Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-153

64 153. országos ülés 1902 november 21-én, pénteken. bátor voltam, elég annak az igazolására, hogy az eddigi magyar törvényhozás sem elégedett meg azzal, hogy a magyar képviselőnek, a magyar törvényhozónak pusztán a testi épsége legyen megvédve, mert annak lelki épségét, gondolatszabadságát, az akcziónak teljességét is meg akarta védeni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De, hogy egészen a konkrét esethez hasonló példát hozzak fel, t. képviselőház, rámutathatok arra az esetre, a melyet t. képviselőtársam, Sebes Dénes tegnap felhozott. Báró Vay Miklósnak esete teljesen analóg a jelenlegivel. Báró Vay Miklós tábornok volt és egy fulmináns beszédet mondott a korona ellen, 1807-ben. E miatt megfosztották őt tábornoki rangjától. És mi lett ennek a vége? Az, hogy e mellett a tábornok mellett nemcsak a főrendiek, hanem első sorban a karok és rendek szálltak sikra, a kikhez azután a főrendek is csatlakoztak és a nádor közbenjárásával kivitték, hogy báró Vay Miklós tábornoki rangjába visszahelyeztetett. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hát, t, képviselőház, nem a legteljesebb szatiszfakczió-e ez a zaklatás, a megfélemlíteni akarás és a királyi terrorizmus ellen ? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Találhatunk-e eklatánsabb példát t. ház, a históriában báró Vay Miklós eseténél ? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De, t. képviselőház, itt van Böszörményi esete is, hogy egészen a jelen korhoz jussak. Ha egy kissé mélyebbre méltóztatik hatolni a Böszörményi-féle eset irataiba, akkor a t. előadó ur elődének, az akkori előadónak indokolásában egy érdekes passzust fognak találni, a hol a következő konklúzió foglaltatik (olvassa :) »A felett van hivatva őrködni a törvényhozó testület, hogy a törvény álczája alatt« — most is a törvény álczája alatt történik a támadás, (Igaz! (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) legális formát adnak neki, mert ezzel csak tartoznak a külszinnek, (olvassa:) »megkisérlett erkölcsi és anyagi nyomás és zaklatás ellen védve legyen minden egyes tagja.« (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) No hát. t. képviselőház, magában a Böszörményi esetében, az önök bibliájában, a melynek sem előtte, sem utána nem ismernek más jogforrást, mondom, az önök bibliájában is ki van mondva az erkölcsi nyomás gondolata (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) és ki van mondva a zaklatás elleni védekezés. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) És ily körülmények között mit hallunk, t. képviselőház? Azt, hogy az igazságügyminiszter ur tegnap a zaklatás theoriájáról beszélt, és azt mondta, hogy veszedelmes volna, ha ezt a theoriát bevinnék a mentelmi jogba. Hát kérdem, t. képviselőház, hogy theoria-e ez? hiszen az egész magyar joggyakorlat a zaklatás ideáján épült fel; a védekezés mindig a zaklatás ellen történt. Nem theoria ez, t. ház; ez megtagadása a magyar jogfejlődésnek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Osztrák szolgálatban! Krasznay Ferencz: T. ház! így állunk a magyar joggal, és méltóztassék megengedni, hogy én megint ne legyek egy véleményen az igazságügyminiszter úrral, a ki a külföldi joggal nagyon rövidesen végzett egyetlenegy mondatban. Azt mondta, hogy: »én azt hiszem: ránk nézve nem lehetnek irányadók a külföldi jogok«. Csodálatos, t. ház, hogy ezt a magyar igazságügyminiszter mondja. Hiszen a magyar igazságügyi törvényhozásnak nagy része a külföldnek köszönheti létezését jó és kevéshbé jó forditások formájában, és én nem értem, hogy épen akkor, a midőn parlamenti garancziáról van szó, miért tagadja meg a külföldet a t. igazságügyminiszter ur, a midőn maga a parlamenti kormányforma is külföldről behozott intézmény, mert hiszen nem tagadhatjuk, Angliából hozatott az be. Ily körülmények között a jognak egy becses forrását eldugaszolni, s azt. mondani, hogy »én a külfölddel nem törődöm«, nem egészen jogászi álláspont, t. ház, mert hiszen az analógiákat, ha valahonnan, ugy a szabad nemzetek parlamentjeiből vehetjük, és vehetjük első sorban a legalkotmányosabban gondolkozó és a leghistóriaibb fejlődéssel biró alkotmányu nemzettől, az angoltól. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ajánlom a t. miniszter urnak, — olvasmánynak is nagyon szép — hogy lapozzon May-nek könyvében, a ki tudvalevőleg az angol parlamenti szokásoknak egyik klasszikus megirója. May százával sorolt fel eseteket, a midőn az angol parlament, — nem pusztán kiadatási kérdésekben, — mert az angol parlament nem várja meg, a mig arról van szó, hogy ki kell-e adni valakit, vagy sem, hanem valahányszor olyan jelenség merült fel, hogy akár egyes tagnak politikai szabadsága és politikai akcziója, akár a parlamentnek magának épsége ellen történt támadás, azt a parlament proprio motu, minden bejelentés nélkül a saját elhatározásából a legerélyesebben repudiálta. Maga elé idézte a bűnöst, és ott a sorompókon kivül, — mert be sem eresztették a sorompókon belül, — a régi időben térden állva kellett könyörögnie az illetőnek, mert különben, ha bocsánatot nem kért, vagy a parlament a bocsánatot megtagadta, elküldték a Towerbe vagy a Eewgate-be, és ott bűnhődött nem addig, a mig egy kiszabott szabadságvesztés-büntetés tart. hanem addig, a mig a parlamentnek méltóztatott neki megkegyelmezni; időnkint kellett, hogy bejöjjön a parlamentbe, és bocsánatot kellett időnkint kérnie. Tehát, t. ház, az angolok annyira becsülik a jó szokásokat, hogy még ma is az ilyen breachof priviledge esetében benne van abban a writtben, abban az iratban, a melyet az illetőhöz intéznek, hogy tartozik megjelenni a parlament sorompói előtt. Ezt ugyan ma már tényleg nem teszik meg, de azért a régi formákat megtartják. Mivel, mondom, Angliától örököltük, és mivel egyáltalában az egész művelt világ Angliától örökölte a parlamentarizmust, és ha