Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-183

286 183. országos ülés 1903 január lh-én, szerdán. bizottság előtt, ugy látszik, nem feküdt. (Hall­juk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Bakó József: Ez nagyon érdekes! Visontai Soma: Itt van mindenekelőtt a t, előadó urnak az a téves felfogása, a mely bizo­nyítja azt, hogy nem feküdtek az akták a t, bizottság előtt, a mely szintén osztja ezt a fel­fogást, hogy itt nem nagy veszteség éri Magyar­országot, mert ez a terület mindig vitás volt. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Itt van nyomtatás­ban és fel fogom olvasni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. Olvassa): A bizottsági jelentés ezt mondja: »Onként értetik bár, de azért a bizottság különösen is hangsulyozandónak véli azt, hogy itt nincsen szó az állam területi épsé­gének megcsonkításáról,« — ezzel t. i. könnyí­teni akar a lelkén, és ez szép, hazafias lelkületre mutat a t. előadó ur és a t. bizottság részéről —'i »mert a szóbanforgó és közjogilag most Ausztriának itélt terület hosszú idő óta vitás volt ugy a tulajdon, mint a birtoklás tekinteté­ben és a hosszú időn át tartott viták, határ­rendezési eljárások folyamán soha egyetlen pontjára nézve a két állam között egyrészről kijelentés nem történt és közös megegyezés sem okmányilag, sem tényleg létre nem jött, mindkét állani századokon keresztül következetes maradt eredeti álláspontjához, mely szerint "a kérdéses területet sajátjának tartotta.« Hát ez nem igy van. Mindenekelőtt egy kezünk ügyében levő aktát fogok felolvasni. (Halljuk! Halljuk!) Ez az 1897: évi II. tör­vényczikknek az indokolása, mely azt mondta már akkor (olvassa): «Ezzel szemben a magyar kormány beigazolhatja nemcsak azt, hogy a mai vitás területnek Magyarországhoz tartozása Gácsország részéről csak a legújabb időkben tétetett kétség tárgyává«, — tehát nem áll az, hogy ez vitás lett volna — »hanem, mint a megejtett levéltári kutatások során talált hite­les okmányok igazolják azt is, hogy régebben nemcsak ez a terület, hanem még azok a ma már Gácsországhoz tartozó területek is Magyar­országhoz tartoztak, melyek a Bialkától nyu­gatra a Fehér-Dunajeczig, északon pedig Lesz­niczáig terjednek, és 16^5-ben erőszakos fogla­lás utján szakittattak el Magyarországtól, a mely elfoglalásba Magyarország soha bele nem nyugodott, s a kérdéses területeknek visszacsa­tolását országgyűléseink ismételten, de ered­ménytelenül sürgették.« De ez a terület, azt mondja a Bánffy-féle és a Perczel-féle javaslat­nak az indokolása, soha sem volt vitás. Felhí­vom a t. előadó és a t. képviselőház szMes figyelmét arra, hogy míg az osztrákok az ő ka­taszteri könyveikbe és telekkönyveikbe oda tet­ték, hogy vitás, addig itt van az igazságügy­miniszter ur, a ki ismeri ezen ügyet, mert hi­szen most már ő is meg van bizva a törvény végrehajtásával, mondja meg ő, hogy nálunk ez a terület vitás gyanánt sohasem kezeltetett egyetlenegy nyilvánkönyvünkben sem. De hogy ez a bizottsági jelentés nem a tényeknek meg­felelőt mondja, azt bizonyítja az az előterjesztés, a melyet a belügyminisztérium közege, illetve a magyar kormány képviselője a biróság előtt tett. (Halljuk! Halljuk!) Ebben mit mond? Ez az előterjesztés igy szól (olvassa) : »A halastói országos határkérdés* czimü munkálat 15. lapján: »A mi már most ezen adatgyűjtést illeti, a magyar kir. belügy­minisztérium Szepes vármegye közönségének imént emiitett előterjesztésében azon indokolt javaslatát, hogy a vitás országos határkérdés rendezésének alapjául az 1858-ban Magyaror­szágon az akkori magánbirtokosok által birto­kaik határául megállapított határvonal fogad­tassák el, magáévá tevén, az imént emiitett meg­állapodáshoz képest a m. kir. belügyminisztérium által ugy az országos levéltárban, mint a közös hadügyminisztérium levéltárában — megjegy­zem, hogy ezen közös hadügyminiszteriumi le­véltári okmány egy másolata itt előttem van — valamint egyes vidéki köz- és magán-levéltárak­ban a legbehatóbb kutatások tétettek folyamatba, hogy ekként a m. kir. belügyminisztérium által is elfoglalt álláspont beigazolására szolgál­ható bármelyik korbeli okmányok és térképek gyűjtessenek össze, hogy beigazolható legyen, mikép a vitás határvolnalszakaszt az osztrák részről megdönteni akart és a szóban levő viz­folyás, vagyis magyar felfogás szerint a Bialka által képezett jelenlegi tényleges országos ha­tárvonal egyszersmind Magyarország jogos és soha vita tárgyát nem kéjiezett határvonalát alkotta és alkotja, és hogy ennélfogva az ezen határvonalon belől keletre, a tényleges ország­határ és az osztrák részről igényelt határvonal közé eső terület is mindig Magyarországhoz tartozott és hogy mMel annak tényleges birtok­lása történeti jogabipon nyugszik, az jogilag is Magyarországhoz tartozik.* De világosabb az, melyet itt a 16. lapon a következő előterjesztés mond. Azt mondja: »Gsakbogy a ma — tehát erre a szóra: »ma« súlyt helyez — vitásnak tartott területnek Ma­gyarországhoz való tartozása nemcsak vitás nem volt,« — Tehát ez a terület Ausztria és Ma­gyarország közt soha vitás nem volt, mint a jelentés mondja — »hanem ellenkezőleg Magyar­ország emelt a Bialka folyótól nyugatra eső, és északon Leszniczáig bezárólag, nyugaton pedig körülbelül a Fehér Dunajeezig terjedő, ma gács­országi területekre igényt, mint a melyek csak 1625-ben erőszakos foglalás utján kerültek Len­gyelországhoz, a melyekre való igényeit Magyar­ország ezen vitákban okmányilag is igazolta, sőt Török József m. kir udvari kanczelláriai tanácsos és határígazitási kir, biztos véleménye szerint...« Tehát csak azt akarom ezzel bizonyítani, hogy ha ily komoly törvényhozási munkálatnál mellőzik a megfelelő anyagot, csak akkor állhat elő az. hogy a tényekkel homlokegyenest ellen-

Next

/
Thumbnails
Contents