Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-180

180. országos ülés 1903 január 10-én, szombaton. 217 Elnök: Az interpellácziók az ülés végén a szokott időben fognak megtéteni, Következik a külföldieknek a magyar korona országai területén való lakhatásáról szóló tör­vényjavaslat (írom, 196, 242) általános tárgya­lásának folytatása. Endrey Gyula jegyző: Visontai Soma! Visontai Soma: T. képviselőház! (Halljuk! Halljak!) Ezt a törvényjavaslatot a szerint bí­ráltam meg, vájjon az idegenjognak és rendé­szetnek a mai felfogások szerinti diszpozicziói mennyiben vannak benne meg és mennyiben szolgálnak azon ezélnak, a mely miatt a ház asztalára kerültek? hiszen az idegenjog és az idegenrendészet megalkotásánál valósággal min­dig a »salus rei publicae suprema lex esto« elve szolgál irányadóul. (Ugy van! a szélsőbal­oldalon.) Katedrái, vagy elméleti nézetek, vagy kormányzati irányzatok, a melyek egy egész ország kormányzatának vagy vezetésének alapjául szolgáltak, az idegenjog és az idegen policziális elvek megalkotásánál bizony hova-tovább hát­térbe szorultak. Nagyon érdekes megfigyelni a világtörté­nelmi átalakulás közepette, hogy miként alakul­tak át az idegenjog és az idegenrendészet elvei is a szerint, a mint az államnak legjobban felfogott érdekei azt megkívánták, mert az állam-raisonnal — és az állam magasabb érde­keMel szemben minden egyéb szempotnak hát­térbe kellett szorulni. (Ugy van! a baloldalon.) Ha visszafelé tekintünk a legrégibb időkbe, nagyon érdekes tapasztalni, hogy volt olyan idő, és erről Ihering, a hires jogtudós »Die Gras­freundschaft in Alterthum« czimü munkájában igen érdekes dolgokat beszél el, a midőn az idegent ugy tekintették, mint a vadállatot. Azt mondták, hogy az idegeneknek szándékait nem ismerik; ha az valami gonoszat elkövet az állam ellen, elillan, a nélkül, hogy remény volna rá. hogy valaha visszatér; nem ismerik sem egyéni­ségét, sem czéljait, sem felfogását. Azt mondja ennélfogva Ihering, hogy ugy bántak az idegen­nel, mint a vadállattal, ugy, mint a kMel szem­ben az államnak minden körülmények között védekeznie kell. Hanem azután, a mint pl. közgazdasági, forgalmi tekintetek merültek fel az államokban és a javak felcserélése a népeket és nemzeteket egymáshoz közelebb hozta, akkor épen az ellen­kező irányzatba csapott át az egész világ. Be­következett t. i. az idegenek dédelgetésének a korszaka. Igen, mert akkor azután az a szem­pont uralkodott, hogy szükség van az idegenre: de mennyiben ? Csak annyiban, a mennyiben az államnak gazdasági erejét és gazdasági tőkéjót emeli. Az lett az elv, hogy az idegent kimélni kell. Ebből keletkezett azután —• a mint mél­tóztatnak tudni, — az u, n. vendégjog, a ró­maiaknál az idegenjog, és hosszú időn át ez uralta a népek történelmében és gazdasági hely­zetében a népek felfogását. Sőt azt látjuk, — KÉPVH. NAFLÓ. 1901-—1906. X. KÖTET. hazai helyzetünket is fogom röviden jellemezni, — hogy a középkorban, a mikor pl. a vásárok, vagy a német tartományokban a Messék kelet­keztek, valóságos prMilégiumokat adtak az ide­geneknek. Körülbelül ezzel esik össze Magyar­országon is az a helyzet, a mikor városok kelet­keztek, a mikor a vároBok indultak fejlődésnek, és a mikor itt is a kereskedelem és a gazda­sági élet iránt való forgalom erősbödött és bizony Magyarország is sok bevándorlónak és idegennek egyenesen prMilégiumokat adott. Hiszen méltóztatnak tudni, a szászok prMilégiuma szintén azon nyugodott, hogy nekik, mint ide­geneknek, ide esábitgatás czéljából, biztosítot­tak mindenféle kMáltságokat, de akkor is tisz­tán az akkori helyzetnek megfelelő s olyan kMáltságokat, a melyek az állam érdekeinek is megfelelnek, mert a nemzet gazdasági gyara­podását mindig szem előtt tartották. A jellemző főszempont mindig az volt, — és épen ez a döntő az idegen jog kérdésének el­bírálásánál, hogy mennyiben van a nemzetnek saját állami vagy gazdasági erejének gyarapítá­sára az idegenre szüksége, és a mily mértékben az államok vagy a városok saját erejükből ki­épültek és kifejlődtek, a szerint változott az ide­gen jogra vonatkozó felfogás is. így pl. a német Hansa-városokban, a melyekben virágzó kereske­delem volt, vagy a velenczei köztársaságban, a hol emelkedett a gazdasági élet, mindig határo­zottan ellenséges indulat uralkodott az idegenek­kel szemben, mert azok önmagukban bírtak azzal a képességgel, hogy a kereskedelmüket, kMitelüket és külforgalmukat saját erejükből elláthassák. Angolországban pl. ugyanabban az időben olyan korszak volt, a midőn az idegeneket roppantul dé­delgették, s különösen nagy előszeretettel voltak a német Hansa városbeliek iránt, sőt, a »Magna Charthá«-ban, a mely tudvalevőleg az angol alkotmány egyik alapvető okirata és kútfője, a legmesszebbmenő kedvezmények foglaltatnak az idegenek részére. De mit látunk ezután? Angliá­ban mára XM. században, sőt később a XVI-ik­ban teljesen átalakul az idegenekre nézve a fel­fogás. Anglia szüntette meg Európában legelőször az idegenek összes előjogait. Eőleg az u, n. fluk­tuáló idegenek számára biztosított előjogok szűn­tek meg. és csakis a munkabíró, szorgalmas, gazdaságilag értékes idegenek számára nyitottak u. n. állandósított kolóniákat az állandó letele­pülésre. Hogy az államok változó érdekeihez képest milyen rohamosan változott az idegenekre vo­natkozó felfogás, annak példáját Magyarorszá­gon láthatjuk legjobban, ha összevetjük Nagy Lajos királyunk és az utána következő Zsig­mond királyunk ide vonatkozó intézményeit. Míg pl. Nagy Lajos király, a mint ezt intéz­ményeiből láthatjuk, a legnagyobb mértékben előmozdította hazánkban a külföldieknek keres­kedését ; mig ő Prága, Nürnberg, Boroszló, Köln városoknak egyenes szabadalmat és biztatást 28

Next

/
Thumbnails
Contents