Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-153

153. országos ülés 1902 megtorlás mezében jelentkező zaklatásokkal szemben, megvédem & képviselőt? Ez a tétel illik a jelen esetre. És mielőtt, t. képviselőház, egy olyan térre lépnék, a mely szintén nagyon ide vág és a melyet az igazságügy miniszter ur most, igazán, nem tudom miért negligált egyszerre annyira, t. i. a külföldi törvényhozás és a külföldi gyakorlat terére: engedje meg a t. ház, hogy a legmegbízhatóbb forrásból, a magyar históriából, a magyar történelemből és a magyar jogfejlődésből merítsem érveimet. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Itt megint, t. képviselőház, talán nem először és nem utoljára, ellentétbe kell jönnöm az igazságügyminiszter úrral. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Az igazságügyminiszter ur t. i. azt állítja, hogy a magyar mentelmi jog a salvus conductus-ból fejlődött és nem is sokkal több, mint a salvus conductus. Hivatkozik Beőthy Ákos t. képviselőtársamnak egy idevonatkozólag mondott beszédére. T. képviselőház ! Én hivatkozom arra, a mit talán egyetlen mentelmijog-irónk mond a salvus conductus-ról, t. i. Jellinekre, a ki b. Vay Miklós esetéből kifolyólag a következő dedukcziót mondja (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Az eset tárgyalásából kitűnik, hogy a salvus conductus alatt az országgyűlés tagját megillető törvényes szabadságok összfoglalatját kell érteni.« Tebát nem azt az egyszerű középkori salvus conductust, a mely azt jelentette, hogy mindenféle testi vagy vagyoni megtámadások ellen védi a képviselőt. (Folytatólag olvassa): »A szólásszabadság, a diéta függetlensége és integritása különkülön közjogi fogalmak voltak, a melyeknek individualizácziója az országgyűlési tagok személyére adta meg a salvus conductus fogalmát. A salvus conductus tehát incorporatio pusztán, és téved ki a salvus conductusnak fogalmát pusztán ugy fogja fel, a mint az — nem tudom — Ulászló, vagy Mátyás törvényében van meg. Már 1541-ben bővebb magyarázatát látjuk a salvus conductusnak; azt látjuk ugyanis, hogy Ferdinánd király a következő biztatással hivja össze az országgyűlés tagjait: megígéri, hogy nyíltan és teljes szabadsággal fognak tárgyalni az őket érdeklő ügyekben, és: »királyi szavunkkal biztosítjuk minden félelem, gyanú, vagy kétkedés ellen,« Mi van ebben egyéb, t. képviselőház, mint biztosítása annak, hogy az országgyűlés tagjai semmiféle lelki pressziónak, semmiféle zaklatásnak nem lesznek kitéve, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert hiszen a gyanú és kétkedés, ez a két szó jelenti azt az akkor is talán nagyon jogosult felfogását az országgyűlésre vándorlóknak, hogy az udvar részéről zaklatásoknak kitéve nem lesznek, (ügy van! Ugy van! a szüsöbalolclalon.) Rámutathatok, t. képviselőház, az 1723 : VII. t.-czikkre: De comitiorum celebratione. Ebben a törvényben, akárcsak a régi angol jogban, ugyannovember 2l-én, pénteken. 63 azt látjuk: hogy biztosítják a személyes szabadságot és a cselekvési szabadságot nem pusztán a képviselőnek, hanem még háza népének, cselédségének is. (Ugy van! a szclsb'baloldalon.) Egy egész tudatos megnyilvánulását látjuk, t. képviselőház, a törvényhozás teljes egyéni és normális függetlenségének abban a törvényben, a mely, mint az 1791: XIII. t.-cz. van beiktatva. Hogy mennyire tudatosan védték ott a teljes, tehát a lelki szabadságot is, — a melyről most a jelen esetben szó van, •— kitűnik onnan, t. képviselőház, hogy az a bizottság, a mely ezt a törvényjavaslatot tárgyalta, t. i. a kerületi gyűlés, egy tágabb szöveget és pedig ezt a szöveget indítványozta: »citra omne ponendum impedimentum. comparituri, diaetaliaque negotia plena cum libertate pertracturi sunt«, hogy tehát teljes szabadsággal tárgyalhassanak. Azonban sikerült leszorítani a »plena libertas«-t a legális libertásra, ugy, hogy a törvénybe csak ez jutott bele. (Olvassa) : »Status et ordines citra omne ponendum impedimentum comparituri, diaetaliaque negotia legali cum libertate pertracturi sunt.« A legális libertás alatt is a legrosszabb esetben kellett az előbbi jogfejlődés szerinti szabadságot érteni, a mely, a mint volt szerencsém kimutatni, a salvus conductus fogalmát jóval kiterjesztette. 1811-ben, t. képviselőház, ismét egy igen érdekes jelenséget látunk. Az 1811-iki országgyűlésnek deczember 23-án tartott ülésében tárgyalták a sérelmi pontokat. Hiszen tudjuk, hogy akkor az országgyűlések jórésze e sérelmek tárgyalásából állt. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A harmadik sérelem szólt »de evocatione ad verbum regium audiendum.« Felszólaltak a karok és rendek ezen, akkor, nagyon jól tudjuk, divatos szokás ellen, hogy a törvényhozás tagjaira olyképen intéztessék a hatalom részéről presszió, hogy az illető kormánynak nem kedves képviselő felczitáltatott Bécsbe és ott négy szem között alapos korholásban részesült. Barta Ödön : Sokszor nagy eredménynyel! Krasznay Ferencz: Ezen 1811-iki feliratban igazán érdekes, hogy őseink nemcsak azért panaszkodnak, hogy a Bécsbe való felezitálás felesleges költségekkel járt — mert akkor még nagyon költséges volt Bécsbe feljárni — de tiltakoznak az ellen is, hogy ebben a czitácziőban egy valóságos lelki büntetés foglaltatik az ő maguktartásáért, a melyet ők mint törvényhozók tanúsítottak. Kubik Béla: Ilyen a belső titkos tanácsosság is! Krasznay Ferencz: Annyira sérelmet láttak ebben, t. képviselőház, hogy 1811-ben nem engedték elaludni a kérdést és 1827-ben újra meg újra felírtak a törvényhozónak a király által való jogosulatlan befolyásolása ellen, a melylyel ő ad audiendum verbum czitáltathatott. T. képviselőház! Azt hiszem, a mit felhozni