Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-182
276 182. országos ülés 1903 január 13-án, kedden. tehát ott inkább fejleszthető az esprit de corps, a mi bizonyos dologra nézve lehet igen jó, de arra épen nem alkalmas, hogy a esendőrkerületi parancsnokság keleti Erdély viszonyaMal az intéző körökkel való személyes érintkezése utján megismerkedhessek, és működésében necsak mint rideg eszköz, hanem mint élő szerv is jelentkezzék. Mert az a parancsnokság azon igen nagy feladatot, a mely e tekintetben reája vár, és a melyet különösen ehhez a keleti parancsnoksághoz füzünk, csak ugy teljesítheti, hogy ha nem. tisztán katonai szempontból fogja fel rendeltetését, hanem ismeri az ottani társadalmat, az ottani körülményeket és viszonyokat. A kerületi parancsnokság azt a feladatot, a mit neki kötelessége eló'ir az indokolás szerint, bármily óriási nagy felelőség terhelje is őt, kerületének bármelyik pontjáról teljesítheti, de a viszonyoknak, a körülményeknek, az embereknek ismeretét, a maga szorosan vett hMatali hatáskörében nem szerezheti meg; ez tényleg csak a dolgoknak a hely színén való megismerése által érhető el. {Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És erre ott Magyarország keleti szélén, legszélső határán kétszerte nagyobb szükség van, mint akárhol másutt, mert ott a csendőrtől nemcsak azt kMánjuk, hogy jó katona legyen, hanem első sorban azt, hogy jó közigazgatási közeg legyen. (Helyeslés a szélsiíbaloläalon.) Engedje meg a t. ház, hogy a VII. csendőrkerüíet székhelyének kérdésével kapcsolatban felhozzam itt a kormányzatnak Erdélyt illetőleg régi idő óta tartó mulasztását, a melyet ott magyar nemzeti szempontból elkövet, mondhatnám, egy téves irányú politikáját. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Kicsiben látom itt ez alkalommal azt, a mit már nagyban más alkalommal igen sokszor láttam. Nem akarom az u, n. nemzetiségi kérdést felbolygatni, szerény véleményem szerint erre egyáltalán szükség sincsen, hiszen lelkiismeretünk e tekintetben nyugodt, mert a haza minden polgárának megvan a joga arra, hogy nyelvi kultúráját fentarthassa, ápolhassa és fejleszthesse. Izgatottságra sincsen szükség, mert nagyon jól tudom azt, hogy az az u. n. nemzetiségi politika, a melyet ott a Keleten űznek, előbb-utóbb azokon a nemzetiségeken fogja magát megbőszülni. Erről én meg vagyok győződve. A mi reánk nézve terhelő lehet, az az a mulasztás, a melyet mi saját magunkkal, a magunk fajával szemben elkövetünk, (Ugy van! Tjgy van! a szélsőbaloldalon.) mert hiszen, t. ház, alig tettünk mi valami lépést, eltekintve talán egyedül Kolozsvár városától, hogy ott Erdélyben a magyar kultúrának, a magyar társadalomnak és a magyar közéletnek erős, hatalmas, pezsgő életű góczpontjai, még pedig tiszta magyar góczpontjai keletkezhessenek. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ellenkezőleg, láttuk azt, hogy a kormány részéről mindig a nem magyarlakta központokat igyekeztek favorizálni, erősíteni és ellátni mindennel, már pedig meggyőződésem, hogy odahordhatjuk a világ összes kincseit és a mi t. barátaink azokat mind a danaok ajándékának fogják tekinteni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha e helyett igyekeztünk volna virágzó, népes központokat teremteni, egészen más volna a helyzet. Látjuk pl., hogy Nagyszeben és Brassó 30 év alatt 11 —12.000 lakossal szaporodott. Mig pl. Kolozsvár után legnagyobb városa Erdélynek, Marosvásárhely, 30 év alatt alig 4000 emberrel nőtt. Pedig ez a város Erdélyben a legszerencsésebb fekvésű mind kereskedelmi, mind ipari, kulturális és mezőgazdasági tekintetben, ott fekszik, a hol a keleti Kárpátok bérczei a Mezőségnek, Erdély gabonatárának dombvidékével összeolvadnak. Régebben pl. Gyulafehérvár nagy kereskedelmi központnak ígérkezett az erdélyi Érczhegység aljában és alig-alig fejlődött; más tiszta, jó magyar városok pedig nem hogy fejlődtek volna, kandin még visszamaradtak, pedig Erdélynek a jövője ezekben a városokban van letéve és minden tégladarab, a melylyel fejlődésüket elősegítjük, minden intézkedés, a melylyel emporiális jellegüket kidomborítjuk, ezt a jövőt van hMatva biztosítani. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mindenütt tapasztaljuk a föld népének konzervatív hajlamát és igy a nemzeti konszolidáczió folyamata csakis a városokban várható eredményesnek és sikeresnek. Az erdélyi magyar városoknak elhanyagolása menthetetlen hibája volt nemcsak a kormányzatnak, hanem ama befolyásos egyéneknek is, a kik a múltban erdélyi dolgokban, vagy a mint már szálló igévé lett, »erdélyi speczialitásokban« tekintélyeknek mondatnak. Nem a hazabeszélés mondatja ezt velem, midőn a jelen alkalommal is bátorságot veszek magamnak ezt a t. képviselőháznak figyelmébe ajánlani és a csendőrparancsnokságok székhelye kérdésének eldöntésénél kérni a t. házat, hogy azzal is valamelyik magyar városnak emporiális jellege fokoztassék, ne pedig Nagyszebennek adassék az. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha Marosvásárhely városát jelölöm meg, teszem ezt azért, mert ez a Székelyföldnek u. n. fővárosa, és Erdély keleti részében a jogszolgáltatásnak, a kereskedelemnek és a kultúrának középpontja. Egyébként, mint bátor voltam már jelezni, a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom, a részletes tárgyalásnál beadandó módositványaimat majdan legyen^ szabad a t. háznak figyelmébe ajánlani. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! Az előttem szólott t. képviselő ur általánosságban a törvényjavaslat czéljait helyeseknek ismerte el, ámbár bizonyos mértékig mégis talán gyengítette ezen helyeslését és kijelentését azzal, hogy nem látja át, miért szükséges ezen három csendőrkerület felállítása.
