazottakat tart, vagy pedig saját alkalmazottai által vezetett raktárt állit fel, akkor tartozik adót fizetni. A mennyiben azonban ezt nem cselekszí, hanem egyszerűen más kereskedőnek a portékáját tartja raktáron, ép ugy, mint a hogy tarthat angol vagy franczia portékát, akkor kétszeres megadóztatás alá nem kerül. Ezzel, gondolom, el van érve az, hogy ezek a budapesti kereskedők legnagyobb része a maguk illetékes adóját fogják fizetni és nem kétszeresen, viszont pedig a mi malmaink Ausztriában nem fognak adó alá vonatni. Ez a kérdés is teljesen a paritásos és kölcsönös méltányos alapon lett rendezve. Ezen adóügybeli megállapodások között foglal helyet még kettő, (Zaj. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!) & melyekről, mint igen fontosakról és lényegesekről, tartozom nyilatkozni. Az egyik vonatkozik az u. n. dunai szállítási adóra. 1875-ben, akkor, a mikor én itt ültem mint pénzügyminiszter, behoztuk általában forgalmi eszközeinkre, a vasutakra és a hajózásra a szállítási adót. Később, 1887ben, a külföldi társaságokra vonatkozólag is kimondatott, hogy tartoznak ezt a szállítási adót fizetni. Már most e körül fölmerült egy igen komoly vita, (Halljuk! Halljak!) A külföldi társaságok mind azt állították, hogy a dunai akta alapján, a mely 1858-ban jött létre, és pedig az 1856-ik évi párisi akta alapján, a mely párisi akta felvette az 1815-iki bécsi kongresszusbeli aktának elveit, hogy t. i. azokon a folyamokon, melyek a különböző államokon mennek keresztül, és igy a Dunán is, a hajózás szabad, tehát semmiféle illetéket és adót a hajózástól venni nem szabad. Mi azt az álláspontot foglaltuk el, és vitattuk sokáig, hogy a szállítási illeték tulajdonképen nem a hajózásra van róva, hanem a kirakásra és berakásra; de ez nagyon vitatható KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. X, K.ÖTET. kérdés, és talán a mellett szól a jogi felfogás, hogy mMel a szállítási adó kilométerek szerint és a hajó/.ás távolsága szerint van kMetve, ez tulajdoképen mégis a hajózást illeti. E felett hosszú vita folyt. Nem akarom itt felolvasni ezt a párisi dunai aktát, mely létrejött Bajorország, Württemberg, Törökország és Szerbia közt. A magyar pénzügyminiszter már 1897-ben azt az álláspontot foglalta el, hogy ezt a kérdést jó lenne megoldani, nehogy diplomáczial bonyodalmak is keletkezzenek belőle; az osztrák kormány az osztrák hajózás szempontjából szintén súlyt helyezett arra, hogy ez a kérdés, bár nem tartozik szorosan a kiegyezés kérdései közé, itt oldassék meg más kérdésekkel, a mik ellenértéket képeznek és mi hajlandók voltunk belemenni, annyMal inkább, mert a saját magunk hajózásának, és különösen a hajótársaságoknak érdekében is áll, mert különben rosszabb helyzetbe jutnának a verseny alkalmából. És igy ezen hajózási illetéknek, vagy szállítási adónak megszüntetését fogjuk javaslatba hozni. Ez természetesen nem terjed ki az orsovai, az aldunai vaskapui illetékekre, a melyekre vonatkozólag Magyarország fel van jogosítva az 1871-iki londoni és az 1878-iki berlini protokollumok alapján, hogy szedheti az illetékeket, mert ezek az illetékek azon kölcsön kamatainak fedezésére fordítandók, melyeket mi, mint európai megbízottak, mandatáriusok magánkra vállaltunk. E mellett azonban a magyar kormány ezen adózási kérdések körébe és épen legutolsónak, hogy ugy mondjam, ellenértékéül felvett egy másikat, t. i. azt, hogy a járadékadó alól, mely Ausztriában a mi állami kötvényeinkre ma kMettetik, állami kötvényeink kMétessenek és teljesen a recziproczitás alapjára helyezkedjünk. (Elénk helyeslés és tetszés jobbfelöl.) Kimondjuk az egyezségben, a mi eddig nem volt kimondva nemcsak, hanem ellenkezőleg alkalmaztatott, s alig lehet szakaszt találni, hogy Ausztriának ehhez való strikt jogát kétségbe lehetett volna vonni, — ki van mondva az egyezségben, hogy Magyarország és Ausztria kölcsönösen adóval nem fogja terhelni a rente-kötvényeket és mMel leginkább mi vagyunk e tekintetben érdekelve, reánk nézve kétségtelenül igen fontos, hogy Ausztriában ezután nem szednek állami kötvényeink után rente-adót. (Elénk helyeslés és tetszés. Ugy van! jobbfelöl. FelkiáHások a szélsőbaloldalon: Hát a záloglevelek!) Hiszen, ha a t. képviselő urak várnának, igen hamar megtalálnák kérdéseikre a feleletet, de előbb el kell végeznem az egyiket, azután térhetek csak rá a másikra. (Halljuk! Halljuk!) Most akarok rátérni a záloglevelek dolgára. (Halljuk!) Ezekre nézve ki van mondva, hogy teljesen paritásosán alkalmaztatnak az adótörvények, vagyis hogy oly záloglevelekre, a melyek nem közkereseti társaság részéről bocsáttatnak ki, oly záloglevelekre, mint a magyar földhitel intézetéi, vagy a kisbirtokosokéi, tehát olyanokra, 40