Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-153

153. országos ülés 1902 november 21-én, pénteken. 65 valahova, mint klasszikus forráshoz visszafordulhatunk, az az angol alkotmány; csodálom, hogy az igazságügyminiszter ur olyan kontinentális megvetéssel beszél az angolokról, a mint azok az emberek szoktak, a kik eleven angolt sohasem láttak, — azok t. i. az angolt mindig igen kellemetlen és tökéletlen embernek képzelik. (Igaz! Ugy van! a szásöbaloldálon.) T. ház! Igenis, az angol jogban százával vannak jogesetek, és Maynek csak konklúzióját olvasom fel, a midőn azt mondja, hogy: »számtalan esetben ezen rezolucziók előtt és ezek után olyan személyek, a kik parlamenti tagokat megtámadtak, üldöztek, fenyegettek vagy egyébként zaklattak — orotherwise moleszting, — tehát a molesztálásnak minden esetét belevéve — a parlament által elitéltettek vagy egyébként megbüntettettek. Számtalanszor büntette, vagy másként megtorolta az ily támadásokat a ház. Nem akarom untatni a t. házat azzal, hogy eseteket hozzak fel, (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon. Felkiáltások: Érdekes !') hanem azt hiszem, hogyha nem sorolom is fel az eseteket, megmaradhatok a konklúziónál, a mely szerint igenis az angol parlament proprio motu üldözött minden zaklatást. Rámutatok egy másik nemzetnek a példájára, a melyet talán túlzott liberalizmussal nem iehet vádolni, a nagynémet birodalom jogi felfogására. A Reicksverfassung 30. §-a világosan kimondja, hogy igenis a képviselőt disciplinariter sem lehet üldözni, (Halljuk! Halljuk!) ugy, hogy ennek a törvénynek tudós magyarázója, Murait, azt mondja : i>Betrachten wir wieder die einzelnen gesetzlichen Bestimmungen, so zeigt sich, dass in Deutschland das Privileg unbedingt auch für disciplinarische Verfolgung gilt. Artikel XXX. der Reichsverfassung spricht dies expressis verbis aus, während §. 11. nur den allgemeinen Begriff . . . »Zur Yerantwortung ziehan« ausschiiesst«. Szóval, t. ház, nemcsak Angliában, hanem Németországban is megvédik a képviselőnek a cselekvési szabadságát. Mindezekből, t. ház, egy konklúziót lehet levezetni, s ez az, hogy nem minden fegyelmi büntetés zaklatás: de lehet igenis fegyelmi formába is burkolni a^ zaklatást. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) És igy az igazságügyminiszter urnak azon érvelése, hogy hiszen ekkor minden ügyvéd képviselőt, a kinek fegyelmi esete támad, és minden kúriai biró főrendiházi tagot, a kit bizonyos magánjogi igények érvényesítése miatt előbb fegyelmileg kell büntetni, a mentelmi bizottság elé kell czitálni, meg nem állhat, mert akkor is a kérdés ugy alakul, vájjon concrete és subjective az esetben forog-e fenn zaklatás ? Mert a szubjektív zaklatást első sorban maga a képviselő van hivatva megítélni. Első sorban ő érzi, vájjon politikai, vagy magánműködése miatt üldözik-e? Hiszen valami nagy veszedelem nincs benne. Bejelentik az esetet, a mentelmi bizottság elé kerül, és, ha tényleg ugy találja a KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. IX. KÖTET. bizottság és a törvényhozás, hogy abszolúte nincsen zaklatás, helyt fog állani az a képviselő a fegyelmi eljárásnál. (Ugy van! Ugy van! a szélsoba

1 oldalon.) T. ház! Az első kérdés most már az, hogy szükséges-e nekünk megvédenünk adott esetben a képviselőnek az immunitását a diszcziplináris zaklatástól ? Annak a pártnak elnöke, a melyhez tartozni szerencsém van, tegnap kifejtette a hatalmak terjeszkedésének a theoriáját. Ugy van, a mint ő mondta, Minden hatalomnak a csirájában benne van, hogy terjeszkedni akar. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen a história jórészben nem egyéb, mint az erők legitim, vagy illegitim terjeszkedésének igyekezete. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Megesik, hogy teszem, a papság nem elégszik meg a lelkiekben való hatalmával, és kiterjeszkedik a világiakra is. Megeshetik, hogy a katonaság nem elégszik meg azzal, hogy teljesiti azt a czélt, a mire hivatva van, t. i. az ország megvédelmezését, hanem arrogál magának olyan jogokat, a melyek meg nem illetik. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Ez, kérem, históriai tény. Kubik Béla: Osztrák szoldateszka! Krasznay Ferencz: Ha pedig, t. ház, nekünk a hatalmak teszjeszkedése ellen védekeznünk kell, a második kérdés logikailag csak az lehet, szükséges-e nekünk, illetőleg lehet-e nekünk jogosan védekeznünk ? (Halljuk! Halljuk!) A magyar törvényhozásnak a szuverenitása talán sehol olyan szépen megírva nincsen, mint a Hármaskönyvben. A Hármaskönyv I. részének 3. czimében és II. részének 3. és 4. czimében megvan, hogy minden hatalom a nemzettől származik. (Élénk helyeslés. Ugy van! a szélsobaloldalon.) A közönség annak birtokosa, az a közönség, a mely 1848 előtt a nemesség volt,, és 1848 után az alkotmány sánczaiba bevett magyar népet együttesen jelenti. A hatalom egy része a nemzettől ruháztatott át a királyra, még pedig önkéntes átruházás által. Merem tehát állítani és állítja a régi magyar közjog, hogy míg a magyar népnek a szuverenitása feltétlen, addig a királyé csak korlátozott. S mit jelent ez a szuverenitás? Nem jelent egyebet, mint azt, hogy csak önmagának felelős, önmagában birja erejét és cselekvőségét, senkinek az ítélőszéke elé állani nem tartozik. Hát önök, t. ház, meg akarják tagadni a szuverenitásnak ezt a jellegét a magyar törvényhozástól? Eélnek, hogy a magyar törvényhozás majd X. vagy Y. képviselő esetében nem. lesz képes arra a magaslatra emelkedni, hogy belássa, van-e zaklatás vagy nem? Önök a szuverenitás öntudatosságának, a hatalom öntudatának ezt a fokát meg akarják tagadni jövőre a magyar törvényhozástól ? (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Szégyenbélyeget akarnak-e rásütni és szegénységi bizonyítványt akarnak-e 9